Bali, első balinéz impressziók

Már 6 napja vagyunk Indonéziában,de bennünket máris elvarázsolt ez az ország. Minden országban az első-két három nap egy kicsit furcsán telik számunkra. Aklimatizálódnunk kell egy másik kultúrához, időjáráshoz és ami a legérdekesebb, hogy minden országban, újra-meg újra egymáshoz is. Másrészt meg kell terveznünk az adott országra vonakozó útitervünket, mert mindenhova „vakon” érkezünk meg. Nagyon érdekes, hogy egy pár nap alatt mennyire ki tud nyílni számunkra egy ország, ahogy egyre többet tudunk meg a helyiektől, a szokásokról,hogy mit érdemes megnézni, hogy a legkönnyebb oda jutni.

Már ennek az országnak a szagát/illatát is meghatároztuk: számunkra füstölő keveredése a benzingőzzel. A későbbi posztokból kiderül miért is.
Az első két napban csak sétálgattunk, megnéztük a tengerpartot, ahol rengetegen vannak,de nem ám csak turisták, hanem egy csomó balinéz, mindenki árul valamit.

Törölközőt, kendőt, masszázst, ékszert, árnyékot – igen árnyékot, ugyanis a part melletti fák alatt az árusok üldögélnek- mindent lehet itt venni, amit el tudtok képzelni. Most egy hétre a couch surfinget is felfüggesztettük,de azért elmentünk péntek este a heti rendszeres Couch surfing találkozóra Kutába.:-)
Sajnos még mindig nincs konkrét útitervünk Indonéziára.Szeretnénk Michaelékkel is találkozni Malajziában, de mive nekik konkrét útitervük van, amihez nagyon nehezen tudunk kapcsolódni a turista vízumok időtartama miatt és mivel nem szeretnénk Indonézián végig rohanni, ez szinte lehetetlennek tűnik.
Na, de Bali…mivel nem nagyon tudunk semmit baliról ezért sikerült szállást foglalnunk Kutába, a legnagyobb turista centrumba. Olvastunk azóta blogokon baliról és CSerek is mondták, hogy innen nagyon gyorsan el kell jönnünk,de igazából mi ezt is élveztük, mert nagyyon sok templomhoz lehet innen eljutni motorral és mivel az egész sziget az ideáramló turizmusból él, mára szinte itt lehet látni, hogy milyen az igazi balinézek élete. Persze egy csomó szemét van, meg a higiénia nem olyan mint ausztráliában,de erre felkészültünk és egyáltalán nem lepődtünk meg.
Harmadik napunkon béreltünk egy robogót, mivel itt mindenki ezzel jár.

Ja..természetesen nincs tömegközlekedés. Vagy taxival utazik az ember mindenhova, vagy sofőrt bérel egy egész napra vagy ahogy mi is tettük magunk próbálunk lavírozni a robogók és kocsik tömegén. Dórinak halálfélelme volt az első egy órában..Edi viszont nagyon élvezte, hogy gyakorlatilag bárhol, bármennyivel és bárhogy lehet vezetni. Első utunkon sikerült azonnal a csúcsforgalomban átszelni Kutát, Denpassart és a rizsföldeket, hogy kb. egy órás utazás után naplementében lássuk a Tanah Lot templomot.

Motorozás közben nem készíttünk képet, mert arra esély sincs, hogy a fényképezőgépet elővegye az ember, aztán pár nappal később már bátrabbak voltunk.
Szóval ez a templom egy a tengerben álló sziklára épült és természetesen ehhez is számtalan legenda kapcsolódik. A hindu vallás történetei azonban még a Maori és Ausztrál őslakosokénál is bonyolultabbak, úgyhogy csak egy a sok közül: A templomot a tengerben úszó fekete sikló védi, amit meg is lehet nézni a templom melletti barlangban egy pár rúpiáért. A templom lépcsőjére csak megmosott kézzel, lábban,egy újabb adomány és áldás után lehet felmenni.

Az a legenda járja, hogy ha a templomba nem házaspárként lép be egy pár, akkor a kapcsolatuk rövid időn belül megszakad.
Hazafele körülbelül 10-szer tévedtünk el az utcákon, ahol este is órási a forgalom, és természetesen nincsenek utcanév táblák 🙂 Olyan elveszettnek tűnhettünk, hogy egy helyi motoros megállt melletünk és felajánlotta, hogy 5 dollárért elvezet minket a szállásunkhoz. Kedvesen elutasítottuk és egy fél órán belül nagy nehezen hazataláltunk.