Kultúra Kondér: Keresztmetszetek

Örkény István első saját pénzen kiadott folyóiratának volt ez a címe: Keresztmetszetek. És mennyire nagyszerű ez a szó. Benne van a metszéspont, benne van a vizsgálat, hogy valaminek a mélységét, belsejét akarja látni az ember, azt ahogy belülről mérhető az a tér, belülről feltérképezhető. És most jelen szituációban, még egy jelentéstartamot belesűrítünk: a szívünkön hordozott kereszt, a keresztény kúltúrörökség, amiben felcseperedtünk, milyen metszéspontokat ejt az indiai vallásokkal, a helyi speciális kereszténységgel hol találkozik az európai kereszténység, s milyen távolságok lelhetők fel a más vallásoktól, s mi az ami mégis lenyűgözött minket, holott érintkezési pontnak nyoma sincs. Lássuk először erről Zoli összefoglalását, aki köztudottan szószos (Szó szerint keresztény diákkör) főkolomps, s meglehetősen gyakorló keresztény: 

“Az érintések vallásossága

 Megérkezésem után rögtön az első héten vettem egy Mahabharatát, gondolván egy ennyire ősi és kulturálisan fontos szöveg, talán érthetőbbé teszi ezt a kultúrát. Érdekes volt találkozni a szövegben azzal, hogy a köszöntésnek mennyire alapvető része az érintés. A tisztelet alapvető kifejezési formája a magasabb rangú, tisztelt személy lábának megérintése, aki ha  ki akarta fejezni viszont a szeretetét, akkor keblére ölelte a másik felet és megszagolta a fejét. Nagyon érdekes élmény volt viszont látni ezt a köszöntés. A Gangesz partján, Varanasiban, egyik este egy iskoláskorú csoport bemutatott egy tánc-előadást, ami valamely mitikus eseményt dolgozott fel, legalábbis volt egy történet aminek a konklúziója egy szereplő halála volt – ennyit értettem meg a cselekményből. De amiért lényeges ez: az előadás végén a táncsoport tanárait is felhívták a színpadra, és a lányok, egyenként lehajoltak és megfogták a tanáraik lábát, majd a szívükre tették a kezüket. Szép jelenet volt. Természetesen a tiszteletadás, csak egy aspektusa annak, hogy hogyan része az érintés az indiai kultúrának, hiszen nagyon sok mindent a kezükkel csinálnak. A jobb éttermekben nekünk azért kihoznak evőeszközt, de ők szinte mindent kézzel esznek, még a rizst is. Ami viszont megdöbbentő és különleges volt egyszerre, hogy vallásosságnak is milyen központi eleme az érintés. Ez azért is érdekes, mert ennek ékes példáit pont Kerala államban láttuk, ahol a kereszténység egyik igen fontos kisebbség, (egész Indiában itt vannak a legtöbben).

image

Így első blikkre a vallásgyakorlás nem tűnik nagyon különbőzőnek egy hindu templomban vagy egy keresztény kápolnában, ahogy ez nagyon szépen kijött a Szent Kereszt Kápolnában is Fort Kochiban. A vallásosságnak ugyanazokat az elemeit láttuk, leöntötték a keresztet valamilyen olajjal, füstölőt vagy gyertyát gyújtottak neki, vagy egyszerűen csak megérintették. Késöbb más tempomokban is ehhez hasonlóan, azt láttuk, hogy ha nem is tudnak hozzáérni egy keresztény szent szobraihoz mert egy műanyag lap választja el őket a szobortól, akkor is hozzányúlnak a szobrot elválasztó műanyaghoz és úgy imádkoznak.image image

Talán egy szigórúbb protestáns szem bálványimádást kiáltana effajta gyakorlatok láttán, számomra egyedül azt jelentette, hogy bizony a kereszténység Indiába érkezett változatával van dolgunk és itt néhány vetületében igen erősen összefonódott az őt befogadó kulturával. Így nem csoda, hogy az Isten és a szentek iránti tisztelet indiai módra kerül kifejezésre.

image

Ezzel ellentétben két-három esetet is láttam, amikor az érintések hiánya konkrétan értetlenséget szült bennem. Két templomban is voltunk utunk során, ahol egyetlen szent vagy Szűz Mária kép vagy szobor se volt kitéve. Kochiban a hostunk vitt el a saját templomába, ami a helyi anglikán templom volt, ő külön meg is jegyezte, hogy az ő temploma abban más, hogy nem hisz a bálványokban.

