Mennyire lett kerek a nulla? Hulladékmentes utazás Máltán.

Mit tudjátok, már nem tudunk úgy utazni és nem is szeretnénk, hogy azzal felesleges hulladékot termeljünk. Egyre több mindent építünk bele a hulladékmentességbe, már nem csak tárgyi hulladék csökkentésre figyelünk (de erről később) és egyre jobban figyeljük a helyeket, ahova elutazunk olyan szempontból is, hogy milyen jövőképet látunk bennük.

Ez a bejegyzés ezért másról is fog szólni, mint hulladékmentes megoldásokról, egy kicsit kultúra kondér is.

Úgy vágtunk neki Máltának, hogy tudtuk, itt azért jóval nehezebb dolgunk lesz. Tapasztalatuk már, hogy egy távoli kis szigeten jóval nehezebb, mint másutt. De Málta minden várakozásunkat felülmúlta.

Világunk és társadalmunk mini leképeződése

Sajnos beigazolódott egy régóta bennünket foglalkoztatót teória. Az, hogy egy ilyen kicsi szigeten mikro szinten látható az a változás, ami globálisan a világunkra vár. Olyasmit tapasztalhattunk meg a bőrünkön, mintha időben vissza tértünk volna a Húsvét-szigetekre (Rapa Nui-ra) akkor, amikor azt még emberek lakták. Ajánljuk, hogy olvassátok el ezt a rövid összefoglalót arról, hogy mi történt a Húsvét-szigeteken, hogyan néptelenítette és tette kopárrá ezt az egykor virágzó, zöldellő szigetet az ember.

Ezzel szemben létezik egy sziget, szintén a Csendes óceánban, ugyanezekkel az adottságokkal: Tikópia, ami megmenekül a pusztulástól. Hogy hogyan, arról itt olvashattok részletesen.

Számunkra Málta sajnos nagyon úgy tűnt, hogy az előbbi úton halad.

Talán a turista számára nem annyira észrevehető, de sokat beszélgettünk olyanokkal, akik vagy itt élnek régóta, vagy rendszeresen térnek vissza a szigetre. Ők egy-két év alatt is számottevő változásokat észlelnek.

Melyek ezek?

iGaming adóparadicsom

Fogalmunk sem volt róla, hogy létezik az iGaming Business (ehhez Máltára kellett jönnünk). Ha beírjátok a Google keresőjébe, hogy iGaming azonnal „iGaming Malta” keresőszót javasol. Az iGaming az online nyereményjátékokat összekötő iparág, ami felfoghatatlanul óriási.

Minden sarkon található egy iroda, nagy irodaház és az utóbbi években olyannyira elárasztották a szigetet ezek a cégek, hogy rengeteg új irodaházat és persze a külföldről ideköltözött dolgozók számára lakóházakat húztak fel.

Egy, az iparban dolgozó hölgy elmondta nekünk, hogy a máltai gazdaság 20%-az ezen az iparon alapul. 20%!!! Ez rengeteg!!! és az elkövetkező egy-két évben több 1000 emberrel bővítik a cégek a munkavállalóik számát.

Persze gondolhatnánk, hogy milyen jó, mert mennyi embereknek adnak munkát.

De!

  1. Legnagyobb arányban nem máltaiakat dolgoztatnak, hanem külföldi szakembereket költöztetnek Máltára.
  2. Ezzel olyannyira kiegyenlítetlen kereseteket generálnak, hogy földművesnek lenni már nem éri meg. Szintén egyik szállásadónk mesélte el testvére példáját, aki farmerkedésből próbál megélni Máltán. Egyre kevesebb sikerrel.

Miért?

Honnan érkezik az élelem?

A föld termőképessége egyre csökken, egyre melegebb a nyarak és szárazabbak a földek, sokkal olcsóbb a boltoknak és árusoknak külföldről behozni a terményeket (még azt a kevés zöldséget és gyümölcsöt is, ami megteremne a szigeten, azt is inkább behozzák), öntözni pedig nagyon drága, hiszen édesvíz alig akad, mert nincs rendszer, az egyébként esős időszakokban rengeteg eső összegyűjtésére, így a drága technológiával megtisztított sósvizet kell használniuk.

