Utazás a Csepel-szigetekre
Mivel mindketten imádjuk a telet, különösen a természetben, ezért az elmúlt években hagyománnyá vált nálunk, hogy karácsony után, környékén pár napra elvonultunk. Elvonultunk terápiánkra, tanítónkhoz, kapcsolatunk egyik tartópilléréhez: a kíváncsisághoz, a megéléshez.
Igen, jól sejtitek, ez a megélés általában utazással párosul. Jártunk Gemencen, a Bakonyban, vonatoztunk Ukrajnában, de ért már minket a karácsony Kínában és Bolíviában is.
Idén igazán sűrű évünk volt, és tovább szőtte ezt a sűrűséget az utazások korlátozása. Azért elég sokat kirándultunk, és felfedeztünk néhány nagyszerű helyet kis hazánkban. 2020-ban csupán egy napot tudtunk adni magunknak, december 28-át, de ez az utazás nem csak térbeli volt, hanem kicsit az időben is visszarepültünk. Úti célunk: Csepel-szigete volt.
Azt gondolhatnátok, hogy hiszen az Budapest, meg mi is van ott, amiért érdemes menni, az ember csak cégeket keres ott fel, ha valami speciális dolgot akar venni/javítani. Valahol talán mi is ezt gondoltuk.
Ez az év sokunknak arról szólt, hogy rákényszerültünk a lelassulásra, és elmélyedésre, hogy újra értékeljük azt, ami van, azt, ami körülvesz. Ez az időszak lehetőséget ad a környezetünk megfigyeléséhez, új különlegességek felfedezésére. Ehhez nem kell más, minthogy bekapcsoljuk az utazó módot! Ez azt jelenti, hogy azon a napon minden gondolatunkkal, és érzékünkkel az utazásra és egymásra hangolódunk. A táj maga, az úti cél szinte másodlagos abból a szempontból, hogy a megélés, és a rendszerek, érdekességek meglátása adja a legnagyobb élményt.
Ahogy az minden utazás, kirándulás előtt lenni szokott, Dóri gondosan összekészítette az elemózsiánkat. Karácsonyi maradék sajtosrúd, diós kifli, szendvicsek abból a kenyérből, amit karácsonyi ajándéknak sütött nekünk Edvárd anyukája és természetesen az elmaradhatatlan forró víz, amire Kínában szoktunk rá és azóta sem iszunk hideg vizet. Illetve természetesen plusz egy zsák, ha valami finomságra találunk Csepelen ;-).
Elindultunk hát Csepel-szigetére, természetesen BKV-val. Milyen jó, hogy kihívás is tárult elénk, mert így már azonnal úton éreztük magunkat. Felújítások miatt ugyanis pótló buszra kellett szállni és eléggé elbújt a megfelelő buszmegálló, így már az elején kicsit kavarogtunk a Közvágóhíd környékén. Mintha tényleg valami egzotikus helyen lettünk volna…csak a kommunikáció volt könnyebb. Hiszen számunkra ismeretlen környékre indultunk. Az utazás pedig nekünk erről szól első sorban. Valami ismeretlen felfedezéséről.
Mintha minket várt volna, egy nosztalgikus hévszerelvény vitt tovább a busztól.
A Korzónál szálltunk le a HÉVről, ahonnan gyalog mentünk tovább. Kicsi úgy éreztük, mintha tavalyi ukrajnai utazásunkba csöppentünk volna vissza.
Az öreg vándor láncai
A Duna! Bizony a mi egyik varázsszerünk a folyó közelsége, az a légkör, amit az öreg vándor áraszt magából, és még itt, az ipari szigeten, láncok és olajfoltok nyomorában is hordoz valamit, ami megkapóbbá teszi a légkört. A Duna talán azért is fontos, mert ezeréves sorsával mindig emlékeztet minket arra, hogy bármennyire kapkodunk és ugrálunk ide-oda, biztonsággal akkor érjük el célunkat, ha követjük az élet törvényét és a természet ritmusát. Mozgásban lenni, haladni, de nem kapkodni, s így a legnagyobb akadályokat is leküzdhetjük, hatalmas erővel ragadhatjuk, sodorjuk magunkkal azt, aki közelünkbe kerül, kapcsolódik, velünk van. Ezért előszeretettel választunk olyan úti célt, ami folyó közelében van.
Megnéztük a csepeli piacot is, bár így a két ünnep közt nagyon csendes volt. Mindig örömmel tölt el minket, ha új helyre vetődünk, és azt látjuk, hogy piacok vannak, piacok élnek országszerte, még akkor is, ha azért az árusok nagy része itt-ott csalafintáskodik nagybanis áruval.
A lángosos sajnos nem volt nyitva, pedig ezt nagyon ajánlottátok nekünk.
Feltűnt még egy nehézség, amit a covid igencsak megnehezít utazás szempontjából. A hol találunk mosdót kérdés. Nem lehet egy kávézóba vagy étterembe sem beugrani egy teáért, hogy közben a mosdót használjuk, és tolsó mentsvárunk a McDonalds mosdója is zárva van most, közvécével pedig egyik magyar város sincs nagyon ellátva. Nem is gondoltunk rá, hogy a „hol pisiljünk” kérdést ennyire kardinálissá teszi a korlátozás és ennyire utazó módba kerülünk általa, itthon is.
