Jáva – első muszlim találkozásaink

Lovinában két napot töltöttük, de a delfin nézés után nem nagyon volt kedvünk itt más csinálni. Masrészt pedig mire ide értünk elég jól lebetegedtünk mindketten. Edi kezdte még Kutában, majd Dóri is lebetegedett a második Ubudban töltött napon. Egy kis torok kaparással kezdődött, aztán orrfolyással, aztán nagyon fáradékonyak lettünk és köhögtünk egész nap. Úgyhogy itt Lovinában egy napot pihenéssel próbáltunk tölteni. Innen ezzel a kisbusszal mentünk át a kikötőbe, Gilimanukba. Nem semmi élmény volt, ezen a helyi buszon utazni. Bár egy kicsit talán zökkenőmentesebben ment az utasok fel és leszállasa a buszra, mint Mexikóban.

image
Szóval Gilimanukba érve megvettük a jegyünket a kompra. A jegyen természetesen semmi nem jelezte, hogy melyik komphoz kell mennünk, de a helyi emberek végül kedvesen egy éppen induló kompra irányítottak. Mi abban a reményben, hogy tényleg Jávára megyünk, átverekedtük magunkat a motorokon és a komp első emeletén utaztunk tovább. Itt történt meg velünk először, hogy szinte egyedüli fehér emberek voltunk. Mindenki nagyon nézett bennünket, összekacagtak mikor elmentünk mellettük.Akkor még nem tudtuk,de ez Jávára érve csak fokozódott.

image

image image

A mai napon egy Banyuwangi nevű városban szálltunk meg egy muszlim családnál. Nagyon kedvesek voltak az itteni emberek is. A hölgy, aki fogadott minket egy angol tanárnéni, szóval elég jól el tudtunk beszélgetni vele. Természetesen azért ők is megpróbáltak nekünk eladni egy éjszakai vulkán túrát,de egyrészt ezeket a nagyon drága, szervezett dolgokat próbáljuk elkerülni, másrészt Edi itt már elég rosszul volt, úgyhogy Dóri elment a család farmját, később pedig a szombat esti Banyuwangi családi forgatagot megnézni.

image

Nem semmi élmény volt, mert ebben a városban aztán tényleg ritkán fordul meg turista, főleg a piacokon és a helyieknek szervezett mulatságokon, úgyhogy itt aztán tényleg mindenki őt nézte. Elég furcsa érzés volt. Persze nagyon kedvesek voltak, mosolyogtak, meg mondták milyen szép,de azért ezt még szokni kell. Másnap a reggel 6 órás vonattal indultunk Probolinggoba, a városba ahonnan egy 2-3 órás utazással lehet eljutni a Bromo hegységbe.

image image

Egyre jobban közeledve az egyenlítőhöz, itt már nagyon melegünk volt. A vonatállomásról ilyen kis mikrobusszal mentünk el a “nagy” busz állomásra, ahonnan helyi járattal lehet tovább menni a hegyekbe…

image image

…vagyis elvileg oda kellett volna, hogy vigyen a busz,de mivel turisták vagyunk egyszerűen lerakott egy tourist agency-nél, ahonnan a sokkal drágább shuttle busszal lehetett eljutni a vulkán lábánál fekvő kis faluba. Már sok turista várt itt, mindenesetre megkérdeztük mennyiért visz el és ugyanannyit mondott, mint amennyiért a helyi járat vinne. Szóval felszálltunk rá. (Később kiderült, hogy a többi turista a dupláját fizette ugyan azon a buszon és útvonalon..ennyire esetlegesek itt az árak.)

image

Egy kis csapattal el is indultunk és egy másfél órás borzalmas út után -mert a vezető valamiért azt gondolta, hogy a hegyi utakon mindenkit megelőzve, rekord idő alatt kell megtennünk a távot- megékeztünk egy igen kaptatós emelkedőhöz. Na itt mondta, hogy itt sajnos nem tud felmenni, mert felmelegedett a motor, úgyhogy legyünk szívesek leszállni és felsétálni, aztán majd utánunk jön. Mindezt azért sikerült megértenünk, mert a buszon velünk utazott egy indonéz ősökkel rendelkező szingapúri, aki fordított nekünk.

image

No, végül megérkeztünk a faluba. Teljesen más világ fogadott benünnket itt. Mintha itt megállt volna az idő 100 évvel ezelőtt. Ezek az emberek nem is indonézeknek, hanem tenggerieknek nevezik magukat. Amolyan igazi hegyi népek.

image

Mindenki hagymatermesztésből (ennyi hagymaföldet még komolyan nem láttunk) vagy abból él, hogy azokat a turistákat szállítja a vulkánhoz dzsippel,motorral vagy lóval, akik nem szeretnének gyalogolni…vagy támogatni szeretnék ezt a helyi üzletet. Mivel nem foglaltunk szállást, Banyuwangi szállasadónk javasolt egy, a sajátjukhoz hasonló családi szállást = homestay. Felhívták őket nekünk telefonon, ők pedig megígérték, hogy felvesznek bennünket a buszmegállóban. Buszmegálló ugyan nem volt, meg ők sem,de végül megtaláltuk a szállást. A mai napig nem vagyunk benne biztosak, hogy jó helyen kötöttünk ki, mert sajnos a szállasadó asszony nem beszélt angolul. Mindenesetre ott maradtunk, rádásul a buszon velünk utazó ki, szállás nélküli csapat fiatal is velünk tartott. Képek az autentikus szállásról. Most lehet, hogy páran elszörnyedtek és élőben sem volt jobb a hely, mint képen,de igazából rájöttünk, hogy nem nagyon van az embernek többre szüksége és, hogy a meleg zuhany a hajnali túra után akárhonnan is jön fanatsztikus.

image image

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s