image

Valamint szintén Kochiban, egy nagyon pici Syro-Malabar templomban voltunk, ami pedig ahhoz az egyik felekezethez tartozik, amit a legendák szerint maga Szent Tamás alapított. Itt a helyi őr szintén lelkesen magyarázta, náluk sincsenek képek, sem bálványok, csak egy arámi felirat volt, ami azt mondta, hogy Isten méltó a dicséretre, illetve aranyozott virág díszítések. Az egyház valamelyik szír keresztény közösség liturgiáját követi, így könnyen lehet, hogy egy képromboló felekezet templomába tévedtünk. Az utolsó pont, ahol szintén megdöbbentő volt az érintések hiánya az a katolikus mise volt. Volt szerencsém két malayalam mise egy részén jelen lenni, ami már csak azért is különleges, mert bár tudom, hogy pontosan mi történik, sokszor még pontosan tudom azt is, hogy mi hangzik el, még se értek egy szót se. S a misének màr az a része jött a Miatyánk után, amikor a pap azt mondja, hogy az Úr békéje legyen veletek, és köszöntsétek egymást a béke jelével, akkor is a béke jele, nem a kézfogás, hanem az egymás felé való meghajlás. Remélem előbb vagy utóbb meg tudok kérdezni egy indiai katolikust, hogy vajon itt miért nem érintik meg egymást.  

Így szépen egymás mellé pakolva ezeket az élményeket, nem jut eszembe más, mint a bénáreszi fényképész, dizájner, akivel a couchsurfing hozott össsze minket egy vacsora erejéig, visszatérő szófordulata: az indiai kultúra bonyolult. ”

 Bizony bonyolult. De nem csak a kultúra. hanem az a mód ahogy a kultúra él, az az elevenség, amit tapasztalunk. Érintések. Zoli ezt emelte ki. Bizony a mi kihűlt társadalmunkban szokatlan az érintést látni. Sokat töprengtünk azon, hogy mennyire felületes ez az érintés, mennyiben materiális ez a szokás. És két hónap után sem tudunk konkrét kijelentéseket tenni. Az biztos, hogy a liturgiáknak itt Indiában van egy felszines, praktizáló oldala: meggyújtottam a mécsest/füstölőt, befizettem amit kell a virágra, olajra, stb. most már várhatom, hogy az Isten, istenek egyike,Allah, Buddha, stb megsegítsen. Vallásfilozófia szempontból tekintve ez elborzasztó, amikor az isteni manifesztum metafizikai vonatkozásaira hivatkozunk. Ha sorra vesszük azokat a “tulajdonságokat” (mindenható, végtelen, tökéletes, mindenttudó stb.) melyeket a vallásfilozófia az istenről állít, akkor semmilyen találkozási pontra nem lelünk az ilyetén vallásgyakorlás bugyraiban. Másrészről ha a keresztény személyes Isten-kapcsolatra gondolunk, akkor itt személyesebb, elevenebb, valódibb a kapcsolat, mint valaha lesz is a kereszténységben, a modern nyugati kapcsolatban. Itt a vallási gyakorlat, az istenhez való ellátogatás, a templomba járás, velős és szerves része a hétköznapoknak, úgy része, mint a családtagokkal való együttélés, mint az étel előteremtése, vagy blasszfém hasonlatban: a kutya megetetése. Minden nap helye van a gyakorlatnak, minden törekvésüknek a része az istennel való gondolás, hogy majd neki áldoznak, imádkoznak, ellátogatnak, stb.

Milyen volt a kereszténység Keralában? Eleven, erőteljes, pulzáló. Olyan eleven, mint a többi vallás. Talán már megszoktuk Indiát, azért volt számunkra olyan közeli és “normális” az érintések vallása, de bizonyos, hogyha olyasvalaki látná ezt, akinek itt minden teljesen új, akkor pogánynak, bálvány imádónak vélhetné ezt a praxist. 

Összegzésként azt kell mondjuk: valahol nagyon messze áll az itteni kereszténység, és általában a vallásosság a nyugati értelemben vett kereszténységtől, de valahol mégis felette áll elevenségében, erejében. Ha az ember benne van, szikrája sem merül fel a kétségnek, a korrigálásnak, mert benne van egy milliós kultúra tömegében, mely tömeg ereje magával ragadja, s felemeli az embert Hozzá, az ő személyes, megérinhető Istenéhez. 

De ez csak egy partikuláris rész. Hosszasan írhatnánk még a tibeti menekültek vallásáról, a szikhizmusról,a Gangesz parti liturgiákról, arról a már-már szürreális hindu templomról, amibe Bhagsuban botlottunk

image

vagy egy-egy Jane templom sajátosságairól (a hinduizmus egyik legszigorúbb vallási formája) , a muszlimokról nem is beszélve. Itt Indiában olyan erős a vallási sokféleség, s mégis olyan jó a megértés, hogy nem kell szétválasztani semmit, s nem kell áttéríteni senkit. Az ember  jelen van saját világával, s ebben az ezerszínű kultúrában lehet egy színfolt, amit könnyeden elnyel a szivárványhíd melyen oly sokan igyekeznek ama transzcendens lét-megélés  felé. 

 

Reklámok

One response to “Kultúra Kondér: Keresztmetszetek

  1. Visszajelzés: Karácsonyfák, betlehemek útunk során | Talpalatnyi történetek Edvárd és Dóri utazásaiból a világ körül·

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s