Út a hegyekbe 5. rész – Bácsika arca -Teaföld, az alice csodaországából

Utunk egyik reggelén meglátogattunk egy falucskát a Doi Ankhang hegyen, ahol mindenféle menekült népek telepedtek le, köztük tibetiek is. Egy nagyon szívfacsaró történet főszereplői lettünk. A település közepén egy kis bambuszteraszon egy bácsika melegedett a reggeli fényben, s közben gyékényszerű szárdarabokkal szöszölt.

Ahogy arrafele sétáltunk jött felénk sietősen egy fiatalember, aki a kosárkájából a bácsi által készített karkötőket árulta. Természetesen mi is vettünk egyet, 10 bhatot kért érte, adtunk egy huszast.. Vitte is oda a bácsinak egyszerre, aztán ahogy visszafele még adtunk neki 50-et… Rohant oda vele a bácsikához és kacagva mutatta, szinte sípolt a nevetésben…az egész kb 400 forint volt.. A fiút az idős ember gondjaira bízták, mert sajnos fogyatékkal élő. Az idős bácsika pedig már nem tud a földeken dolgozni. De valahogy mégsem tűnt nyomorultnak, elhagyatottnak egyikük sem. Egy ilyen ősi közösségben a „véneknek és bolondoknak” is van helye, és kapnak egy-egy tál ételt. Csinálják amit tudnak, karkötőt, azok árulását stb. Egyáltalán nem tűnt az a bácsika szomorúnak, látszott, hogy élvezi, ahogy átmelgíti csontjait a reggeli fény, és hogy azon a napon is elfonogat pár karkötőt. a nyugati civilizációban meg beültetjük a tévé elé őket.. vagy egy otthonba..Egyáltalán nem úgy tűnt hogy a bácsika félne a haláltól, vagy bánkódna az idő múlása, a sorsa felett. Arcáról az tükröződött, hogy boldog azzal a talpalattnyi földdel ahol van. És ezt látjuk az embereken mind akik ezekben az eldugott falvakban élnek, és még nem fertőzte halálra őket a nyugat. Embertpróbálóan sokat dolgoznak a földeken, s estére keservesen el is fáradnak, de nincsenek leterhelve, nem gondterheltek, nem facsarja őket irreális vágy, és elvágyódás. Teszik a dolgukat, szelíd derűvel, s megfeszített akarattal. Persze nem akarok itt valami bukolikus eposzt írni róluk, de valahol mégis irigyeltük őket egy kicsit..

Itt a hegyekben még három másik törzs él, egészen közel a burmai határhoz. Egy kínai tea termesztő falucskában..

és közvetlenül a Burmai határon:

A falvak után ellátogattunk egy óriási teaföldre, Doi Maesalongba, ahol egy mesebeli parkra bukkantunk. Valaki nagyon nagyot álmodott itt, aztán elfogyott a pénze valószínűleg. Mi sem jobb példa erre, mint a WC csésze a rekettyésben.

Este aztán elmentünk még a helyi vásárba, ami a sportpályák mellett volt. Dóri csodás dolgokra bukkant én pedig elnéztem az esti focit.. Betonon mezítláb…a kosárlabda meg a hús szárító árnyékában…azé az hardcore..:)