Tátra magánya – ketten

image//embedr.flickr.com/assets/client-code.js

Mielőtt Dóri újra munkába állt, úgy gondoltuk, még eltöltünk pár napot kettesben. De nem akartunk túl messzire menni, így a közeli Tátrát választottuk, mivel szerettünk volna kicsit a hegyek közt hűsölni. Ezért Dóri kinézte a Tátra egyik kedvelt csúcsát, ahova még a kevésbé tapasztalt, de kitartó és jó állóképességgel rendelkező hegymászók is eljutnak. Ez a Tengerszem (Rysy) nevű csúcs, melyet első nap Szlovákia felől közelítettünk meg. Érdekes volt, ahogy végighaladtunk a szlovák falvakon, azt tapasztaltuk, hogy itt sokkal erősebben otthagyta szocialista érintését az elmúlt éra, mint nálunk, mind az építészetben, mind a községek hangulatában. Ahogy haladtunk beljebb a hegyekben, egyre szebb és hagyományosabbnak mondható községekre leltünk, de összességében mégis valamely jellegtelen egyszerűség vett körbe minket. Egy kedves kis fogadóban töltöttük az éjszakát, ahol előre foglaltunk szállást (nem semmi, ilyet se sokszor csináltunk) volt is egy kis kalamajka, mert panziósunk nem a foglalási oldal által meghirdetett áron, hanem kétszer annyiért szerette volna adni szobáját. Ezt az e-mailt az indulásunk előtt kaptuk meg és már nem akartunk mást keresni (még így is olcsó volt) de sajnos vendégszeretet nem várt ránk, mert a fogadós nem volt jelen érkezésünkkor, a kulcsot pedig a postaládában hagyta. Persze ezt velünk nem tudatta, de amíg az esőben vártuk, hogy felvegye a telefont, addig egy cseh család elmutogatta nekünk, hogy lehet, hogy a postaládában lévő kulcs lesz a mienk. No, elrendezkedtünk és fogadósunkkal csak másnap találkoztunk, mikor nem túl kedvesen jegyezte meg, hogy na, mi vagyunk azok a „Magyarország (Hungary)”akik arról a „sz..r oldalról foglaltak” és hogy gondoljuk, hogy még használhatjuk a szaunát is ennyi pénzért….amilyen árat egyébként ő szabott meg. De azért próbáltunk kedvesek lenni és az angolunkat meg is dicsérteJ. Ezek után, ahogy Dóri, a reklamációk királynője, ezt már szinte keresztként cipeli, a foglalási oldal küldött egy üzenetet, amiben megerősítette, hogy a fogadósunk az általunk eredeti áron lefoglalt áron adta a szobát…most tényleg nem akartunk reklamálni, de azért ezt nem lehetett kihagyni és megírtuk nekik, hogy márpedig tőlünk a dupláját kérték. A különbözetet végül a foglalási oldal kifizeti. No, de azért ennél érdekesebb, szebb kalandokban is volt részünk.

image

Reggel jó korán elindultunk a csúcs felé. Nagy meglepetésünkre már akkor karavánokban mentek az emberek. Hétköznap. Szerencsére több tucat turista-ösvény vált ki, vagy indult a főbb útvonalon, amin mi is haladtunk, így néhány óra alatt megritkult a tömeg. Csodálatos látványban volt részünk, egy kicsit olyan volt, mintha újra a sziklás hegységben kirándulnánk valahol Coloradóban…nem is részletezzük,mert a képek magukért beszélnek.

 

image//embedr.flickr.com/assets/client-code.js

Az első pihenőhelyünk egy kis tónál volt, ahol meg is lehetne szállni, persze meglehetősen borsos áron. Itt elfogyasztottuk az első kis reggeli szendvicsünket aztán mentünk is tovább a hegyre.

image

Összességében 9,5 órát botorkáltunk a sziklák közt meglehetősen nehéz terepen, olykor láncokba kapaszkodva. Edvárd büszke is volt Dórira, mert újra leküzdötte egy félelmét.

image image

Sajnos az utolsó egy órára már nem maradt energiánk, már nagyon hideg szél fújt fent és lógott az eső lába és még 4 óra hátra volt a visszaútból, de azért az addigi út is megérte. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan ki tud esni az ember a kondíciójából. Mondjuk mi nem voltunk soha tapasztalt magashegyi túrázók,de azért az utazás során elég jól bírtuk. Na de megfogadtuk, hogy egy következő alkalommal eljutunk egészen a csúcsig.

