Baroda, ahol egy család részesei lettünk

Barodába, vagy Vadodarába Dóri egyik barátja hívott meg magához, akivel még Dél-Amerikában dolgoztak egy projekten.

Nagyon kedves volt Hardik, hogy fogadott minket, és egy kicsit megismerhettük egy gudjarati Patel család mindennapi életét. Dóri többször főzni tanult. Megtanulta a chapati  készítésének titkát:

Egyik nap ellátogattunk a helyi parkba is, ami nagyon szép. Ott megnéztük az egészség múzeumot is, amit bizony nem a legegészségesebb szinten volt tartva. Valamikor nagyszerű ötletek sorozatát vonultatták itt fel de aztán gondozás és karbantartás hiányában valóbaan mindent megevett az idő vas foga.
Egy másik napon ellátogattunk a palotába. Azért ezek az indiai előljárók, maharadzsák tudtak élni…Érdekes volt a stílusok eklektikus keveredése s mégis harmóniába állása. A jegyet kicsit sokallottuk, de kaptunk hozzá audió guide-ot, amit most próbáltunk ki először.. egészen más idegenvezetővel látni a dolgokat.

Időnk nagy részében az indiai út hátralévő részét szerveztük, illetve készültünk nagyon Zoli érkezésére. Szerettünk volna pihenni is, de úgy tűnik ez már sosem sikerül. Vagy a körülmények nem teszik lehetővé, vagy túlságosan sok a stresszes kérdés a közeli napokra. Itt Indiában mindkettő fennáll. Nagyon nagy a zaj mindig, mindenhol, a meleggel is voltak gondjaink, és bárminek az elintézése, nagyon sok fáradtságot okoz. Ez az ország egyáltalán nem turistabarát, talán ezért van, hogy csak előre szervezett utakkal jönnek ide az emberek. Persze akkor a költségek hatványozódnak. Hála Dóri elkötelezett akaratának, azért itt is megtaláljuk útjainkat,de szegényke már nagyon kiábrándul az utazásból, annyi energia kell itt hozzá… Persze csak egy időre.
Baroda után Kutch felé vettük az irányt. Bhuj lett a szallásunk, és onnan megyünk majd mindenfelé. Sajnos nem sikerült vonatjegyet lefoglalni, és ez csak az utolsó pillanatban derült ki,mikor már kint voltunk az éjszakai vonatnál,de hála a Patel család kiterjedt kapcsolatainak, és gyors reagálásának, feltettek minket este 11-kor egy alvósbuszra, amivel majd 9 óra alatt el is értük Bhujt.

Mivel az utolsó kabint kaptuk meg, ezért amikor a városokban jártunk, s a buszunk igyekezvén átkelt a kb minden 300 méteren lévő fekvőrendőrön, olyankor szó szerint felpattantunk. Egy élmény volt.