Malajzia a Kuala kupa győztese
Na igen. Itt vagyunk Malajziába, és azt érezzük ez az az ország számos versenyt megnyert számunkra, amiről nem is tudtunk, hogy folyik. Bár nem láttunk még sok délkelet-ázsiai országot, és mégtöbb ázsiai ország van, melyben nem jártunk, de tudomásunk szerint Malajzia a térség legfelejlettebb területe, főleg ha hozzávesszük Szingapúrt. Miért mondjuk ezt? Már Penangba érve azt tapasztaltuk, hogy az utcák sokkal tisztábbak, van tömegközlekedés, (azért nem egyszerű megtalálni a megfelelő buszt) majdnem minden helyen beszélnek angolul, az utak minősége sokkal jobb, sokkal kevesebbet használják az autósok a dudát, a piroson már nem mindig mennek át, valószínüleg van valamilyen szemétgazdálkodási módszer, mert már nem égetik a szemetet az utcán. De ami igazán meggyőzött minket, az az építkezési ütem. Már Penengon jártunk egy lakópark építési területén. Na most erről röviden azt kell tudni, hogy a tengerből „visszahódíttott” területen építik a házakat, lényegében egy önálló faluként. Aki itt vesz egy lakást az 99 éves használati jogot kap ezután a tulajdon jog átszáll az önkormányzatra és bérleti díjat kell fizetni az örökösöknek. A lakóparkban van bevásárlóközpont, uszodarendszer, park, konditerem, stb. Lényegében, aki ide költözik, annak sosem kell elhagyni ezt a néhány hektárnyi területet, mert mindent megtalál amit akar. Na most Kuala Lumpurban ez fokozottan igaz. Abban a szerencsében van részünk, hogy egy olyan ember fogadott be minket, aki egy ilyen komplexumban él. (a couchsurfing még mindig a legjobb dolog) A 31. emeleten lakunk, a lift a lakásba nyílik, az ötödik emelet a fürdőkomplexum (úszómedence, gyerekmedence, pálmafák, szauna, jakuzzi stb.) a 33 emelet a lazulóközpont (konditerem, teaszoba, jógaszoba, parti-villa stb.) A plafontól padlóig nyúló ablakok a Petronas tornyaira néznek (a világ legmagasabb ikertornyai, és 6 évig a világ legmagasabb épületei voltak). Hogy hogy éreztük it magunkat..erről egy külön bejegyzést írunk, mert nagyon érdekes gondolatok fogalmazódtak meg bennünk.
Miért érdekes ez kultúrális szempontból? E közt az épület közt, és a Petronas tornya közt terül el a „falu” ami tényleg falu volt és most már megartják annak, örökségvédelmi program része. Az a fajta luxus, amit itt tapasztalunk, és amit az ikertoronyban láttunk, még élesebben kiemelkedik a falucska tükrében.
A faluban bádog vityillók (ez csak otthon hangzik rosszul,itt a trópusokon nincs jelentősége igazából a háznak, csak hogy valamennyire az esőtől védjen, de ha eláll, 1-2 óra múlva felszáradnak az utak.) körbevéve a legpompásabb tornyokkal.
A megfelelő iskolai viselet:
Ami a faluban emberi lépékekkel készült, megfogható mértékekben, egy apa két fiával megépíthetné, az itt a tornyokban végtelen messzeségbe kerül. Olyan anyagi, energia beli, nyersanyag és pénz tőke összpontosul ezekben az épületekben, amit nehéz felfogni. És ez csak az eper a tejszínhabon. Ilyen vállalatnak, mint a Petronas (olajvállalat) ez a torony csak egy „új cipő”.
De legalább probálnak zöldülni (nincs akkora irónia jel, amit ide be tudnánk illeszteni):
Státuszszimbóluma annak az anyagi tőkének, amit birtokolnak. Valahol lenyűgöző ez, hogy az ember, embercsoportok ilyesmi létrehozására képesek. Valahol pedig félelmetes és belülről mardosó ez a tapasztalat, amikor látjuk a környezetünkben, hogy sokan egy új cipő megvásárlásán hezitálnak, vagy akár egy marék rizs megszerzése is nehézséget okoz. Fura ez a világ.