image

Még este átautókáztunk Lengyelországba, ami csak 75 km-re volt, s az éjszakát egy csodás kis lengyel fogadóban töltöttük, Zakopane-ban.

image
Arra jutottunk, hogy ez a pár nap most pihenés is, így egy helyen szállunk meg és nem couch surfingeltünk. Azt tapasztaltuk, hogy ez nagy könnyebbséget jelent, utunk során is sokkal jobb volt, ha ugyanarra a helyre térhettünk vissza. Viszont meglepő volt számunkra, hogy talán ilyen markáns nyelvi nehézséggel csak kínában küzdöttünk legutóbb. Sehol egy angol kiírás, angolul beszélő fogadós vagy utcai árus. Persze ez nem feltételenül rossz, élveztük a barkóbázás. Edi lement fogadós nénnktől hajszárítót (hairdryert) kérni, mert jól eláztunk…sikerült is megszereznie első körben egy taxix (driver) majd egy fodrász (hairdresser) telefonszámát. Aztán nagy mutogatás után kiderült,hogy nincs hajszárító. 🙂

A következő napon órási izomlázzal lábunkba és Dóri meghúzódott bokájával Zakopane város felfedezésére indultunk. Varázslatos kis hely. Bár mérhetetlen tömeggel találkoztunk. Az első dolog, ami rabul ejtett minket az az építészet volt. Gyönyörű, egységes, már-már mesebeli házikók vártak minket. Már csak az hiányzott, hogy a házikók mézeskalács illatot árasszanak.

image

Majd végigmentünk a főutcán, ahol a helyi árusok, nénikék sajtokat árultak. Igazán finom, és egy speciális füstölő kamraszerűségben készítik őket. Nagyon jó marketing, hogy a város nevét, és helyi mintákat nyomtatnak a sajtba.

Felfogaskerekeztünk a dombtetőre, ahonnan beláttuk az egész város. Kicsit olyan volt, mintha minden kertben lenne egy sípálya, sífelvonó. Persze azért nem..:) Mindenesetre a város látképe a hegyekkel, eszméletlen gyönyörű volt. Már alig vártuk, hogy másnap újra a hegyek közé vegyük az irányt. Nagyon nagy szerencsénk volt az időjárással, mert a reggeli eső után, mire felértünk a város fölé ragyogó napsütés várt bennünket, ami egész késő délutánig eltartott.

image

A dombtetőn végigsétáltunk, mert lefelé egy sífelvonóval akartunk menni, ami csak nyáron megy, szóval igazából csak felvonó. Amíg odaértünk, úgy éreztük magunkat, mintha valami búcsúban, vagy wurstliban lennénk, annyi vásáros, kajáldás, céllövölde, és vándorárus volt az út mentén. Mivel mindennek megfizethető ára volt, nem éreztünk annyira terhesnek sem a tömeget, sem a wursli hangulatot. Sajtot, fagyit és csavart sültkrumplit is ettünk, míg átértünk a felvonóhoz. Meglepetésünkre nagyon népszerű a magyar kürtöskalács, amit még lengyelre is lefordítottak.

A felvonótól visszafelé pedig igazán uraskodtunk egy kicsit, lovas kocsira pattantunk, mert bizony itt Zakopane városkában nagyon sok a lovas kocsi, és előszeretettel veszik igénybe az ide látogatók. Meg is fogadtuk, ha olyan helyen járunk, ahol van lehetőségünk lovas kocsira ugrani, akkor megtesszük, mert valamiért olyan kellemes-romantikus-nosztalgikus érzéseket kelt az emberben. Most először próbáltuk ki milyen turistának lenni, de azért az Ázsiában tanultakat nagyon jól alkalmaztuk és 30%-ra alkudtuk le az árat.

