Carthagena, a bű(n)(z)ös város.

Nehéz szívvel hagytuk el Guatapé városkáját, utoljára visszamentünk kedvenc kis vega éttermünkbe, ahol egy óriási reggelit osztottunk meg egymás között és elindultunk a reptérre. A reptérre, mert úgy döntöttünk képtelenek vagyunk most újra felülni egy borzalmas éjszakai buszra, egy kicsit már besokalltunk, ráadásul a repülés ilyen távolságba országon belül olcsóbb, mint a buszozás. Ennek persze nem annyira örülünk öko szempontból. Ezt a jegyet nagyon kalandosan tudta megvenni Dóri még Salentóban és igazán tekinthettünk volna rá jelként, mert a Vivacolumbia az egyik legrosszabb légitársaság, akikkel valaha utaztunk (na jó talán az Air China rosszabb volt…). Mivel nem akartunk taxival menni a kb. 2 órányira levő reptérre ezért időben elindultunk. Persze egy pár taxis a buszmegállóban még le akart minket beszélni a buszozásról, mert szerintük nagyon bonyolult, meg nem találunk oda…de mi csak megvettük a buszjegyet. A buszon mondtuk, hogy szeretnénk leszállni a reptérre tartó autópálya kereszteződésénél még jóval Medellin előtt. Le is tettek itt:

17352589_10154562881104007_2114741080_n

Átszaladtunk a másik autópályára, ott pedig addig vártunk az út szélén, amíg nem jött egy „aerupuerto” feliratú minibusz. Azt leintettük és már száguldottunk is a reptér felé. Kb. 1,5-2 óra alatt meg is tettük az utat, egyáltalán nem volt bonyolult és végül a buszossal való alkudozás után (mert persze a hostelban megkérdeztük, hogy mennyibe kell, hogy kerüljön a busz) az egész utat olyan 1000 forintnak megfelelő pesoból jártuk meg.

Jó korán érkeztünk a reptérre és még soha nem indultunk el úgy, hogy ne lett volna nálunk egy rakás kaja, de mivel úgy számoltunk, hogy ez a repülő út csak 2 órás lesz, ezért csak 2 szem keksz volt nálunk. Na, ezt jól megbántuk és megfogadtuk bármilyen rövid útra megyünk lesz nálunk jó sok kaja, mert még több mint 5 óra várakozás kellett túlélnünk a reptéren, ahol minden méreg drága volt. Korán érkeztünk, a gépünk pedig 2,5 órát késett, nagy felháborodást keltve ezzel a repülőre várakozók közt, ugyanis semmit nem mondtak be, egyszer csak eltűnt a járatunk a kijelzőről, majd nagy kiabálásra és tömegre lettünk figyelmesek a kapunál, ahol elvileg be kellett volna szállnunk. Senki nem beszélt angolul (természetesen), de sikerült kiderítenünk, hogy határozatlan idő múlva, de remélhetőleg 2 órán késéssel elindul a gépünk. Kajánk nem volt, a víz hál’ istennek iható volt a WC-ben és összeismerkedtünk egy bogotai úrral, aki a nyelvi nehézségek ellenére elmesélte nekünk, hogy katona volt, a lánya pedig a kolumbiai rendőrség egyik feje és egy TV felvételt is mutatott róla a telefonján, ahogy nyilatkozik. Megnéztük az unokáit és a könyvet, amit tőlük kapott, ajánlott nekünk egy oldalt, ahol olcsóbban tudunk repülőjegyet foglalni és megmentett bennünket két csokis nápolyi rúddal :-).

