Lakóautós kalandjaink Stájerországban
Elindultunk egy hosszú hétvégére a szeretett barátaink által készített lakóautóval, alias SAMivel.
Sami jó sok fele járt, ezeket az ő oldalukon a Plan Pack Travel Repeat Blogon tudjátok megnézni, mi most egy kicsit kölcsön kaptuk.
Maja már hetek óta lakóautós lázban égett. Annyira tetszett neki a tavalyi két kis kalandunk, hogy mindig azt kérdezte mikor megyünk érte, mikor alszunk benne.
Pénteken útra keltünk hát, és ahogy két éve minden utazásunkat, legyen az hosszabb vagy rövidebb, most is eső kísérte. Persze ebben az aszályban mi is nagyon várunk már, Edvárd szülei pedig főleg, mivel nem volt egyetlen olyan alkalom sem évek óta, hogy ha hozzájuk is látogatóba megyünk, akkor ne vittünk volna esőt.
Szóval az első kép a szokásos, esős fotó, szokás szerint bakancsban és esőkabátban láttok minket majd legtöbbször a képeken.
No, de ennyit az időjárásról. Az esőnek azért még lesz egy kis szerepe, mert egy nagyon kedves kalandunk kapcsolódik hozzá. Hartberg városába érve ugyanis kicsit elállt az eső, ezért elsétáltunk egy tóhoz és azt terveztük, hogy a városkában is járunk egyet. Gyűltek a felhők, morfondíroztunk, hogy induljunk-e inkább az autóhoz vagy menjünk tovább.
Végül a kíváncsiságunk győzött.
Egyszer csak elkezdett ömleni az eső, dörögni az ég és közben még a szél is irtózatosan fújt. Bemenekültünk a közelben egy ház fedett parkolójába.
Ott álldogáltunk, próbáltunk elbújni a hideg eső elől, amit fújt ránk a szél.
Ekkor kinyílt a ház ajtaja és két cuki kis gyerek nézett ki rajta. Nemsokkal később megjelent a kismama anyuka és behívtak minket az otthonukba. Teljesen ismeretlenül. Kínáltak minket itallal, kérdezték nem kérünk-e enni, mi-járatban vagyunk, a gyerekek pedig megosztották Majával a játékaikat.
Egy hihetetlenül csodálatos házban laktak, aminek a nappalija a képen lévő óriási kukoricaföldre nézett.
Azt mondták nyugodtan maradjunk bármeddig. Olyan szívmelengető volt.
Majd elállt az eső és visszaindultunk az autóhoz az újabb zuhé előtt.
Az első napra ennyi kaland jutott, az éjszakát pedig egy szuper helyen töltöttük Stájerország hegyei között. Egy ingyenes parkolóban, amitől néhány lépésre volt a képen látható fantasztikusan tiszta WC és zuhanyzási lehetőség. Mindössze 1 euróért, 3 percig kaptunk vizet (ráadásul közben megállítható az óra, úgyhogy még jóval több is volt ez a három perc, mint amire szükségünk lett volna.)
Másnap reggel a környék egyik „klasszikusához” a Grüner Seehez látogattunk el, ami nem véletlenül kapta a zöld nevet, ugyanis ilyen csodálatos smaragdzöld színben pompázik.
Nagyon szerettünk volt a Medve-szurdokba menni, ami egy csodálatos túra, és ugyan azt írták a honlapon, hogy 2024 augusztusában újra megnyitja a kaput két év lezárást követően, de sajnos erre látogatásunkig még nem került sor. (Viszont, ha ti arra jártok és megnyit, mindenképp menjetek el).
Így a Grüner See felé menet a Marienklammhoz, egy másik szurdokhoz látogattunk el, ami szintén lenyűgöző volt és a nap is kisütött.
Innen a Grüner See felé egy anya-lánya kirándulásra mentünk, mert Edvárd szeretett volna kicsit egyedül olvasni. Mivel autóval, és egy nagyon könnyű sétával egyszerűen megközelíthető, szombat lévén elég sokan voltak.
