Delfin kaland, avagy megfizettük az árát a turista csalinak

Na igen, második alkalom volt, hogy úgy döntöttünk, befizetünk valami szervezett dologra. Megérkeztünk Lovinába, már az fura volt, hogy a buszos nem akart az utcánk elején letenni (a gps en láttuk hol tartunk) és bevitt a központba, ahol a barátja várt ránk robogóval,aki “ingyen” elvitt a szállásunkra. Na ez a keves barát egy ügynök volt, tenyérbemászó modorral, és idegesítő dumával. De csak bedőltünk neki és elmentünk a 15 eurós delfintúrára, ahol játszadozó, ugrándozó delfineket voltunk hivatottak látni. Hajnalban kellett indulni, jött értünk egy halász fél 6 ra. És el is indultunk a szürke olajosan sima Indiai-óceánon a delfinek nyomában, még a napfelkelte előtt.

image image

Meg kell valljuk ez tényleg gyönyörű volt. Viszont valami gyanús is volt a parton, mikor beszálltunk. Nagyon sok turista várt és legalább 50 csónak indult meg az óceán belseje felé. Ekkor még inkább a vízben gyönyörködtünk és az ébredező nap fényeiben. Aztán megérkezett a “flotta” a kijelölt helyre, ahol a delfineket kéne látni. Valahol a lelki szemeinkben olyasmi lehetett, hogy megállunk a nyilt vizen, ringatózunk a hullámokon, és majd jönnek a delfinek reggeli játékukra. Hát nem így történt – a dráma megkezdődött, ami nagyon szomorú, szánalmas, intoleráns, igazán agresszívan homo sapiens-féle, leigázó szemfényvesztés volt, valahol nevetséges is, de leginkább szívfájdíóan és gyomorforgatóan szomorú. Mert mi is történt valójában? A kb 50 halászhajó szétszóródott kb egy 1000 nm-es területen és várta repülőstartra állítva a delfinek felbukkanását, s mikor valaki meglátta, azonnal arra viharzott az összes, iszonyatos ricsajjal, bezingőzzel bevonva az óceán felszínét.

image image

Szóval jobbra-balra, fel-le cikáztunk a felbukkanó uszonyok nyomába kb 40 percig, mint egy rossz Beni Hill showban. Félreértés ne essék, nem a helyi indonéz halászokat hibáztatjuk, nekik nagyon nincs más választásuk, a nagy nyugati hajók szinte az összes halat elszállították a fejlett országok supermarketjeibe, a halászknak nincs is nagyon más választásuk, minthogy ezt csinálják. Ami az egészben bántó volt, hogy a legtöbb ember még élvezte is. Izgatott volt, hogy láthatja a szerencsétlen, megrémült, benzingőzben fuldokló delfineket, és nyomhat egy jó fotót, amit majd otthon mutogathat. Ezen a napon szembesültünk igazán azzal, hogy a turizmus milyen tapintatlan és leigázó a helyi kultúrával, természettel szemben. Kicsit azt is éreztük, hogy inkább nem is mennénk sehová, hogyha ez az ára annak, hogy nyitottak a kapuk, az ember utazhatt és megismerheti a világot. Most éreztük először azt is, hogy turisták vagyunk és alig vartuk, hogy a szegeny halász visszavigyen bennünket a partra. Mert ezzel a nyitottsággal az is jár, hogy a nyugati igények elnyomják a helyi jellegzetességeket. Leginkább ez az étkezésben látsziik (korábban már írtuk a fishnchips, burger és társai) de most azt is láttuk, hogy az attrakció milyen erőszakot vesz. Ez így nem jó, nagyon nem.

Reklámok

One response to “Delfin kaland, avagy megfizettük az árát a turista csalinak

  1. Visszajelzés: Kilenc tipp a zöld utazáshoz | Talpalatnyi történetek a világ körül·

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s