Mivel mindenfelé építkezést lehet látni, amerre csak elnézünk: hotelek, lakóházak, villák, duru, daru hátán. Az építkezések pedig sajnos úgy zajlanak, hogy fogják és ledózerolják a területet, minden fával együtt és jó esetben majd, ha elkészülnek, telepítenek új fákat, melyeket jó esetben gondoznak addig, amíg meg nem erősödnek. Jó esetben…

A sziget pedig így egy kietlen, köves, termelésre alkalmatlan, önmagát eltartani képtelen hely lett :-(.

Mindeközben teljesen természetesnek vesszük mi, turisták, hogy a bolt polcain megtalálható szinte minden, amit Angliában lehet kapni :-).

Persze az alapvetően nagyon pozitív, hogy globális kapcsolódásoknak köszönhetően gondoskodunk a szigetlakókról, hogy hajókkal és repülőkkel szállítunk nekik (és a több millió turistának) élelmiszert és vizet (műanyag palackban!), de ez a „gondoskodás” pusztán gazdasági érdek. Amint ez elmúlik, szépen mindenki magára hagyja majd a szigetlakókat, akiknek addigra sem vizük, sem élelmük nem marad.

Na, de azért ne fessünk ilyen negatív jövő képet, mert vannak nagyon komoly, pozitív kezdeményezések. Mi is megismertünk párat közülük.

Szóval, ebben a környezetben hogy próbáltunk meg mégis a lehető legjobban figyelni a hulladékunk csökkentésére?

Amellett, hogy tömegközlekedtünk és nem engedtünk az (egyébként nagyon drága) autóbérlés csábításának az élelmiszer beszerzése okozta a legnagyobb fejtörést.

Most nem hoztuk haza az összes hulladékunkat, csak képeket készítettünk, mert nem akartuk a repülőn hazacipelni, ráadásul még csak megközelítőleg sem jártunk a 45 grammos Montenegrói teljesítményünk alacsony számához.

Először is, nagyon kevés cuccal utazunk, annak ellenére is, hogy vittük a szokásos hulladékmentesítő pakkunkat, amit még ki is egészítettünk egy függőággyal, amire már régóta vágytunk, és amit most az első magyar függőágy manufaktúrának, a Tutecnak köszönhetően már mindenhova magunkkal vihetünk. Sajnos csak egyszer tudtunk benne lazítani, mert egyáltalán nem számítottunk rá, hogy ilyen kevés fa lesz a szigeten. A Buskett Garden eléggé lehagyatott kertjében tudunk egy kicsit ringatózni az árnyékban.

Dóri összes cucca kiegészítve a függőággyal (az a helyes kis lila zsák a felső sorban.)

Edvárd a függőágyban

Pár nappal érkezésünk után egy rövid, élő bejelentkezésben is beszéltünk a Facebookon arról, hogy mennyi hulladékunk keletkezett eddig és milyen nehézségekbe ütközünk.

Az első hetünket az iskolában és az iskolai szálláson töltöttük. Annak ellenére, hogy szigorúan meg van szabva, hogy melyik szemetet mikor kell kitenni az utcára (és ez minden társasház ajtajára ki volt írva, ahol mi jártunk), gyakorlatilag minden egybe ment a szemetesbe, a konyhánkba. Ez várt, mikor megérkeztünk:

Így hát elhatároztuk: megkönnyítjük a lakótársaink dolgát és csak annyit tettünk, egy szó nélkül, hogy a konyhai asztalra, ahol amúgy is gyűlt néhány szemét kitettünk ilyen kis táblákat.

Eredmény, pár nappal később. Kimosva a joghurtos dobozok, tonhal konzervek doboza…

Csak azért mert, mi ezt fontosnak tartottuk és megkönnyítettük a dolgukat, miért ne tették volna bele és gyűjtötték volna külön és tényleg egy szót sem szóltunk.

