Újabb kultúra kondér Indonéziából Surabaya-Indonézia baja

A bromoi túrázást követő reggelen igyekeztünk elhagyni a hegyeket, ami azért nem olyan könnyű, mint ahogy hangzik. Hála istennek még Probolinggoba érkezésünkkor megvettük a jegyünket Surabayába. (Mint kiderült, jól tettük,mert el is fogytak a jegyek mire odaértünk) No, de a vonatállomásig le is kellett jutni a hegyről. Két nappal ezelőtt a shuttle buszos lelkére kötöttük, hogy ma reggel 9-re jöjjön értünk,de persze 9.15-kor még mindig nem volt ott. Közben elment egy helyi járat, tele fiatal német turistákkal, amin persze nem volt hely már nekünk. Emlékeztek, ugye 15 utassal indul el csak a busz, se többel se kevesebbel. No ott maradtunk busz nélkül, 5 francia túrázó társaságában, akik már 2 órája vártak egy buszra, amire esetleg felférnek. Persze közben 2 másik shuttle busz is felszedte a turistákat a hotelokból,de ők előre foglaltak. Ezekre a buszokra mi nem szállhattunk fel. Ekkor megoldásként csak az igazi indonéz módszer marad. Elindultunk a kis francia csapattal karöltve megkérdezni az utcán várakozó kis buszok sofőrjeit, hogy esetleg levinnének-e bennünket a hegyről és ugyan mennyiért. Itt született meg bennünk egy új antropológiai fogalom, a nyugati társadalomból kivált úgynevezett “coin” (pénzérme) szarrágó (elnézést a kifejezésért,de mindjárt megmagyarázzuk.)
Ezek azok a nyugati típusú utazók, akik felszerelésre elköltenek több száz eurónak megfelelő összeget, péntek esténként még a muszlim országokban is, ahol az alkohol a legdrágább vedelnek, megreggeliznek a buszra várva a legdrágább helyen, majd elkezdenek a szállásnál, a buszvezetőnél (általában a helyi szegényeknél) 1-2 eurónak megfelelő rupián alkudozni. Ami nekik egy pohár sörrel kevesebb, de a helyieknek két-három napi élelmet jelent. Ezen a hozzálláson nem tudtuk magunkat túl tenni, pedig mi is spórolunk ahol tudunk. Maga az eset: Végül egy buszos felajánlotta a buszt 450.000 rupiáért,természetesen 15 emberrel indult volna el. Nekünk (EésD) egyértelmű volt,hogy akkor egyszerűen kevesebb főre osztjuk el az adott összeget és tízenen szállunk be a buszba, hogy minél hamarabb elinduljon. Ekkor az egyik kedves fiatal, francia turista fiú elkezdett dühöngeni, akinek kb. a táskája annyit ért mint maga a busz, hogy ezt a filozófiát ő nem fogadja el.Miért nem ugyan annyit fizetünk mindig a jegyért és miért kell többet fizetni, ha kevesebben vagyunk. Ekkor azzal jött elő, hogy emberbaráti szeretetből és szolidaritásból (ezt kihagsúlyozta) várjunk még egy fél órát két német turistára, akik azt mondták neki tegnap este az étteremben, hogy 9.30-kor szeretnének lemenni ők is a hegyről….nehogy szegények ne tudjanak lejutni. Na jó mondtuk, persze már nem marad turista akivel ők ma lemehetnének, úgyhogy vártunk. Pár perc múlva megérkezett két spanyol utazó…és valamiért már nem volt olyan fontos várni a két németre (az összeg elosztási aránya kedvezőbb lett a szolidaritásnál, így dobják a kútba a franciák a filozófiát):-)
Végül ezzel a busszal, ezen az úton eljutottunk Surabayába, ahol a madár (turista) se jár.

image image
Surabayáról azt kell tudni, hogy a második legnagyobb és legnépesebb város Indonéziában. Talán nem meglepő ha végigolvassátok ezt a bejegyzést, hogy úgy döntöttük Jakartán, Indonézia legsűrűbben lakott városán már csak vonattal megyünk át, egyenesen a reptérre.
A vonatállomásra érkezve ingyenes internet és pékség fogadott bennünket…hm, milyen jó kis város lesz ez gondoltuk. Megvártuk szállásadónkat Fauzit az állomáson és motor taxin elmentünk a lakásába. Vacsorázni indultunk a közeli, éjszakai piacra, ami gyakorlatilag egy négysávos utat szegélyező zsibvásár, ahol még kecskét is lehetett vásárolni a közelgő muszlim mészárló ünnepre.