De persze, ahogy lenni szokott, kicsit fentebb Jassingnál már csak nagyon kevesen.
Itt aludt egyet Maja, mi olvasgattunk és azt hittük milyen jó csendben vagyunk.
Fél órával később viszont megjelent egy 6 fős csapat, nem kamaszok (ami persze egy sztereotípia és ez a történet is racáfol), hanem 50 körüli felnőtt férfiak és nők, olyan hangosan kiabálva, elég illuminált állapotban, ami nekem egyáltalán nem illő az erdőbe.
Gondoltam hát ez van, nemsokára úgyis tovább mennek…de nem.
Legalább fél órát maradtak, elkezdtek zenét hallgatni hangosan, továbbra is ordítozva, erre Maja felébredt…persze nyilván nem lehet egy alvó gyerekre tekintettel lenni (amit amúgy láttak), nem ezt várom, de ha nincs alvó gyerek, számomra ez az egész tiszteletlenség ezen a helyen. Nem csak a kirándulókkal szemben, hanem az erdővel szemben is.
Vannak dolgok, amiknek nem itt van a helye.
Forrongtam magamban és arra gondoltam vajon van-e jogom szólni nekik?
Nem szóltam.
Ti mit tennétek hasonló helyzetben?
Zavar titeket is az erdőben ilyesmi viselkedés?
Mikor elmentek, Maja kicsit visszaaludt, majd egy rövid séta után elindultunk szállást keresni. Sajnos a park4night applikáció, amit a tegnapi szuper hely megtaláláshoz használtunk 24 órája nem működött, úgyhogy elmentünk megnézni az előre kinézett „biztonsági” kempinget a közelben.
Maja teljesen odavolt azért, hogy fürödjünk a tóban, úgyhogy végül maradtunk, úsztunk és életünkben talán másodszor kempingben aludtunk (lakóautóval pedig először).
Meglepően elcsendesedett a kemping este, a hely lenyűgözően szép volt, de azért ezt az egymás hegyén hátán táborozást nem éreztük igazán a mi utazási formánknak.
A kemping közelében van egy alpakka farm. Ezzel indítottuk a reggelt.
Másnap ugyan esővel indult a reggelünk és esőben értünk a Präbichl-i felvonóhoz, de nem szegte kedvünket, hogy nem láttuk a hegy tetejét.
Felvonózást ígértünk mára, akkor felvonózunk:-).
Mondanunk sem kell, hogy közel s távol mi voltunk az egyetlen utasok, még az üléseket is nagyon kedvesen letörölték nekünk.
Megkérdeztük a felvonósokat, hogy milyen az út lefelé. Azt mondták, hogy az eleje kicsit meredek, utána teljesen járható. Hát, mikor elidultunk lefelé arra gondoltunk, mégiscsak fordíva kellett volna felvonózni, inkább felfele túrázni és lefelé menni.
A nap viszont félúton kisütött, láttuk a hegyeket is, viszont Maját az első pár méter után magunkra kellett venni, mert így is elég csúszós és meredek volt az út, és aludt egy jót, míg leértünk ahhoz a szakaszhoz, ahol ő is tudott már menni
Mivel másnap visszavittük az autót, hazafelé vettük az irányt, beiktatva pár kisvárosi megállót mozdony nézéssel és a leggönyörűbb látvány előtt uzsonnázva.
Utunk különben is a csodás tusolós hely mellett vitt, megálltunk egyet tusolni és elindultunk ma esti szálláshelyünkre.
Egy lenyűgözően szép borászat kertjébe. A tulajdonossal is találkoztunk és megengedte, hogy itt aludjunk, nagyon kedves volt. A hely pedig magért beszél. Másnap reggel egy hajnali meditációs sétával kezdtem a napot….és úgy éreztem ez a tökéletes utazás.
Csoda volt.
Lakóautózás közben olyan szépen lehet a napi rutint is tartani. Csend van, este a nappal fekszünk, nyugiban olvassuk az esti mesét, másnap reggel pedig, ahogy szoktunk, fogat mosunk…csak mosdó nélkül:-).