 Persze nagyon jó, hogy külön viszik el a szemetet, de mindenki egy zacskóban vagy csak úgy zacskó nélkül teszi ki a szemetet a háza elé, amit a macskák, kutyák jól széthordanak. Na de nincs tökéletes rendszer és legalább elindult valami.

Hova kerül a szemét?

A sziget közepén van egy nagy szeméttelep (úgy néz ki, mint egy domb..láttuk a buszról is), ami viszont megtelt, így már nem csak a szelektív hulladékot szállítják el innen hajókkal, hanem a kommunálisat is. Reméljük, hogy a hajók nem a tenger közepén ürítik valahol.

VÍZ

Arról már írtunk, hogy a tengervizet sótlanítják a szigeten és ez folyik a csapból, majd jól beklórozzák, ettől lesz egy fura íze a víznek, ami azt jelenti, hogy mindenki, akivel találkoztunk azt mondta, hogy a víz nem iható Máltán (egyébként a hivatalos álláspont az, hogy iható, csak nem jó ízű). Így az UVs víztisztítónkat nem kellett vinnünk.

Mivel nagyon nem szerettünk volna palackokat venni, ezért vettünk pár citromot, teleengedtünk a kulacsainkat vízzel, belevágtunk pár szelet citromot és betettük a hűtőbe.

Az iskolában, pár bátrabb osztálytársunk megkóstolta mikor megtudta, hogy ezekben csapvíz van és nem hipszterségből áztatjuk a citromot ásványvízbe saját, trendi palackunkba.

Magyarországon iható a víz! A budapesti reptéren is! Vigyetek magatokkal mindig kulacsot! (Az éttermek melletti mosdóban hideg víz folyik a csapból.)

Szóval egy hétig szépen elvoltunk a kis vizünkkel. Egészen addig, míg át nem mentünk a sziget másik felébe. Itt annyira rossz íze volt a víznek, hogy tényleg ihatatlan volt, úgyhogy, kénytelenek voltunk venni egy 5 L-es vizet és azt kevertük a csapvízzel. Mivel azt tapasztaltuk, hogy a strandok melletti mosdóban meglepően jó a víz, ezért arra következtettünk, hogy a csőrendszerekben lehet nagy különbség.

A helyzet Gozón még rosszabb lett. Itt teljesen ihatatlan volt a víz. Kénytelenek voltunk egy újabb nagy palackot venni. Így utazásunk végére 5 műanyag palack bánta a kirándulásunkat.

Ami viszont szerencse, hogy vannak ivóvíz kutak, amiről egy térképet is találtok a Friends of the Earth Málta honlapján, ha itt jártok. Ezekben az utcai kutakban tényleg elég jó a víz.

Hazafelé a reptéren megkérdeztük az információnál, hogy van-e ivóvíz kút, mert a mosdóban lévő víz szintén borzalmas ízű volt. Persze sehol nincs kitáblázva (de legalább lehet kapni 4 EURért 2,5 dl vizet műanyag palackban) pedig a reptér egy eldugott szegletében, a Hard Rock café mögött van kút… még páran követték példánkat, mikor töltögettük a kulacsainkat. De, még ki sincs írva a kút fölé, hogy nyugodtan idd meg ezt a vizet, még annyi sem, hogy ez egy ívóvíz kút!

ÉLELMISZEREK

A csomagolásmenetes vásárláshoz egy kicsit több idő és helyismeret kell Máltán, mint máshol, de nem lehetetlen :-).

Ellátogattunk egyik nap az ország első és leginkább hulladékmentességre törekvő boltjába. Sonia egy olasz lány, aki teljesen egyedül viszi a vállalkozását és sajnos jó sok nehézségbe ütközik, mert bármennyire is szeretné, sok mindent nem tud hulladékmentesen árulni.

