2014 12 05

Ayutthaya, Thaiföld Surabayája

Annak ellére, hogy imádjuk a vonatozást, viszont Chiang Maiból csak három vonat megy naponta ezért úgy döntöttünk az olcsóbb és gyorsabb utat választjuk és busszal indultunk a Bangkoktól 80km-re lévő Ayutthayába. A buszút viszont maga volt a rémálom. Lehet,hogy a meleg és az éhség miatt bírtuk nehezen, de valahogy ebben a buszozásban nagyon elfáradtunk. Szóval reggel kimentünk az állomásra, felszálltunk a nagyon koszos, büdös buszra csupa helyiekkel (ebből legalább tudtuk, hogy nem a turista verziót választottuk)…cserébe a buszon az egész úton hallgathattuk a borzalmasan hangos (itt egyszerűen mindig megy valami zene, TV, hangosbemondóba beszél valaki…) kínai, majd a még rosszabb Japán filmeket, ahol egytől egyig iszonyatosan bugyuta lányok és tesze-tosza fiúk nyávogtak elviselhetetlenül magas hangon. Nem tudjuk, hogy mi alapján válsztják ki a buszon lejátszandó filmeket, de bárhol utaztunk vagy hangos akciófilm ment, vagy karaoke és a mostani buszon pedig mindezeket tetézte a tavaly szilveszteri Koncert lejátszása tiszta pixeles verzióban. Lehet, hogy az a cél, hogy senki ne aludjon vagy pihenjen a buszon? No,de vissza a reggelhez. A busz eleve késve indult…de végülis nem sietünk ugye sehova…de amikor még 7 óra múlva is 300km-re voltunk úticélunktól egy kicsit idegeskedni kezdtünk. A busz látszólag minden kis városban felvett, letett valakit, a sofőrök és a ‘fiúlány’ stewardeszünk elszívtak egy cigit és elbeszélgettek a többi buszvezetővel. Itt nem nagyon görcsölnek a menetidő betartásán. Kb.4 óra múlva megálltunk egy útszéli kifőzdében, ahol kiderül, hogy a jegyünk kuponként szolgál egy ételhez. Azt hiszem nem is kell elmondanuk mi volt a választék. Mindesetre Edi kért egy tál rizst és a káposztás tojásnak látszó rózsaszín valamit feltéltként. Egy plusz tojásért pedig még ráfizetett…szóval korgó gyomorral visszaszálltunk a buszra. Olyan 6 óránál egyszer csak megállunk és Dóri arra lett figyelmes, hogy a vezető betessékel valakit a csomagtérbe..Edi nem is hitte el, csak akkor, mikor az összes rendőri ellenőrző ponton átjutva, olyan 8 óránál újra félreálltunk az autópályán, kiszállt egy néni és egy fiú két nylonzacsival a csomagtérből fel a buszra. Szóval legkésőbb d.u 5-re kellett volna megérkeznünk Ayuttayába…nem foglaltunk szállást, gondoltuk találunk majd valamit, hisz még világosban odaérünk. Itt 6-kor megy le a nap…olyan 8 körül az angolul egyáltalán nem beszélő utaskísérőnk odaadja a telefont a Dórinak, ahol egy angolul kicsit jobban beszélő hölgy közölte, hogy a busz nem megy be Ayuttaya állomásra, majd valahol az autópályán leraknak…mutatta a telefonján, hogy a Tescónál…na kösz, gondoltuk sokat segít,hogy megkérdezi a Tescónál jó lesze-e, mert már ugye annyiszor voltunk ebben a városban 🙂 na jó , mondtuk tegyenek ki valahol. Valahol..így is történt..konkrétan az autópályán megállt a busz velünk a szélső sávban, ott ahol a korlát egy helyen ki volt vágva. Kivették a csomagjainkat és ott hagytak. Természetesen senki nem tudta elmondani a buszon, hogy jutunk be a városba..még az angolul kevésbé beszélő telefonos hölgy sem. Na de már gyakorlott DKÁzsiai utazóként tudtuk,hogy a pálya másik feléről integető taxisnak nem szabad bedőlnünk…a GPS segítségével belőttük, hogy 11km-re vagyunk a várostól és elindultunk Ayutthaya irányába. Már jó sötét volt. Egyszer csak, ahogy sétálun egy tuk-tuk megfordul és kérdezi hova megyünk, van-e szállásunk. Mondta elvisz abba az utcába, ahol a legtöbb szállás van…és meglepően reális árat kért. Szóval Tuk-tukra szálltunk és még a Király születésnapja alkalmából készült esti kivilágítást is megcsodálhattuk.

Az utcában két szállást megnéztünk és a második szobát ki is vettük…így indult számunkra Ayutthaya. Másnap biciklit béreltünk és azzal indultunk felfedezni a várost, vagyis inkább a templom romokat. A nap végére kiderült, hogy az az egyetlen helyes kis utca, ahol lakunk a többi nagyon zajos, koszos…pont, mint Surabayában, ha még emlékeztek erről az Indonéz városról adott leírásunkra. Sajnos a prospektusok sokkal szebbek, mint amilyen ez a város a valóságban. Persze lehet, hogy ehhez a hangulathoz a tikkasztó hőségben való biciklizés is hozzájárult. A város emlékei, parkjai teljesen le vannak pusztulva. A hidak korlátja hiányzik, a fű kiégve, a folyók tele szeméttel…de belépőt azt szednek, csak sajnos úgy tűnik nem forgatják vissza ezt a pénzt a karbantartásra. Szomorú kis városka ez, pedig az emlékművei tényleg különlegesek. Valaha ez volt Thaiföld fővárosa és legfontosabb központja..valaha. Másnap délelőtt a király születésnapjának tiszteletére ingyen ételosztás volt az egyik utcában, lehetett gyöngyöt fűzni az asszonyoknak, akinek pedig volt valami rosszul működő elektromos készüléke vagy a motorjával volt baj, azt ezen a napon a műszaki egyetem diákjai ingyen javították…azért ez elég jó szülinapi ajándék:) A városok, az autópály amúgy is mindis tele van a király képével,de most aztán tényleg mindenhol ezt látni…ja és a sárga póló viselésével lehet igazán megtisztelni, ezért mindneki azt visel. Ma, december 5.-én visszautaztunk Bangkokba, mert holnap reggel innen indul a repülőnk Hong Kongba. Ismét kalandoztunk a Thai tömegközlekedésben..a mai járművek: 1 kishajó,1 vonat, 1 ingyenes reptéri busz,1 metró..mindössze 500-ftér, kettőnknek:) kb 90 km.