Visszatérve Kuala Lumpurra. Azt éreztük, hogy ez a város egy újabb és szebb kiadása New Yorknak. Egyrészt ez a város sem homogén, nincs egy központja, hanem sok kis „szomszédságból” áll.
Van itt kis india, china town, modern üzleti központ, kertváros, falu… és még sok más. Az épületek legalább olyan monumentálisak, mint New Yorkban-ha nem jobban-, az utcák sokkal tisztábbak, a bevásárló központok 10-szer akkorák mint amerikában, és mindenhol a legdrágább márkák. A közlekedés sokkal jobb és fillérek a new yorkihoz képest, a taxiról nem is beszélve,(végül nem próbáltuk, csak kérdeztük) még otthoni viszonylatban is olcsó, a fizetések pedig egy tanult szakmában messze meghaladják amit gondolnánk. (egy középiskolai tanár fizetése 400 ezer, plusz szállás, plusz motor-benzin, ha messze van a családjától felmegy 600 ezerre is, )
Szóval New York csodálatos és van egy sajátos hangulata az vitathatatlan, de ha valaki a mainstream részért van oda New Yorknak, akkor sokkal jobban fogja szeretni KL-t.
Jártunk egy városi kiállításon, ami a város jelenét, jövőjét hivatott bemutatni. Az egyik legjobb várostörténeti múzeum volt,amit valaha láttunk. Nem tudjuk mennyire látszik a képeken,de az átlászó épületek azok ,amelyekre az építési engedély már meg van, a fehérek azok, amelyeket már elkezdtek építeni a többi pedig az, ami már megépült.
Itt is jó pár utcai műalkotással találkoztunk.
aláírásunkat és nevünket adtuk egy ashram spirituális környezetenek megvedéséhez. Ugyan is egy felhőkarcolót terveznek építeni az ashram mögé, amivel a hely elveszítené spiriruális erejét. Az alárásokat az utcán és facebookon gyűjtik igen sikeresen, ugyanis 6 évvel ezelőtt ugyanezzel a módszerel akadályozták meg egy másik felhőkarcoló felépítését az ashram mögé. Mikor megkérdeztük az önkénteseket, hogy szerintük valóban sikerül-e egy ilyen beruházás megállítaniuk azt kondták, hogy termeszetesen hiszen ez egy jó cél és isten velük van. Nem is volt kerdés, hogy ha meg van a megfelelő számú alaírás/támogató akkor nem épül meg mögötte a felhőkarcoló.
Természetesen itt is minden este van éjszakai piac, ahol finom gyümölcsöket és helyi ételeket lehet kóstolni. Erről az étel bejegyzésekben olvashattok majd.
A különböző vallások jól megférnek egymás mellett is. Az egyik boltban sárit, a mellette levőben hijabot árulnak.
Másnap korán útra keltünk, hogy még a déli forróság előtt eljussunk a Batu Caves-hez, ami egy hindu szikla templom. Éppen egy esküvőbe botlottunk. Gyönyörű ruhákban volt a násznép és igazán érdekes volt látni őket már reggel 9-kor ebédelni.
Végre Malajziában is kipróbálhattuk a vonatozást. Itt is vannak külön kocsik a nőknek, viszont itt nem azért vannak elkülönítve a kocsik, amiért mexikó városban, hanem a muszlim vallás miatt.
Na de vissza a sziklatemplomhoz. Természetesen,mint minden nevezetesség ez is nemzetközi rekordot dönt. Ez a legnagyobb szobor a kategóriájában (vagy legalábbis annak tartják.) Igazán lenyűgöző, de tele van nagyon agresszív majmokkal és galamobokkal. Ezekben a barlangokban él a világ legritkább pók fajtája is. Hála istennek vele nem találkoztunk.
Sajnos még egy ilyen szent hely sem számít eléggé szentnek a szemét elszállításához:
kocsis
2014.11.03. @ 20:02
minden utatokat követem boldogan: a vállalkozó Nagymama