Egyrészt azért, mert még nincsenek erre felkészülve a vásárlók (de az 5%os kedvezmény itt is működik motiválóként, hogy ha valaki saját zsákot hoz a vásárláshoz;-), úgy tűnik az árérzékenységet mindenhol ki lehet használni), másrészt nagyon nehéz sok terméket behozni a szigetre, főleg ha nem agyon csomagolva szeretné, hiszen sokat utazik a termék, át kell mennie a vámon és még valami, amire mi itthon nem is szoktunk gondolni, pedig micsoda áldás, hogy ezzel nem kell küzdeni: az óriási páratartalom. Ami miatt nagyon ki kell számolnia, hogy miből mennyi fogy, mert ha megmarad és sokszor nyitogatja  az üvegeket, akkor az egész  megromolhat.

Képzeljük csak el, ha a szupermarketeknek érdekük lenne ilyen formán figyelni a vásárlói szokásokat, akár a helyi szokásokat és mindenből csak annyit tartani, ami valóban el is fogy! Milyen jó lenne.

Na, de amit tud, azt nagy kiszerelésben tartja és együttműködve a helyi Friends of the Earth szervezettel kis kiadványokat is ad a vásárlóknak arról, hogy hol lehet és mit venni a szigeten csomagolás nélkül. Lehet kapni magokat, lisztet, mosó- és mosogatószert is kimérve.

Íme a boltról készült videó:

Innen pedig egy szívószál tisztító kefét szereztünk be, amit már nagyon régóta keresünk!!!

Második napunkon (vasárnap) csak egy szupermarketet találtunk nyitva, meg még nem nagyon fedeztük fel a környéket, úgyhogy a klasszikus kenyér, sajt, pár szem zöldség, tészta és pesto szósz, koli-falatokat vásároltuk meg.

A boltban, amit találtunk csak zacskós dolgok voltak (a kenyér kivételével.)

Illetve megettük és megittuk az előttünk itt lakók maradékait: tésztát, kekszet, sört stb.

Aztán fejlődtünk: tésztát lehet venni papír dobozban (barilla)

…éééssss egyszerűen teljesen addiktív számunkra a Ben and Jerry’s fagyi. Először Skóciában kóstoltuk meg, mikor ott laktunk és valahogy arra az időszakra emlékeztet, úgyhogy megfogadtuk ez lesz a házassági évfordulós vacsoránk ;-).  Még jó, hogy az első héten elcsábultunk egyre, mert aznap pont nem kaptunk sehol. Ez legalább papírdobozban van.

Igazából szinte minden, amit itt lehet kapni vagy olasz, vagy brit. Az éttermek is. Na, jó, nyilván vannak nagyon drága máltai ételeket felszolgáló helyek. Pedig rengeteg nagyon finom és vega máltai étel van. Vettünk is egy szakácskönyvet, amiből Dóri már pár ételt el is készített és ami nagyon meglepő. Itt ismerik és használják a tarhonyát! Találkoztatok már valaha tarhonyával más országban? Mert mi nem.

Szóval a második vásárlásunk már sokkal jobban sikerült:

Kimérve vettünk sajtot és zöldségeket „a farmon”.

Mert van egy farm kb. 30 percre tőlünk, aminek nagyon megörültünk… sajnos nagyon illúzió romboló volt, mert az áru 90%-a nem helyi, de annyira nem, hogy brazil és kolumbiai gyümölcsök is voltak (nem egzotikus gyümölcsök) azt hittük legalább Afrikából érkeznek, az legalább nincs annyira messze… de nem:-(.

Ami megterem a szigeten: tökfélék, paradicsom, narancs és kb. ennyi.

Hálát adtunk, a mi kis Bosnyák téri szombati piacunkért.

Viszont a kenyérsütésnek nagy kultúrája van itt és nagyon finom kenyeret lehet kapni (persze többfajta szeletelt kenyér is van…az olyan brites.;-) )

Mindenfelé vannak kis kocsiból árusító zöldségesek és hétvégente 1-2 városban piac, ahol lehet elég sok mindent kimérve és saját dobozba vásárolni:

Egyébként főleg szőlőt és gyümölcsöket ettünk útközben, vagy ilyen pastizzit és egyéb finomságokat:

A második héten már szinte teljesen hulladékmentesen tudtunk vásárolni! Juhé! Találtunk üveges és csapolt sör is Edvárdnak:-).