A piac után a sétány felé vettük az irányt, ahol először a Daru domb fogadott minket. Szépen felújították a dombot és környéket. Ezekből a panelokból azért nem a szokásos panel kilátás tárul a lakók elé. Különleges lehet itt panelban élni.
A Kolonics Györgyről elnevezett sétányt az elmúlt években gyönyörűen felújították, hosszú kilométereken át lehet a folyó mentén andalogni, amit sokan igénybe vesznek, sétálni, sportolni.
Kis hidakkal, öblökkel tarkított az élmény és itt van a Kis-Duna-öböl tanösvény, ami csodás kikapcsolódást nyújt és változatos az élővilága. Viszont nem mehetünk el amellett, hogy a Dunának ezen az ágán történt az utóbbi húsz év legsúlyosabb olajszennyezése alig pár napja, Szigetszentmiklósnál. Ismeretlen tettesek úgy döntöttek, hogy nem fizetik ki azt a pár százezer forintot ami a fáradt olaj szabályszerű leadásának díja, ezért nagy mennyiségű fáradt olajat engedtek a csapadékvíz-csatornába, legalább kétezer négyzetméternyi területen elpusztítva a védelem alatt álló különleges úszólápot és part menti növényzetet. A tisztító munkálatok, ugyanis a nádas jelentős részének kivágásával is járnak, a károk milliárdos összegre rúgnak és a teljes kár elhárítás, vagyis mire regenerálódik a öböl élővilága akár évekig is eltarthat.
A sétány vége felé várt minket a komp és barátaink, akik sok ötlettel elláttak bennünket az „acél-sziget” felfedezése előtt és bár sejtettük, hogy a Csepel-szigeteken jó pár napot el lehet tölteni, annyi jó helyről meséltek, hogy nagyon sajnáltuk, hogy a tervezett két napból egy lett. De már most van egy listánk arról, hogy tavasszal hova szeretnénk még ellátogatni a környéken.
A komppal átutaztunk a Molnár-szigetre, ami megint egy kicsit más világba repítette minket, amihez olvasmányként Fekete István Tüskevára dukált, de sajnos a hidegben csak egy pár percre ültünk re megenni a szendvicseinket és felmelegíteni a kezeinket a forró vizes bögrével.
Megláttunk egy hosszú lépcsősoron tetején különleges, kicsit kastélyra elmlékeztető beton épületet. Nem álltuk, meg, hogy meg ne nézzük mi is ez. Kiderült, hogy a Táncsics utcai orvosi rendelőhöz kapaszkodtunk fel.
Itt a Molnár-szigeten egész hosszan végig lehet sétálni a kis utcácskákban, ahol mindenfelé stílusos és kevésbé stílusosan átalakított kunyhókat lehet látni. Barátaink azt mondták, hogy itt külön kis közösség alakult ki, ahol rendszeresen járnak át egymáshoz emberek főzőcskézni, játszani.
A hideg már egészen szorongató volt ezért vissza tértünk, a városközpontba, ahonnan utunk a Csepel Művek világába vezetett. Talán ez az a rész, amit a legtöbben azonosítunk Csepellel. Pedig a csepeli vas- és fémművek, a maga külön világával egy város a városban. Acélcső utca, Csőhegesztő út, Nehézfémforma-öntő utca. Volt valami nyomasztó-fojtogató ahogy áthaladtunk a kapun és pár sarokra egy kiégett luxusautó látványa borzongatta kedélyünket. Visszás érzelemvilága ellenére mégis magával ragadó volt az az atmoszféra ami itt várt ránk. A termelés, az ipar, a föld kizsákmányolásának kegyhelye ez a városrész, hirdeti az emberi akarat és kreativitás diadalát e bolygó felett.
Íme a mementója annak, ahogy a földműves ipari munkássá vált:
Nem csak dolgoznak, hanem élnek is itt emberek (ugyan nagyon kevesen), de volt valami furcsa nyugalom és csend az utcákban és akár New York egy-egy városrészéhez (ahova véletlenül keveredetünk) hasonló utcákban is jártunk.
Nem csalódtunk, a Csepel bicikligyár még mindig itt működik.
Ráleltünk az ikonikus Haspók büfére, amit nagyon ökologikusan – a városrész kevés fáját nagy becsben tartva – e szép nagy fa törzse köré építettek, ahelyett, hogy kivágták volna. Éhesek voltunk, és ugyan a büfének tisztes távolságban le lehetett volna ülni bent is, de végül úgy döntöttünk nem vágyunk a kifőzdés ízekre, majd otthon eszünk.
Biztosak vagyunk benne, hogy visszatérünk még ebbe a különleges és sokféle világba, amit a Csepel szigetek jelentenek. Különleges kaland Budapest határában. Szívből ajánljuk nektek, hogy kerekedjetek fel, mert lehet, hogy annyira nem tűnik csalogatónak vagy nem ez az első hely, ami egy hétvégi kirándulás alkalmával eszetekbe jut, de érdemes ellátogatni ide.
Nézzétek meg a Budapest környéki és -közeli kirándulás ajánlóinkat.
