Online gyerekek – a digitális nevelést tanulunk kell!
A napokban olvastam az instagrammon egy anyuka oldalán, akinek nagyon szeretem a munkásságát, hogy a kislánya lelkesen szeretett volna indulni egy rajzversenyen.
A versenyen az az alkotás nyer, akinek a készítője a legtöbb likeot kapja. Az anyuka megkérdezte a közönségét, hogy mit gondolnak róla. A saját követőit buzdítva szinte letarolta volna a kislánya a többi like-gyűjtögető gyermeket. Ez a történet több szempontból is nagyon megmozgatott. (Az anyuka egyébként úgy döntött, hogy ő nem száll be, nem gyűjt likeokat a lányának és nem indulnak a versenyen.)
Egyrészt nem is értem, hogy egy gyerekeknek szóló rajzverseny esetében hogy merülhet fel egyáltalán, hogy a social médián gyűjtött likeok száma legyen a döntő. Arra sarkallni egy 8 évest, hogy az alkotása minőségét likeok határozzák meg, pont ellentétes azzal a törekvéssel, ami felé terelni szeretnénk a gyerekeinket, mégpedig, hogy helyes önértékelésük legyen. Nyilván messzire vezet, de innen már csak pár lépés, hogy a külalakját, a szerethetőségét is a likeok számában kezdje mérni.
Másrészt a pályázat kiírói feltételezem, hogy felnőttek, akik elvileg tájékozottabbak a digitális világ gyerekekre való hatásáról. Gondolom ezt az egészet saját cégük elérésének növelésére, marketing célokra használnánk.
Gyakran gondolkodom mostanában a digitális nevelésről. Ez az egész világ még nekünk, felnőtteknek is ismertlen terep és úgy tűnik a cégek a gyerekeket épp úgy használják marketing célokra, mint ahogy a TV reklámokat kezdték annó egészen kicsi gyerekeknek gyártani, hogy jó korán termelődjenek a mini fogyasztók. (Ajánlom figyelmetekbe a Consuming Kids – Fogyasztó gyerekek: A gyermekkor elüzletesítése c. dokumentumfilmet, ami ingyen megnézhető a youtubeon). Most meg már gyártanak olyan babakocsikat, amikre fel lehet szerelni egy telefont vagy tabletet, annak ellenére, hogy egyre több információnk van a korai képernyő használat mozgásra-, vagy idegrendszeri fejlődésre gyakorolt negatív hatásairól.
kép forrása: indiegogo- iStroll Kid
Mi vajon tudjuk-e egészségesen használni?
Ez egy olyan új terület, amiről egyáltalán nincsenek mintáink, nincsenek (mert nem lehetnek) hosszútávú kutatási eredmények a képernyő, a social média kicsikre és nagyobbakra gyakorolt hatásairól.
Egyszerűen sötétben tapogatózunk, és próbálunk a legjobb belátásunk szerint szabályokat alkotni.
Úgy, hogy magunk is függők vagyunk. Egy kicsit amolyan vak vezet világtalant helyzet.
Mi is, családként próbálunk valamilyen egyensúlyt megtalálni a teljes kizárás, démonizálás és a kontrollálatlan használat skáláján. Nekünk nincs Tévénk, a laptop pedig munkához kerül elő (nincs dolgozó szobánk, úgyhogy mindig mindent el kell pakolnunk), nincs sem mese, sem videó nézés sem laptopon, sem telefonon, úgy en bloc a mese az, ami mi mesélünk fejből vagy mesekönyvből. Nincs utazás közben sem. Vannak családi szabályaink, helyzetek, amikor semmilyen körülmények között nem kerülhet elő a telefon (pl. étkezések…nem lehet az étkező asztalon sem.)
Viszont bármennyire nem szeretnénk, hogy ne így legyen, a mi kezünkben igenis ott van a telefon, mert szinte mindent ezen intézünk már és ezzel fényképezünk. Bárhová közlekedünk, az emberek nagy része kezében ott van a kütyü. Mit kezdünk ezzel?
Megfigyeljük, hogy a gyerekek játékában hogy jelenik/jelenünk meg a kütyüs énünkel?
Történt egyszer, hogy el kellett intéznem valamit a telefonon, olyasmit, amibe eléggé bele kellett merülnöm, nem volt mit tenni, nem hagyhattam alvás időre (és amúgy eléggé nem lenne életszerű arra törekedni, hogy soha ne lássa nálunk a telefont.) Ő a szoba egyik sarkában, én a másikban. Viszonylag távol. Mikor egyszer csak megszólal: „Mami, hol vagy?”
Megdöbbentem. Valóban nem voltam jelen, és számára szinte eltűntem. Ugyan így tűnünk el egymás elől mi felnőttek is. De a gyerekek nagyon őszinték és azonnal megérzik, ha nem vagyunk ott a jelenben.
Elgondolkodtató és foglalkoznunk kell a hatásával. Ez nemhogy a szüleink, de a mi gyerekkorunkban sem jelent meg. Nem rosszabb vagy jobb volt akkor, hanem más. De ezzel a mással foglalkoznunk kell, képezni magunkat határokat szabni magunk és a gyerekeink számára is. Bármilyen nehéz legyen is. Egyet biztosan nem szabad: magukra hagyni a gyerekeket, hogy majd lesz valahogy.
Most is ajánlok nektek egy videót. Steigervald Krisztián generáció kutatótól: ITT. Érdemes megnézni a vele készült Friderikusz podcast részeket is!
A gyerekek digitális lábnyoma pedig egy külön téma, egy más vékony jég, amivel szintén foglalkoznunk kell szülőként (ha szeretnétek írok arról is, hogy mi ebben hogy lavírozunk.)
