Mit tanultunk és mi történik egy ilyen út után? 2.rész: Távol s közel

Mit tanultunk még? Láttunk mérhetetlen gazdagságot, szegénységet.

Talán nem túlzunk, hogyha azt mondjuk: meglehetősen érzékenyek vagyunk ebben a témában. Utunk egyik kimondott célja is az volt, hogy lássuk, hogyan bánnak a világ tájain az elesettekkel, idősekkel, szegényekkel, gyermekekkel. A volt brit, illetve nyugati gyarmatokon nem tapasztaltunk radikális eltérést az itthoni alapkörülményekhez képest, inkább csak az anyagi javakból eredő minőségi különbséget. Viszont Ázsiában teljességgel eltérőek ezek a normák. Ott valahol az élethez való viszony is más. Része az életnek a halál. Nem félnek úgy tőle, nem olyan szkafanderbe zárt esemény ez, mint nálunk.  Ezért az egyes ember státusza is sokkal esetlegesebb – nem gondolják azt, hogy bármi is jár egy embernek, azért mert van.

image

Számunkra ez egyrészről üdvös, mivel arra motiválja, sarkallja az embereket, hogy saját maguk is tegyenek sorsukért. Másrészt félelmes is, mert az ember bizony gyakran vív olyan nehézségekkel, melyeket nem képes saját maga legyőzni, meghaladni. Felállítottunk egy gyermeteg tételt az út során: amíg nincs tél, nincs igazi szegénység. Ahol az embereknek nem kell az elemekkel megküzdeni, s nincsenek sokszoros gátak közé szorítva a munkavállalásban, addig a megélhetés, ha nem ütközik fogyatékossági meghatározottságokba, addig nem állami, szociális, hanem egyéni kérdés. Mennyire lusta barátunk: képes megfoltozni napi 4-5 nadrágot, vagy nem? Persze azt is láttuk, hogy vannak helyek, ahol olyan szinten kizsigerelik az embert, ami szívfacsaró. Nem voltak soha oly körülmények és oly kegyetlenségek, olyan kizsákmányoltság és túlterheltség, az emberiség és minden más élőlény korában, mint amilyen ebben, az úgymond „legfejlettebb”, modern korban van. Talán megbocsájt a Teremtő. Bár nem érdemeljük meg. Azok miatt a számok miatt, amit láttunk Ázsiában, sajnos hatalmas tömegekben találunk nyomorékokat is. Emberek, akik a kezükön kúsznak és csökevényes lábukat a porban húzzák, üszkös sebeiket kutyák nyalogatják, s szájukból kifolyt nyál rögtön sárrá válik a sok portól melyet embertársai léptei vernek fel. A szegénységgel kapcsolatban Edvárd még egy érdekes dologra jött rá, már itthon. Mivel nem ismerjük a nyelvet, nem ismerjük a kultúrát, s az emlékezés szövetét sehol a világon olyannyira, mint Magyarországon, ezért sosem leszünk képesek arra az empátiára, arra a fajta megértésre, amire itthon. Hogy az arcvonások rándulása szavakat ír le és lélekállapotot, amit a saját lelkünkben átérzünk. Nem tartózkodtunk még olyan sokat idegen országban, ezért nem állítjuk, hogy sosem lehet más országok gyermekeit megérteni, de nekünk még nem ment. Nézzük egy kicsit a napos oldalt: a gazdagságot.

Ez a napos oldal valójában sötétebb, mint a legkilátástalanabb szegénység. Az a fajta anyagi és pénzbeli felhalmozódás, amit egyes helyeken és egyes családoknál tapasztaltunk: észveszejtő. Hogy Hongkongban egy 50nm-es lepukkant lakásért százmilliókat kérnek el forintban, hogy fillérekért elérhető az a technológia, ami néhány évtizede még megfizethetetlen luxus volt, hogy embertömegek állnak sorban a méregdrága üzletek előtt, ahol kizárólag luxus dolgok vannak, hogy belépést nyerhet az „átlag” ember is olyan helyekre melyek az anyagi felhalmozás deszakralizált templomai (minden templom az anyagi felhalmozást deszakralizált sírhelye). Nehéz ezt szavakba önteni. Egyszer volt egy hosszas beszélgetésünk Dórival, mikor egy hatalmas márványtemplomban jártunk, valahol Gujaratban.

