Dél-Nyugat Szerbia, egy felfedezetlen gyöngyszem
Gyerekek, nem tudjuk miért nem hallottunk többet dél-nyugat Szerbiáról. Ahogy keltünk át a határon, – ami önmagában is egy elképesztően élvezetes út, ugyanis egy szurdokban kanyarog hosszan a két határátkelő között – folyamatosan jegyzeteltünk a telefonunkban, hogy hova szeretnénk visszatérni.
Elképesztő a táj, várak, patakok, folyók, szurdokok, kedves városkák. Tudtuk, hogy ennél többet nem lehet egy közel egy hónapos útba beletenni, ezért ahelyett, hogy sajnáltuk volna, miért nem terveztünk be erre a részre több időt, elhatároztuk, hogy következő alkalommal ezt a részt járjuk be.
Ez az elhatározásunk végül abban is segített, hogy ne annyira nehéz szívvel hozzuk meg azt a döntést, hogy két nappal a tervezett indulás előtt térjünk haza. Ebben a csodálatos kis hegyi házikóban két éjszakát töltöttünk volna, de megérkeztünk és alig 1 órán belül elkezdett ömleni az eső.
Elfáradtunk.
Elfárasztott, hogy nem ülhetünk ki egy kicsit este és ez a házikó tényleg annyira apró volt, hogy még a cuccainkat sem tudtuk bevinni, és a kanapén ettük meg a vacsorát, amit főztünk (mivel kiülni nem tudtunk az asztalhoz). Ez, ha csak ketten vagyunk valószínűleg romantikus lehetett volna, de tavaly volt elég részünk a miniházazásban. A legnehezebb időszak pedig ott is az esőben való bezártság volt, úgyhogy még a délutáni esőmentes időben kicsit bóklásztunk a környéken, de másnap reggel tovább indultunk.
Az éjszakánk is jó zavarosra sikeredett, mert kint iszonyatosan ugatott a három kutya gyakorlatilag egész éjjel, a fürdőben a villanyt nem lehetett lekapcsolni, valami villanyszerelási hiba miatt, az ajtó viszont üvegből volt és mivel a fenti ágyon nem volt korlát, úgy éreztük nyugodtabbnak, ha mi Majával a kanapén alszunk lent. Így viszont éjszaka nem lehetett a mosdót használni. Tudjuk, hogy ez mind klasszikus „first world problem”, de most ez elfárasztott, pedig épp elvileg töltődni voltunk úton.
Egyébként itt egy kanyon túrát terveztünk a közelben (Vranesa néven találjátok, ha ide látogatnátok), illetve a Stopic barlang bejárását, majd a hazafelé úton (utóbbiba Traveladdict Orsinál szerettünk bele, nála találtok beszámolót). Illetve a Ludasi tó mellett, még a szerb-magyar határ előtt kaptunk egy nagyon kedves meghívást a ingyenszállás FB csoportról, hogy megpihenjünk a határátlépés előtt.
Végül úgy döntöttünk, hogy mivel Maja százszor jobban bírja az autóutakat, mint ahogy valaha is reméltük volna álmunkban, innen már haza indulunk.
Ér úgy dönteni, hogy elég volt. Ér nem tartani magunkat az eltervezetthez.
A szerb-magyar határon
Még Szeged mellett, sajnos a hosszúra nyúlt várakozás miatt, csak rövid időre kedves barátainkat, és suhantunk hazafelé és elhoztuk Magyarországra az esős időt, amit ez elmúlt egy hónapban cipeltünk magunkkal.
Az útleírások mellett tematikusan olvashattok arról, hogy a hulladékmentességre milyen lehetőségek vannak ezekben az országokban,
mivel „szórakoztattuk” Maját az autó utakon,
mire érdemes figyelni gyerekkel utazásnál, a mi tapasztalataink alapján,
sokan kérdeztetek a mosható pelenka használatáról útközben,
arról, hogy miket ettünk.
Szinte végtelen mennyiségben lehet táplálkozni egy utazásból, különféle aspektusokból végig gondolni. Ezért is szeretünk kevesebbet, általában évente egyet utazni,de azt hosszabban. Így az élményeket van időnk feldolgozni, könnyebb felkészülni, megnyúlik a várakozás ideje és egész évre kitart a töltődés, amit kaptunk. Számunkra ebben is megnyilvánul a lassúbb utazás, a slow travel.