Azért egy kicsit meg kellett harcolni a saját dobozért. De azt vettük észre, hogy a kis boltokban erre sokkal nyitottabbak. Méregették a dobozunkat, a sajtot is beletették ugyan abba a dobozba, sőt még mondták is, hogy milyen jó, hogy vigyázunk a szigetükre, hogy figyelünk a hulladékra. Nagyon jól esett, hogy nem a romboló turit látták bennünk.

Imádtuk itt a fagyalaltot. Sajnos egyre nagyobb divat itt a sétáló pohár, amihez természetesen jár a műanyag kanál, sőt két olyan helyen is ettünk fagylaltot, ahol többet kellett fizetni, mert tölcsérbe kértük a fagyit és nem pohárba. Ennek valahogy nagyon fordítva kellene lennie.

Na, de első este a közelünkbe lévő fantasztikus fagyizóban szóltunk is, hogy nem kérünk se poharat, se kanálkát és elővettük saját kanalunkat;-). Kedvesen mosolyogtak az eladók.

Amire sokan kíváncsiak voltatok: a komposztálás.

Arról, hogy a komposztálás miért olyan fontos, már sokszor írtunk. A mi háztartásunkban is ebből keletkezik a legtöbb “hulladék”. Katienél (akit az instagrammnak köszönhetően ismertünk meg) és családjánál jártunk, akik nagyon benne vannak a helyi zero waste és vegán mozgalomban. Náluk láttuk ezt a csinos kis komposztálót (nagyon exkuzálták magukat, hogy ilyen szakadt,de legalább használják:-)). A máltai állam ugyanis elkezdett egy teszt projektet. Jó pár házratásnak adtak ilyen komposztáló vödröt ingyen és 5 db komosztálható zacskót, hogy ebbe gyűjtsék a zöldség héjakat, tojáshéjat stb. Rá van írva, hogy mit lehet beletenni. A hét bizonyos napjain pedig ugyan úgy, ahogy más hulladékot ezt is begyűjtik. A rendszer nem működik töléletesen, mert csak pár hónappal később és csak elég kevesen kapták meg a vödröt…zacskó nélkül, majd 3 hónap múlva érkeztt 5 db zacskó. Na, de a lényeg, hogy egyáltalán alakul a rendszer, ami a teszt projekt alapján jól működött, így szeptember 1-től elvileg minden házartás kapott ilyen dobozt (gyakorlatilag nem, de ami késik nem múlik).

Szerintünk szuper példa  és itthon is kiveitelezhető lenne, sőt nem is kellene egyenként begyűjteni, csak minden háztömbnél lehetne egy komposzt kuka, amit ugyan úgy elvisznek, mint a szelektív- és kommunális hulladékot. Egyébként tényleg nem csak náluk láttuk a dobozt, hanem utolsó esti AirBnB szállásadónknál is.

Naptej, fogkrém, papírzsebkendő

Mindezek mellett továbbra is saját szappanunkat használtuk, az otthon elkészített fogkrémünket, fa fogkefét és minden mást. Itt megtaláljátok, részletesen milyen alternatívákat használunk az egyszer használatos megoldásokra.

Sajnos elég betegen vágtunk neki az utazásnak, ami bosszantott is minket, mikor már ennyire vártuk, hogy útra keljünk és az első hét nagyjából orrfújással és jó erős köhögéssel telt, álmatlanul. Ezért vittünk magunkkal egy jó adag (fejenként 5 db) textilzsebkendő csomagot, amivel még ezt az extrém náthás időszakot is nagyon jól kihúztuk.

Viszont a naptejjel egy kicsit befürödtünk. A mi házi naptejünk nagyon jól működik itthon és körülbelül, úgy a 40. szélességi körig 🙂  hatékony, viszont ahogy az egyenlítőköz közeledünk, vagy 2000m- nél magasabbra megyünk sajnos már nem elég, úgyhogy bármennyire nem akartunk, kénytelenek voltunk venni egy 50+ faktoros, gyerek naptejet, mert nem akartunk úgy járni, mint Mexikóban.

