Pitlochry – első otthonunk, ahol csodaként fogadtak minket

Na jó, a csoda talán túlzás. De az biztos, hogy olyan fogadtatásban volt részünk, amire várakozásainkat hatványozva sem számítottunk. 

Na de, hogy kavarodtunk ide? 

Biztosan sokan tudjátok, hogy Pitlochry egy nagyon fontos állomása életünknek. 3 évvel ezelőtt ide érkeztünk meg, mint jegyes pár, hogy megalapozzuk nagy álmunkat: egy erős szerelemmel tarsolyunkban körbeutazzuk a világot. És hát ugye ehhez pénz kell (még Dóri szuper extra spórolós techinkái mellett is) , ezért elszegődtünk ide Pitlochryba egy étterembe, hogy kb.háromszoros fizetésért (az otthoni átlaghoz, tanárihoz képest)  dolgozzunk, mint pincér és mosogató.

Kemény 8 hónap volt, de nagyon sokat tanultunk egymásról, az életről, saját határainkról. S úgy tűnik – most már bátran mondhatjuk-, hogy az emberek, s munkatársaink nagy figyelmére, és nagy szeretetére tettünk szert még ha néha olyan kemény helyzetek is voltak. Mind a főnökeink, s jó néhány volt kollégánk nyomon kisérték a ‘Victoria’s restaurant‘-ból, hogy merre járunk, mit csinálunk a világban, s tudták, hogy érkezünk, s bizony nagyon vártak minket.

Utunk lezárásaként úgy döntöttünk, hogy pár hétre visszatérünk Skóciába, a helyre, ahol először éltünk együtt.

S Edinburghben megterveztük (főleg Dóri..:) ) hogy kölcsönzünk egy kocsit, s elmegyünk kb. 10 napra északra a skót felföldet felfedezni, ahol érintjük Pitlochryt is, ami a felföld kapuja,  s ahol oly nagyon várnak. 

Olyan nagyon vártak minket, hogy Adrián (a főszakács) a kedvenc levesünket főzte (carrott ginnger butter beans soup) , készített nekünk sajtos sconet, ami pedig a másik nagy kedvencünk volt, mikor itt dolgoztunk. Volt főnökeink pedig meghívtak fogadójukba, az Old Mill Inn-be, ami tavaly elnyerte Skócia legjobb fogadója díját, és semmiért nem engedtek fizetni nekünk, ami bizony nem kis dolog. Elhalmoztak minket csodás ételekkel, italokkal, ennyit hetek alatt nem ettünk Indiában. Fiona és Angus John is leült velünk beszélgetni, s nem sajnálták idejüket, annak ellenére, hogy iszonyatosan elfoglaltak és túlterheltek mindig. Ilyen nagy kaliberű emberek ilyen nagy figyelmet szenteltek nekünk: igazán meghatódtunk. S biztosítottak minket, hogy bármikor szívesen látnak, s akár másnap kezdhetünk dolgozni náluk, ha rosszra fordul Magyarországon a helyzetünk….meg persze ha maradnánk a nyári szezonra most azonnal;-) Nagyon jó, hogy van egy ilyen vészterv a tarsolyunkban. Muszáj a szobát kiemelnünk, annyira csodaszép volt – a legújabb szobát kaptuk…:)  ami ráadásul egykori otthonunk ablakára nézett. Soha nem voltunk meg ilyen szép helyen és nem volt részünk ilyen kiszolgálásban, kedvességben a személyzet részéről. Angus John meghagyta a személyzetnek, hogy nehogy engedjenek minket bármiért is fizetni.

Annyira örültünk a szobának és hogy milyen jól alszunk majd itt, hogy az első este mindketten borzalmasan aludtunk:-)

Találkoztunk Adriánnal is, és feleségével, aki elhívott magához, megmutatta lakását. Dórit az utcán megismerte egy-két régi törzsvendég. Marius is keblére ölelt minket, pedig mennyit túráztatta annak idején Dórit..:) persze most már bölcsen és az idő távlatában megértjük azt, hogy miért így kell tenniük, miért ilyen kemények. Az elmúlt szezonban 26 ember cserélődött csak az étteremben. Nem bírják, nem jók, nincs bennük kitartás. Talán ezért is emlékeztek ránk olyan jó szívvel, mert jól dolgoztunk és végig csináltuk a teljes szezont: márciustól, októberig. Este aztán Edvárd visszament egy kicsit a konyhára Adriánhoz, mert máskülönben nem lett volna idő beszélgetni. És ha már ott volt, (aznap épp nem dolgozott KP csak a két szakács) ezért beállt régi helyére mosogatni kicsit.

Marius nem is nagyon értette, miért..:) És mindenáron rátkmált egy sört, hogy igyon már legalább, ha már egyszer dolgozik..:) Jó volt látni azt, hogy semmi nem változott, a nagy változatos világ után, s meglepő érzés volt, hogy Edvárd keze, szinte magától tudta mit, hogyan kell csinálni, hova nyúljon , s hogyan. 

Azt éreztük, hogy a sok alkalmazott ellenére, akik megfordultak a két helyen valahol minket különleges módon tartanak számon, pedig biztos mindenkinek megvan a maga saját és különleges története, de minket mégis kiemeltek kicsit. Jó volt ezt érezni, jó, hogy így tartanak meg emlékezetükben. 

Másnap meglátogattuk Malwinát, aki tán a legtöbbet segítette Dórinak a betanulás kínkecserves időszakát átvészelni és akivel nem csak kollégák, de jó barátnők is voltak… s búcsút vettünk mindenkitől, kicsit tán elérzékenyülve is. Biztosan visszatérünk még ide, ki tudja mikor… de biztosan. 

Ezzel keretbe került ez a 11 hónap, s lényegében az elmúlt 3 év, mely az utazásról, egy időben az arról való lemondásról, majd egy nagy döntésről és végül annak előkészítéséről szólt.

Holnap egy új fejezet, új kaland kezdődik, megyük északra, a skót felföld felé, hogy beszívjuk magunkba ezt a csodálatos, elvarázsolt, whiskeyben pácolt kultúrát és világot, ami a lenyűgöző Skócia.