A Steiger közösség- The Wharf, Taurangában

A blog szerkesztésével kapcsolatban az volt a koncepciónk, hogy a szállásadóikról nem osztunk itt meg személyes történeteket, képeket, főleg nem igazi nevükön említve őket, de mivel Taurangában egy olyan csodálatos élményben volt részünk, amit szeretnénk megosztani és mivel Jon biztosan nem bánná, hogy ezt az élményt közkinccsé tesszük ezért most itt meg is osztjuk veletek.
Az első dolog, ami lefesti a hely különlegességét, hogy a tervezett két nap helyett három éjszakát maradtunk, mert annyira jó volt itt (és mert valami különleges oknál fogva azóta sem halottunk harmadik napi szállásadónkról).
A hely egy keresztény alapokon nyugvó lakó és közösségi központ, ahol rendszeresen tartanak feolvasó esteket, filmvetítéseket, társasjáték és imaesteket, közösségi vacsorákat. Egy ilyen vacsorán vettünk mi is részt (mivel egy nappal tovább maradtunk).
Lásd a képen az első teljes értékű táplálék, amit Új Zélandon magunkhoz vettünk:

Itt sül a jó magyar hagymás, tepsis krumpli. Sajnos a fánkról nem készült kép, mert olyan hamar elfogyott:)

A második este egy kedves házaspárral és Jonnal katöltve egy újabb szuper játékot ismertünk meg, a Forbidden Desertet, ami egy olyan játék, amiben csak akkor nyerünk, ha mindenki túléli a sivatag viszontagságait..igazi keresztény közösségépítő játék.

Maga a hely a Wharf, a város egyik legfrekvebtáltabb részén található a Wharf streeten, ahol utazók megszállhattnak és reggel kisétálhatnak a kikötőhöz. Gondolkodhatnak, beszélgethetnek a közösséggel..és moshatnak 🙂 ami pedig a legfontosabb, hogy egy valóban szeretteljes és törödő légkörben töthetnek egy néhány napot. Mi is nagyon örültünk, hogy három napot tölthettünk itt, kirándulhattunk a közeli hegyekben és tavaknál.

Ha röviden akarnánk kifejezni ez a közösség olyan, mint Kis Zoli 🙂 Laza és jófej.

Ennek a helynek az apropóján meg kell, hogy említsünk még egy dolgot, ami biztosan sokakat (főleg a párokat) érdekel. Milyen egy a konfortzónán kívülre eső,hosszú ideig tartó utazás során a párunkkal szinte non-stop együtt lenni?
Szóval milyen is ez a szorosra fűzött kapcsolat?
Néha kicsit nehéz, viszont az utazással az ez egyik legnagyobb feladatunk, hogy azt fejlesszük, hogy jobbak legyünk egymással szemben. Ez nem mindig könnyű ezért mindig újra és újra átkell beszélnünk ugyan azokat a dolgokat, hogy elkerüljük a félreértéseket és a kellemetlen pillatokat. Hogy miért volt sámunkra különleges ez a közösségi ház? Mert újra eszünkbe juttatta, hogy ez az út nem csak a tájakról, emberekről, kultúrákról, városokról szól, hanem sokkal inkább rólunk, lelkünkről, a mindenhatóhoz fűződő viszonyunkról. Ezért megegyeztünk, hogy minden este köszönetet mondunk azért, ami aznap történt velünk.