image

Belőlem előtört a szocialista kritikus, és háborogtam a tagadhatatlan szépség felett, hogy mi pénz volt ezt megépíteni (egészen új volt) hogy mennyire képmutató ez az egész, hogy a több milliárd hívek által befizetett pénzből megépítenek egy ilyen monstrumot, ami természetesen pompájával, és hatalmas méreteivel meghökkenti az egyszerű halandót, és tán valóban azt az érzetet kelti, hogy az istenek lakhelye, vagy legalábbis a hozzájuk legközelebb eső hely ezen a sárgolyón. S ezek a komplexumok csak a cseresznye a fagylalton – a valódi pénztömegek szétáradnak az apparátusban, több száz hivatalban, és a kedves hindu, buddhista, stb papok telefonra, meg miegymásra elköltik. Sosem tudjuk meg mekkora arányban vannak az egyházi képviselők közt azok, akik hivatásuknak tekintik a vallást, nem pedig egy kényelmi megoldásnak önállótlanságuk elfedésére. És ott jött a másik oldal, Dóri okos érvei: ha mindezt a pénztömeget visszacsorgatnánk az embereknek, akkor 100%- hogy csak baromságokra szórnák el és lehet, hogy egy árnyalattal kényelmesebben élnének, ezért szaporodnának, és még többen lennénk. S ez utóbbi esetben nem jönnének létre ezek az őrhelyek: mert tagadhatatlan, hogy a vallás a történelem során egy fajta őrző, megőrző feladatot is ellátott: kulturálisan, erkölcsileg, építészetileg, filozófiában, az élet szinte minden területén. Nehéz eldönteni, hogy a mérleg merre billen eme két szélsőség közt. Viszont amit bizton állíthatunk: hiába éreztük zavarban magunkat, mikor kopott cipőnkben és nem éppen előkelő termópulcsiainkban sétáltunk be gazdag helyekre, az anyagi javak, a pénz hamis előkelősége nem lenyűgöző, hanem folytogató – ott érzed a gombócot a nyakadban: ezek a tulajdonosok is „csak” egy élettel rendelkeztek, anyától születtek, s egy éves korukig ők is beszartak….Mi adja hát a jogot milliárdnyi vagyonok, s ezer, százezer emberélet felett a hatalmat nekik? Mi ? ORDÍTOK: MI?

Bocsánat ezért a kirohanásért. De tényleg olyan szélsőségek közt hányódtunk néha, egyik napról a másikra, hogy az feldolgozhatatlan. És félreértés ne essék, nem sajnáljuk mi senkitől, csak nem értjük a jogot… bennünk még a klasszikus értékeken érlelt érdem fogalma dolgozik. A trágyát hordó öreg paraszt sem értéktelenebb, vagy becstelenebb, mint egy agysebész. Az élet más szegmenséért felelnek, s egyik sem léphet a másik helyébe. Persze van tapasztalati, képességbeli, és tudásbeli különbség is. Ezeket valóban jutalmazni, megbecsülni, értékelni kell.. De nem úgy hogy milliószoros kiváltságokban részesül egy vezető bróker a szemétszedőhöz képest.

Érdekes talán még a hétköznapi élet és az Ünnep párosa. Nem tudjuk, hogy azért mert az ember mindent derűsebben lát, ha szabad ég alatt él, de az biztos, hogy mi személy szerint azt tapasztaltuk – világszerte nem olyan streszesek az emberek, mint idehaza. (azóta már itthon sem találjuk olyan streszesnek az életet, a szívünkben ott maradt a derűs ég könnyedsége, de szomorkásnak, még mindig sok embert látni.) és mivel láttuk ezt a stressz-mentességet igazi jólétben is, és mélyszegénységben, ezért bizton mondhatjuk, nem az anyagi javak kérdése. Bontsuk szét Ázsiát és a fehérek lakta gyarmatokat (kelet és nyugat jó öreg párosa). Mert a mi utunk során, ily módon ragadhatjuk meg a legélesebb határt. Nyilvánvalóan lényegi különbségek vannak Ausztrália és Új-Zéland emberei közt, mentalitásban, életmódban, stb. de ezeket a szegmenseket részletesen leírtuk korábban. A „nyugati” helyeken azt tapasztaltuk, hogy nincsen különösen tematizálva az emberek élete, vagy legalábbis nem nemzeti, országos szinten. Minden féle műszakban, a hét minden napján dolgoznak az emberek, és az Ünnep a szabadnappal esik egybe, amit ki-ki a maga módján él meg. Persze vannak „nyugaton” is vallási ünnepek, és államiak is. De ezeknek nincs akkora súlya, mint „keleten”. Sokkal inkább szól a találkozásról, mint bármilyen spirituális vagy nemzeti beteljesülésről. Egyszerűen azt mondhatjuk, hogy családonként és személyenként változik az Ünnep fontossága és megélése. Ahogy Magyarországon is. Viszont „keleten” az Ünnep valóban egy esemény. Súlya és tartalma van. Nem csak az emberek találkozásáról szól. Az emberek ott mindig együtt vannak, senki nincs egyedül. Az Ünnep mélyen és elköteleződéssel gyökeredzik az emberek életében, még a modern „nyugatias” családoknál is. És mindenki Ünnepel. Minden utcasarkon érezni az Ünnep erejét. Ez az idő, az Ünnep ideje valóban szent. Szent Idő. És még a boltos, a kifőzdés, a felszolgáló, stb. is megváltozik kicsit viselkedésében. Na annyira azért nem, az emberek nem lesznek szentek, az Ünnep napján is átvágnak ó balga turista, de valahogy mégis derűsebbek, valami ősi életigenlés, és valamely misztikus kincs megtalálása bujkál szemükben, tekintetükben. Ennek okán a hétköznapok is olyanok, mintha csak az Ünnepet várnák. Mintha a kötelesség szürke palástját bármikor ledobnák, s valóban nyűg és fáradtság nekik. Kicsit praktikusabban nézve „kelet” mindennapjait: itt az emberek nem aggódnak, nem is nagyon idegeskednek. Néha veszekednek, és kiabálnak, de ezeknek a szituációknak sincs igazi töltete: nem harag és pusztítás-vágy fűti. Inkább ez is olyan, mint egy feladat, amit az élethelyzet és közeg megkíván. Az életüket sokkal ösztönszerűbben élik, ami „nyugati” szemmel nagyon furának és eredménytelennek tűnik, de ha azt nézzük, hogy a homo sapiens sapiens az egyetlen élőlény ezen a bolygón, aki napi 3-4 órán át több időt, munkát fektet a létfenntartásába, akkor az ázsiaiak viselkedése, sokkal igazabb és természetesebb. De nekünk persze fura. És sokszor mérgelődtünk a lusta mindenükön. Ami persze cseppet sem zavarja őket. Ha a boltos vagy a riksás éppen szunyókál, akkor eléggé nehéz őket rávenni, hogy végezzék azt a feladatot, ami amúgy a megélhetésük.

