Kisvasút, parasztház, kisvasút, patak az úton.

Úgy döntöttünk még tavaly Mindenszentek napján, hogy Zsuzsival és Ádámmal ellátogatunk egy kedves kis faluba, ahol eltöltünk egy éjszakát, és egy kellemes kirándulást. A falucska a Börzsöny közelében az Ipoly völgyében található.  Magát a falut a róla elnevezett patak szeli át, ami nagyon hangulatossá teszi a falucskát, és körülményessé az átkelést, ha valaki kocsival van.  Szállásunk egészen meglepő volt. Egy régi kis parasztház,  eltávozott lakói még a falakról köszöntek ránk.

Valahol ez is az internet áldása, hogy nem kell ezeket a házakat az enyészetnet hagyni. Mert az unokák, gyerekek nem nagyon akarják már lakni, elmennek inkább nagyobb városok közelébe, vagy külföldre, ahol a munka van. De a város zajától megfáradtak, vagy a kirándulni vágyók kiveszik ezeket az „elhagyott”  otthonokat, s jelenlétükkel őrzik a múltat, s bebocsájtják a küszöbön az eljövendő szellemét. Szóval lecuccoltunk, szobát választottunk, és tüzet raktunk a kályhában. Mert itt még fával kellett fűteni.

Kirándulásunk a kisvasúthoz vezetett, amiről azt gondoltuk, hogy nem is jár, de aztán mégis. Szóval utaztunk a hideg vasúti kocsiban és mosollyal az arcunkon néztük a kerteket, az emberek otthonát.

image//embedr.flickr.com/assets/client-code.js

El is értünk egy vadászház szerű helyhez, ahol gondoltunk eszünk pár falatot. Hát nem volt egy egyszerű menet. Iszonyatosan sokat kellett várni, az étel nagyon rossz volt és ahhoz képest még nagyon sokat is kellet fizetni. Az a tapasztalatunk, ha az ember csak 1-2 napos kirándulásra megy, akkor jobb előre elkészíteni az ételt, vagy hideg koszton lenni, mert ha nincs egy előre kinézett hely aminek jó híre van, akkor elég nagy rizikó csak úgy beülni ilyen falusi, kisvárosi „éttermekbe”. Általában a kínálat mindig ugyanaz, vegáknak még rosszabb, és mindennek ez a mélyhűtő-égetett olaj variáns íz világa van, erősen sózva esetleg valamelyik komponens meghatározóbb a három közül, de jobbára ugyanolyan rossz. Meg hát legtöbbször nem is a kaja miatt megy az ember kirándulni. Utazásunk során azt tapasztaltuk, és a hétköznapi életben is ez van: az étkezés a legmagasabb költség – és ha itt kényelmi faktorokat is beemelünk (asztal, abrosz, szék, kiszolgálás, sörmérés) akkor a számla megugrik bizony.

Szóval ez után a kis gyomormocorogtatás után elindultunk egy erdei ösvényen, amit a két vezér (Dóri és Ádám) már jó előre kinézett. Varázslatos az erdőben sétálni, és beszívni az illatát az avarnak, a fáknak, az Időnek. Mert amikor újra a természetben jár az ember akkor az Idő visszatér mértékéhez, mert lépések mérik és a lépések ütemére hangolt lélegzet. Ami vezet, és visszavezet, bensőnkbe és a világ valódiságába.

Felérve egy dombtetőre egy különös víznyelő szerű tavacskára leltünk. Mintha a hangokat is elnyelte volna élettelen s mégis bölcső mivolta.

Visszafelé már gyalog haladtunk, a vasút nélkül – tán az el is ment, és az est hátralévő részében beszélgettünk, játszottunk, élő tűznél melegedtünk..

Másnap hazafelé megálltunk Zebegényben, ahol egy kilátóra felkaptatva csodálatos darabkáját pillantottuk meg az Idő -folyamának a Duna egy kanyarulatában és az ország legfinomabb rétesezőjében ettük a finomabbnál finomabb rétesvégeket (jót nevettek mikor elkértük  a kidobásra szánt rétesvéget:-) ) .

zebegény

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s