Másnap aztán újra bevettük magunkat a hegyek közé, és elsétáltunk a Halastóhoz (Morskie Oko),

image imagemajd még kb. 2 óra túrázás után egy magasabban fekvő tengerszemhez a Fekete tóhoz is eljutottunk, a Tátra lengyel oldalán. Csodálatos volt a hatalmas sziklacsúcsok által körbeárnyékolt tó partján sütkérezni. El is töltöttünk itt egy órát a turistákat nézegetve és a hegy ölelését élvezve. Esőben, ködben felhők kötött indultunk útnak és ilyen fantasztikus napsütés várt bennünket a csúcson. Fényképezni is alig tudtunk.

imageSzerencse, hogy még reggel 7-kor elindultunk az úton, mert mire visszaértünk a Morskie Oko tóhoz annyira sokan lettek a parton, hogy mozdulni sem lehetett. Olyan volt mint egy szombat délelőtt augusztusban, a Balcsi fénykorában a szabadstrandon.Így pedig számunkra teljesen élvezhetetlen a természet. El sem tudjuk képzelni mi lehet itt hétvégén. De vessen magára, aki az egyik legnépszerűbb turista úticélt válsztja. A tó egyébként azért is ilyen népszerű,mert egy egy órás lovaskocsi úttal is megközelíthető, így minden nagyobb erőfeszítés nélkül láthat bárki ilyen csodás tájat.

imageA nap végére újabb 16 km-ert tettünk a lábunkba.

Következő nap hazaindultunk, s két meglepetés várt minket utunk során. Belebotlottunk a lengyelországi 77-es út kultuszába, ami igazán vicces volt..:) Most már jártunk a legendás 66-os (USA), a világ legkanyargósabb (Észak-Thaiföld), legmeredekebb (Új-Zéland), illetve a legendás 77-es úton. Csupa szenzáció az utazás, persze csak ha jól van reklámozva…;) Minden esetre most már tényleg érik a kizárólag „legeket” tartalmazó bejegyzésünk. Annyira sok „leg” van a világban, hogy lassan az az érzés fog el bennünket, hogy már nincs is olyan település, aminek nincs saját „legje”.

image image

Szóval hazafele felvettünk két lengyel stoppost egy hegyi kis faluban, akik épp Budapestre tartottak, és akik végül nagyon megleptek minket. Mivelhogy olyan szinten érdektelenek és közömbösek voltak, hogy azt már-már tapintatlanságnak is vehettük volna, főként úgy, hogy kb. 300kmt „cipeltük őket és hátizsákjukat”. A zötyögős bemutatkozás után a fiú a telefonját izélgette a lány meg többször elaludt. Amivel alapból nincs semmi probléma, nyilván nem vártuk, hogy 3 órán keresztül szórakoztassanak bennünket. De a stoppolásnak is vannak bizonyos íratlan szabályai, amiről azt hittük egyértelműek. Ha felvesz valaki, akkor a habitusához mérten illik érdeklődni felőle, beszélgetni vele. Megtudhattak volna tőlünk ezernyi dolgot Magyarországról, a kultúráról, tippeket és trükköket, amivel boldogulhattak volna. De e helyett annyit feleltek arra a kérdésünkre, hogy mire kíváncsiak Budapesten, hogy mindenfélére, átlagos dologra, amit a turisták megnéznek.. Szóval azért mi sem vagyunk majmok, hogy hívatlanul ugrabugráljunk idegeneknek. Hát nem tudták meg hol lehet olcsón jót enni, hogy lehet közlekedni és hogyan jutnak el hosteljukba (de arra sem vették a fáradtságot, hogy arra a kérdésünkre hol szállnak meg megnézzék a telefonjukban a hostel nevét), vessenek magukra… Tessék kedves lenni, ha stoppoltok, mert igen rosszuleső! Ahogy a couchsurfing sem csak ingyen szállás, úgy a stoppolás sem jelent minden esetben kizárólag csak ingyen fuvart. A stoppos, ha nyitott egy csomó információval lehet gazdagabb az adott ország kultúrájával kapcsolatban, kérdezhet a történelemről, az aktuális politikáról, megtanulhat hasznos szavakat, az autós pedig habitusától függően beszélgetőtársra lel, és nem kell egyedül autóznia három órán át. Mi is találkoztunk utunk során mindenféle sofőrrel, olyannal, aki tényleg „csak” elvitt A-ból B-be, és akik mellett nyugodtan lehetett aludni egészen olyanig, akik még szállást is adtak a következő napokra, fényképet készítettek az ismeretlen nevű országból érkező utazókkal vagy megkóstoltattak velünk éppen az autójukban lévő valamilyen helyi finomságot. Mindenesetre legyünk nyitottak és figyeljünk oda, érzékeljük milyen sofőrrel van dolgunk.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s