image

Mielőtt kiléptünk vendéglátónk megkérte Dórit, hogy öltse fel a leplet, mert őt megszólják, ha ilyen “szemérmetlen” vendéget fogad. (szemérmetlen=hosszú nadrágot és váll nélküli pólót viselő). Persze ő abszolút nyitottan kezelt bennünket, de az utca ahol lakott nagyon konzervatív része volt a városnak, ahol turista szinte egyáltalán nem fordul meg. Ezt nagyon éreztük is. Még angoltanári állás ajánlatot is kaptunk az utcán és mindenki köszönt nekünk, nevetgéltek, ahogy elhagytuk őket. Sajnos a vacsorával nem jártunk sikerrel, mert kizárólag húsos ételeket lehetett kapni…ezeket eszik a helyiek. Úgyhogy vettünk egy jó meleg görögdinnyét. Következő nap egy térképpel nyakunkba vettük a várost…hát nem volt egyszerű.

image

Minibusszal, majd nagy busszal bevergődtünk a városba, 1 órás kérdezősködés után a modern technika segítségével (GPS) (mivel a helyiek 5 fele irányítottak minket) megtaláltuk a legnagyobb helyi nevezetességet, a cigaretta múzeumot. Lehet, hogy ez elsőre nem hangzik annyira izgalmasnak,de nagyon sajátos és egyedi élmény volt. A kontraszt az utcán:

image
Betekinthettünk egy ma is működő (bár már a philip morris által felvásárolt) gyárba és megnézhettük, hogyan indult el a család dohány biznisze, ami teljes egészében szimbolikára és számmisztikára épült. Még a szállító autók és motorok rendszáma, számjegyeinek összege és a múzeum kútjában úszkáló halak száma is 9 volt. A dohány márka Sampoerna, a leghíresebb cigarettájuk pedig a 234 (2+3+4=9) ami mai napig kézzel készül. A gyárban dolgozók nemzedékeken át szolgálják a családot -mára már a philip morrist. A kedvencünk a cigaretta szál számoló hölgy volt, aki tapintásra meg tudta mondani, hogy mennyi 25 szál cigaretta.

imageimageimage
Egy videó, ami nincs felgyorsítva:

Ezután déli 12-kor tovább mentünk az arab és kínai negydbe. Itt sajnos nem készítettünk sok képet, mert gyakran egyszerűen vagy a lelkünk nem engedte, hogy fényképek készítsünk ezekől az utcákról vagy nem mertük elővenni a gépet. Csak egy a sok szituáció közül: Járókelőként teljesen beragadtunk egy kocsikkal, motorokkal, biciklikkel, hal és csirke árusokkal tömött utcába és egyszerűen nem volt helyünk ellavírozni köztük…az emberek meg persze folyamatosan úgy néztek ránk, mintha egy másik bolygóról jöttünk volna….és mi is így éreztük.

image

Itt szembesültünk legerősebben Indonéziában azokkal a dolgokkal, amelyek igazán megoldásra váró kérdések. Hihetetlen mértékű légszennyezettség és szemét tenger. Mindezt még hatványozza a jelentős mértékű túlnépesedés. Hogy mi az, ami fő probléma szerintünk: a szemétszállítás nincs megoldva, illetve a banánlevélen és banánhéjon és gyümölcsmaradványon szocializálódott “szemetelő indonézekben” egyszerűen nem tudatosul, hogy a műanyag nem úgy a természet része, mint az előbb leírtak, így ugyan úgy elhajítják azt, mint a növényi maradványokat vagy “jobb esetben” elégetik a már tengerré vált szeméthalmokat. Ez még megspékelve a benzingőzzel és a 40 fokkal, porral és 100%-os pártartalommal egy asztmásnak “az eutanázia mennyországa”.

image

 

Reklámok

One response to “Újabb kultúra kondér Indonéziából Surabaya-Indonézia baja

  1. Visszajelzés: Nápoly a graffiti város- Olaszország Surabayája. | Talpalatnyi történetek a világ körül·

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s