Kutch az elveszett birodalom sóbányája

Egy napunkon ellátogattunk Kutch nevezetű régióba, ami nagyon közel van a pakisztáni határhoz, ahol a határ igazából nem is tisztázott. Elég kalandos volt az odautunk, mert este 10-kor kiderült a barodai vonatállomáson, hogy a jegyünk nem arra a napra szól, hanem egy hónappal későbbre..Első hiba volt ez az utunkon, de nagyon kellemetlen volt..:( Végül hála a Patel családnak megoldották a dolgot és felraktak mineket egy éjszakai alvósbuszra. Egy élmény volt. 🙂 Az utolsó helyen „aludni”. Amikor minden zökkenőnél szó szerint felpattantunk..

Végül csak megérkeztünk. Szép reggel virradt ránk a (kiszáradt) tóparton Bhuj városkában.

Aztán mégsem volt olyan szép, amikor már egy órája kerestünk szállást.. De végül csak megtaláltuk a helyünket. Kicsit körbejártuk a várost, majd délután ellátogattunk az egyik templomba, mely a helyi maharadzsa palotája is volt, nagyon érdekes építészeti stílusban.

Másnap pedig újra motorra ültünk, és elrobogtunk a világ legnagyobb sósivatagába. Valóban lenyűgöző volt és az odaút is csodaszép.

Sokszor megálltunk és sok jó képet készítettünk. És ezen a napon 180km-t robogóztunk, ami nem annyira nagy élvezet. Ezért másnap csak 100-at mentünk..:D na de vissza a sivataghoz. Éppen valamilyenfesztivál volt a bejáratnál, de sajnos már a végét járta, és eléggé szedett-vedett volt minden.. vagy alapból ilyenek itt ezek a rendezvények, azt is el tudjuk képzelni.
A sivatag viszont lenyűgöző volt és vakító. Ameddig a szem ellátott csak fehér só..

Érdekes volt, hogy kb 20-35 centi sóréteg alatt pedig iszap taláható, mert az év bizonyos szakában az egész területet elárasztja a víz. Ezt onnan tudjuk, hogy egy gazdag balf*sz a dzsippjével randalírozott és megsüllyedt a sivatag egy pontján, közel az úthoz, ahol be lehetett menni. Kedves pillanat volt, hogy odasereglett egy csapat fiatalember, és kisegítették a megszorult majmot.( A sivatag egyébként természetvédelem alatt áll és csak engedéllyel lehet bemenni, csak sétálva vagy ló ill. Teve háton.)

A következő napon ellátogattunk egy halászfaluba, amit Mandvinak neveznek. Nagyon hangulatos volt a város képe a hídról. Főleg a hajócsontvázakkal…

Aztán nagy nehezen megtaláltuk a tengerpartot, ahol Edyre egy kis tevegelés várt.

Kedvesek voltak a helyiek, ahogy körénk sereglettek és érdeklődtek rólunk..:)
S maga a part is szép volt, ez volt az első alkalom, hogy láthattuk az Indiai-óceán egy csücskét.:) és azt, hogy szórakoznak az indiaiak egy helyi tengerparton. Volt itt banán, kókuszdió, kukorica, lovaglás, tevegelés…

Érdekes élő-metafora volt a parton a szélerőművek sora.

Valaki, valamikor nagyon sok pénzt fektetett bele, hogy zöldebbé tegye Indiát. Lehet, hogy külföldről is támogatták. Majd India felfalta a maga nemtörődömségével az egész projektet. S most ott állnak a parton ezek az elrozsdásodott, hasznavehetetlen gépek, mint valamely szebb remények műmiái… Ilyen ez a világ. Ilyen India…:)