image

image

Mi ezt a fajta életmódot sosem fogjuk igazán átérezni.
És hogy milyen most itthon?

Az ég fényesebb, és derűsebb felettünk bármerre is járjunk, mert szívünkbe zártuk az élet nyugodt bölcsességét: az élet szép!

image

De vannak persze praktikus dolgok is, amiket észreveszünk magunkon. Még ma is megdobban a szívünk, amikor hazaérünk a tiszta lakásba, hogy esténként úgy indulunk el egy-egy helyről hazafelé, hogy tudjuk mi vár ránk: tiszta ágy, pizsama, meleg zuhany (bár most pont nincs gáz egy hete a házban, egy kis lavórban fürdés azé kijár még nekünk..:D). Hogy végre nem a hátizsákból öltözünk és van választék a ruhatárban, hogy nem kell állandóan spórolgatni a tiszta gatyával, pólóval. Hogy Dóri visszakapta hercegnői rangját, s újra a legcsinosabb lány a városban. (bár termópulcsiban is az volt J )
VÍZ: van víz a csapban, és az mindenféle mellékíz, félelem nélkül megiható (bár most ezen a héten felhívás volt a házban, hogy ne nyúljunk a csapokhoz ha lehet, mert a rossz villanyhálózat miatt ráznak..:D ). Bárhova megyünk, tudjuk mit gondolnak az emberek a metrón (vagy legalábbis felcsippentünk egy-egy lélekmorzsát), ha valaki nagyon hangosan beszél mobiltelefonján, nem hezitálunk, hogy megkérjük: legyen tekintettel környezetére. Tudjuk mit lehet kapni a sarki boltban és hogy pont azokat lehet kapni, amire szükségünk van; könnyebb vásárolni, mert nem kell a piacon, boltban, utcán alkudni, átváltani a dolgok árát magyar forintra.

image

Csudálatos érzés, amikor a piacon, vagy akár a boltban ismerősként köszöntenek. Élvezzük az itthoni finom, változatos, jó minőségű ételeket, az ízes zöldségeket, az Európai gyümölcsöket. Tudjuk melyik zöldségnek van idénye és milyennek kell lenni az illatának, mikor érett. Azt, hogy a virágárus nénivel és a pékségben az eladóval is lehet beszélni, mert van közös nyelvünk. Élvezzük az időjárást, hogy ha nagyon meleg van az után majd jön az eső, hogy tisztaság van az utcákon,hogy nem dudálnak az autósok és a motorosok. Hogy lehet túróstáskát és kakaóscsigát kapni a sarkon, hogy a kenyér az nem lepényt, baguettet és nem előre csomagolt toast kenyeret jelent. Hogy borban és sörben mindig megbízható márkákra találunk, s ezért most zárja szavaink két commercial eposz, ami oly közel van szívünkhöz…:)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s