ÉTKEZÉS

Az iskolába vittünk saját szendvicset és a hazatért diáktársaink keksz maradékait, de hagytak itt aszalt gyümölcsöket és magokat is:-)

A tengerpartra vagy kirándulásra szintén vittük az otthon elkészített ételeket:

Általában otthon főztünk, de az utolsó előtti esténken elmentünk egy kis, helyi  étterembe. Egyszerűen nem tudtunk ellenállni annak, hogy ez a hely egy mellékutcában, gyakorlatilag egy garázsfeljárón van. Este kipakolnak ide pár műanyag széket és asztalt, napközben pedig pékségként működik, és itt van Málta egyetlen még működő kemencéje. Mai napig a család üzemelteti az éttermet és a pékséget is és tényleg nagyon családias a hangulat. Ráadásul sokkal olcsóbb volt, mint bármelyik étterem, amit láttunk. Semmi klisé, helyi családok ünnepelnek itt szülinapokat, ballagást. Szóval úgy voltunk vele, hogy na ez igazán nekünk való és ha egy helyre megyünk el enni, akkor az ez lesz, és nem csalódtunk!

Gozó-i szállásunkon volt egy régi Ausztrál főző alkalmatosság, amolyan remoska. Ahogy főzőcskéztünk ebben ez edényben (és végre teljesen hulladékmentesen) arra jöttünk rá, hogy minél kevesebb alapanyag áll rendelkezésünkre (na jó, főleg Dóri rendelkezésére) annál kreatívabbak leszünk. Sokszor visszaemlékszünk ilyenkor a Cook-szigeteken eltöltött 10 napunkra, a sziget legolcsób hosteljében, ahol annyira drága volt az élelmiszer, hogy Dóri minden, az előttünk itt megszálló utazók által otthagyott minden maradékot felhasznált. Na, jó lehet, hogy csak azért volt olyan finom mert már napok óta csak kókuszdiót ettünk, amit ingyen lehetett enni a szigeten, de Edvárd mindig úgy gondol vissza a sárgalencséből és mindenféle maradék lisztekből és szárazbabból készített lepényre, mint valami mennyei mannára.

Kicsit így éreztük magunkat most is a tészta, paradicsomszósz ebédeink után.

SZUVENÍREK

Most lehet, hogy teljesen hülyének fogtok nézni minket:-)

A legjobb szuvenír, amit hoztunk: egy fém borotva.

Talán még emlékeztek rá, hogy júliusban fogyott el Edvárd utolsó műanyag borotva feje és le is cseréltük a borotváját fémre, most eljött az idő, hogy Dórinak is vegyünk egyet. Épp a buszra vártunk Vallettában, amikor elsétáltunk egy olyan igazi, régi borbély szalon mellett, amit az olasz maffia filmekben lehet látni. Faborítású falak, szentképek, bőr fotel, minden, ami kell. A kirakatba pedig megláttunk egy  fém borotvát, aminek másmilyen volt a nyele, mint annak, amit itthon vettünk, így gondoltuk egyszerűbb lesz megkülönböztetni őket és meg is vettük.

Na jó, azért elég furán néztek ránk a szalonban.

Borotva párjaink, már otthoni  fürdőkádunk szélén

A másik két emlék, amit hazahoztunk, a már említett kis receptkönyv és a tengeri só a családi sógazdaságból, magától a “termelőtől”.

 

Amire rájöttünk:

Miért is szeretnek szuveníreket venni az emberek? Mert szeretnének valami darabkát hazavinni abból a jó élményből, abból az érzésből, amit a nyaralás alatt tapasztalatuk. De igazából mindegy mi is az a dolog, amit hazaviszünk, a lényeg, hogy egy jó élmény kapcsolódik hozzánk. Megpróbálják nekünk bemagyarázni, hogy csak a színes kis hajó mágnes vagy szobrocska emlékeztethet az utazásunkra, pedig nem. Bármi olyan dolog lehet ez, amire amúgy is szükségünk van a mindennapi használat során, többször is nézünk rá,mint egy kis hajóra, ami majd bekerül egy cipős dobozba, vagy a vitrin egy polcára.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s