Bouddha sztúpa – Buddha könnye hullna
Ellátogattunk Kathmandu-völgy nyugati felében lévő Bouddha-sztúpa nevű helyre amit a világ egyik legnagyobb sztúpájakáént tartanak számon. Egy tibeti menekülttábor is található a közelében.
Igazán lenyűgöző volt maga a hely. A sztúpa egy hatalmas kúpos, fehér képződmény, ami egy keskeny tölcséren himbálózó, majd pofára esett fagyi is lehetne, ha mi liliputiak lennénk és Guliver erre járt volna. De természetesen ezzel nem célunk kifigurázni, csak ha a kép nem töltene be (ami megesik az utunk során feltöltött képekkel, akkor el tudjátok képzelni).
A szent hely mellett egy nagyon szép templom is található. Tetején az életkerék és a két őz. Az híres tibeti motívumok.
A sztúpát csak az óramutató járásával megegyező irányba lehet megkerülni, a turistáknak is. Már akik ezt betartják, de azért a legtöbben igyekeznek megtisztelni legalább ennyivel a szent helyet.
Viszont az vitathatatlan, hogy van valami ősi ereje ennek a mantrázásnak és körüljárásnak. Egy kicsit minket is elkapott, ahogy vonultunk a tibetiekkel. Több száz éve ugyanazt a néhány félsort mormolják, több száz éve leborulnak minden lépésnél a földre, s arcukkal, karjukkal hasalnak az istenség előtt, s így vándorolnak kilométereken át. És mi csak mentünk körbe-körbe velük. Tudva tudván, hogy a séta nem vezet megváltáshoz. Vagy talán mégis. Az úton levés feloldja az egót, s bepillantást hagy az időtlenbe. Úton levés -időtlenség, amikor a viszonyulásban elmosódnak az egyediség körvonalai. Így sodródtunk mi is néhány percig az imamalmok kattogásában.
(Imamalom, egy tengelyre szerelt díszes henger, melynek forgatása az imádkozást segíti (helyettesíti), ez azon hívőket segíti akik az időtlenségbe vágynak, de nincs idejük, hogy odamantrázzák magukat. )
Ellátogattunk még a sztupa környékén található több kolostorba is. Meglepően jól felújított épületekben keresik a megvilágosodást a szerzetesek és az idevetődött nyugati buddhisták. Ne is soroljuk a példákat tovább, mint a rendház falain belüli kávéházat, ahova bemenni sem mertünk,olyan árak vannak, s azt a faramuci tényt, hogy Nepál egyetlen Hyatt hotelja a sztúpa közelében van. Szóval az idevágyó emberek napi nyolc órai meditálásban és lemondásban keresik a földi szűkösség határainak lerombolását, majd estére hazamennek Hyatt-béli magányukba, egy kis kaviárt és epret csipegetni… Nos.
Köpd ki azt a magot!
Khatmandui napjaink elején ellátogattunk még egy másik sztúpához is, melyet Swayambunath névre kereszteltek a névadói. Ezt a templomot majomtemplomnak is nevezik, mert annyi itt a majom. Nem igazán szeretjük a városiasodott majmokat itt, főleg amióta az egyik kikapta Dóri kezéből a legfinomabb falatot, mikor reggeliét majszolta. De hát hova menjenek szegények, ha az ember elfoglalt az életterület?
Szomorúan realizáltuk a tényt, hogy a tibeti buddhista szerzetesek, ahogy Thaiföldön , itt is a legújjabb telefonokkal, és aranyórával szaladgálnak.
Kedves pillanatunk volt Narayan házában, amikor a gyerekekkel megnéztük a naptárfüzetet. Szinte minden héten 2-3 nap valamilyen ünnepnap van és nem kell menni iskolába. Viszont vasárnap kell. Szombaton nem. Érdekes. Az egyik héten pont a tibeti újév volt: Lhosar. Úgy ejtik: lószar. És mivel a gyerekek és mi magunk sem beszélünk olyan szofisztikát angolt, meg aztán ez a nyelv szeret egyszerűsíteni is ezért a tibeti újévet ünneplő embereket csak egyszerűen Lhosar people-nek neveztünk. Lhosar people doing this, lhosar people doing that, lhosar people wearing so many things..etc. Nehéz volt komolynak maradni ezen beszélgetés során.