Természetesen elmondta, hogy soha ne utazzunk Vivacolumbiával…ezt a helyetekben megfogadnám. Mire Cartagenába értünk már nem jártak a városi buszok (a reptéri információ munkatársa pedig vehemensen beszélt le miket arról, hogy gyalogoljunk) kénytelenek voltunk taxiba ülni. Szerencsére Edvárd a repülőn (mert a Vivacolumbiánál nem csak kamu, hogy fizetned kell, ha egymás mellett akarsz ülni valakivel… gyakorlatilag teljesen össze voltak keverve az együtt utazók a gépen)  összeismerkedett egy Svájcban élő horvát sráccal, aki mellette ült és így hárman osztoztunk a taxin. Donald még Limában megtanította nekünk, hogy minél idősebb a sofőr és minél rozogább a taxi annál olcsóbb a tarifa… úgyhogy vártunk egy ilyen taxira és a reptéri információs fiú által mondott árnál is olcsóbban vitt el bennünket…bár azt meg kell mondani, hogy megint a mi GPS-ünkre voltunk utalva, mert nem találta az utcát, ahova mentünk. (Ami elég fura, mert Cartagena óvárosa nem valami nagy.)

Szerencsére, hogy foglaltunk szobát, de a kalandjaink még mindig nem értek véget.:-) Csöngettünk az ajtón, kinyitotta egy fekete bácsi, mi meg mondtuk hova megyünk és hogy van foglalásunk. Semmit nem tudott róla, hiába mutogattuk a telefonon a képet, hogy mi márpedig ebbe a házba jöttünk. Aztán végül kiderült, hogy egy fiatal srác ad ki szobákat a lakóház egyik lakásában és szigorú szemekkel elirányított minket az épület egy másik részébe. Végre megvolt az ajtó, de zárva. Szerencsénkre egy –mint később megtudtuk- brit sci-fi író úr is itt szállt meg és épp otthon volt már, ő mondta, hogy van itt egy szoba, amiben nem lakik még senki, biztosan az a miénk, mert a srác, aki kiadja a szobákat már elment. Még jó, hogy volt kolumbiai telefonszámunk…felhívtuk, kb. 5 perc múlva ott is volt, megkaptuk a kulcsokat és többé nem is láttuk…csak a takarító hölgyet, aki minden nap 10 és 16 óra között TV-t nézett a nappaliban.. de nagyon kedves volt, csak nem nagyon értettük mit is csinál. Mivel nagyon éhesek voltunk reméltük, hogy még találunk valamit…sajnos csak igen drága éttermek voltak nyitva (másnap megtudtuk, hogy csak igen drága éttermek vannak az egész városban:-)) így megosztoztunk egy pizzán és vettünk egy joghurtot a sarki boltban. Szerencse, hogy volt a lakásban konyha és minden reggel friss gyümölcs smothie-val tudtuk indítani a napot.

Lakóházunk (na jó a minénk nem a szép erkélyes…hanem, aminek nincs ablaka;-))

image

Mivel nem volt nagy a városka ezért csak egyszerűen nekiindultunk az egyik utcán, aztán befordultunk a másikon…csak úgy élveztük a csodás épületeket. Cartagena egy nagyon izgalmas hely, olyan, mintha egy másik országba csöppentünk volna. Egy különleges, dél-amerikai módon ‘multikulti’ város. Az afrikai zene, színek,viseletek,ízek keverednek a bennszülött és kolonizáló spanyollal. Ami nagyon erőteljessé tette az élményt a városban az a szag. Valamely sóval megbolondított csatorna-titrát, veríték és ételszaggal keverve. És ez mindig. Mindig, mindenhol, napszaktól függetlenül.

A város maga elhelyezkedéséből adódóan egy nagyon fontos rabszolga-kereskedelmi elosztó-központ volt a karibi térségben. Hosszú éveken át ide, az új világba szállították a feketéket. Mikor felszámolták a rabszolga kereskedelmet, nagyon sokan itt maradtak Afrika gyermekei közül, és itt voltak már többszörös generációk óta. Sem esélyük, sem anyagi bázisuk nem volt arra, hogy visszatérjenek Afrikába. „Betagozódtak” a helyi világba, amennyire fizikai adottságaik engedik, és hozzáadtak még egy színt Kolumbia szivárvány kultúrájához. Carthagena városa egy különleges autonóm kultúra, ami mégsem válik el élesen az őt befogadó világtól.

image

image

image

Dóri természetesen ezekbe a házakba és utcácskákba is beleszeretett, viszont annyira meleg van és közel 80% a páratartalom, hogy teljesen kifáradtunk mire hazaértünk.

image

image

image

image

image

image

image

image

Gyakran sétálgattunk esténként a városban, ahol természetesen, ahogy ezt már Dél-Amerikában megszoktuk csodás graffitikkel vannak tele a falak és hihetetlenül kreatív fali kompozíciókkal invitálják tulajdonosaik a karibi hajóút részeként idelátogató turistákat a drága éttermeikbe,

image

image

image

image

image

image

és a szuvenír boltokba, ahol „olcsón” lehet hozzájutni Kolumbia különböző részeiről származó drágakövekhez, arany ékszerekhez és csecsebecsékhez.

image

Helyi finomságok:

image

A kedvencünk még is ez a mindet elmondó sakktábla és bábui…nem kell elmondanunk kik között megy a játszma.

Illetve az elmaradhatatlan helyi gúnyába öltöztetett Szent család.

image

Egyik este elsétáltunk a város luxushotelekkel és felhőkarcolókkal teli tengerparti félszigetére. Nagy csalódás volt. A luxuslakásokból kilépve, rendezetlen, szemetes, koszos, vékonyka kis homokcsíkból álló tengerpart, töredezett járda vár az ott lakókra…néhol nem is volt járda,de még közvilágítás sem. Elég furcsa…sajnáltuk, hogy ennyire nem tartják tisztán még ezen a részen sem a tengert és a partot :-(.

Volt szerencsénk megismerkedni egy itt működő, keresztény fiatalokból álló missziós közösséggel is, akiket couch surfingen ismerünk meg. Sajnos nem tudtak minket elszállásolni,mert így is 30-an laknak egy szobában (fiúk egy nagy szoba, lányok szintén és még két kis szoba a vendégeknek, házaspároknak) de meghívtak bennünket a közös vacsorára és az utána lévő lelki órára. Ulises az alig 18 éves missziós mindent megmutatott nekünk és óriás lelkesedéssel mesélt a közösségről, saját életútjáról, ami ide vezette és megismerkedtünk itt tanuló 14-16 éves fiatal lányokkal. Nagyon jó volt látni, hogy ennyire aktívak, teli tettvággyal, rengeteg életkedv és vidámság van bennünk, hogy mennyire érdeklődőek és mennyire, de mennyire korukhoz illően viselkednek (viháncolva kérdeztek a házasságunkról, munkánkról, országunkról…) Jó volt látni, hogy hányan elkötelezett hívei egy spirituális fensőbbségnek, hogy egyáltalán felmerül az élet egy más szintje, az élet értelmének keresése. Ami kicsit fájó: általában a kizárólagosság, és egyedüli érvény vértjében lépnek fel. Ulises is azt mondta, a jövőbeni tervei közt, hogy Ázsiába, mondjuk Thaiföldre akar menni téríteni, mert hogy ott mennyire nem hallottak, nem tudnak Istenről. Tehát az ottani spiritualitás, a hindu, buddhista istenségek nem kapcsolódnak Istenhez. Nagyon várjuk már azt a pillanatot, amikor felfedezik a vallásos emberek is, hogy ugyanarról az Egyről beszélnek, ugyanaz a minőségű Szellem érinti meg őket, csak emberenként, kultúránként, korszakonként máshogy antropomorfizálják és dogmatizálják ezt az egyet. Persze ha ezt felfedeznék, akkor az adott vallás mint olyan a lényegét veszítené el – többé már nem az egyetlen és tökéletes rendszer lenne. Nagyon érik már, hogy indítsunk egy vallási összegzést a világ körül.

A városfal, melyet a szárazföld fele elhagyva megdöbbenve tapasztaltuk..… nagyon más városra bukkantunk ;-).

image

image

image

image

Reklámok

One response to “Carthagena, a bű(n)(z)ös város.

  1. Visszajelzés: 81 nap, 36 ágy-Dél-Amerika | Talpalatnyi történetek Edvárd és Dóri utazásaiból a világ körül·

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s