Melaka-ahol megint annyit kellett enni

Melaka volt az utolsó állomásuk Malajziában és Penang után ez a második legfelkapottabb hely gasztronómiai szempontból. Szóval tessék az ételeknél megtekinteni hogy mikkel is „küzdöttünk”.

(Egy kis ízelítő a szójaszószok világából.Tesco, Melaka)

Melaka az ételek mellett is nagyon hasonló Georgetownhoz Penangban, itt is megtalálhatóak azok a hollandi stílusú épületek, utcák, itt is vannak olyan szép kis sikátorszerű hálózatok, közel a tenger, s éjszaka égnek a ballonok Chinatownban. Itt is rengeteg kultúra keveredik egymással, de erről az ételek kapcsán már írtunk. Jól mutatja ezt a Melaki nők népviselete, ami kultúránként változik:

(Ezt a fenti képet egy igencsak eklektikus múzeumban készítettük)

Az viszont nagy különbség, hogy az itteni riksák kizárólag hello kitty stílusba vannak öltöztetve. Az ázsiai „hello kitty” kulturális jelenségnek hamarosan egy külön posztot szentelünk a rajongók és azok kedvéért, akik hozzánk hasonlóan eddig egy cuki, rózsaszín kiscica figurán kívül, ami itt-ott megjenik egy táskán a kék metrón nem tudtak semmit kittyiről.

Nagyon megkedveltük ezt a kisvárost, annak ellenére, hogy eddig itt szenvedtünk legjobban a melegtől. Melaka főterén találtuk a jobb alsó sarokban látható szoborcsoportot, mely egy ősi mítoszt jelenít meg: vadászok kergették a fehér őzet kutyáikkal, akik belekergették egy parkba őket. Ez a hajtóvadászat vezette őket Meleka gazdag és termékeny vidékére. Ennek az őznek csodaszarva volt…vagy nem? Mindenesetre tagadhatatlan ázsiai eredetünk.:)

Melakában még több utcai művészeti alkotásra leltünk és még egy magyar feleséggel büszkélkedő helyi művészt is megismertünk, akinek a boltjában még magyar nyelvű biográfiát is találtunk. Charles Cham Szentendrén élt és volt is ott galériája.

Jártunk az éjszakai Jonker streeten, ami hemzsegett az árusoktól és az emberektől, voltunk a folyópartján, ami valóban egy tüneményes része a városnak, jártunk a szultán palotájában (másolat csak), ahol megcsodálhattuk, hogy mekkora különbségek vannak a turbán viselésében, hogy merre lóg a rojtja, azon bizony nemzetek sorsa múlhat..:)
Megnéztük a kertet, a palota előtt, Forbiden Garden (tiltott kerz), amin (és szinte mindenhol eddig ázsiában) nagyon érezzük az akarást, de azt is, hogy nem teljesen értik itt a kompozíció szót, vagy a harmóniát.

Akár múzeumban voltunk eddig, akár hivatalos parkban, kicsit mindig azt éreztük, hogy olyan hánya-vetin vannak a dolgok. Persze lehet, hogy ez így jó, csak a mi poroszosan elferdült fantáziánk küszködik vele, mindenesetre azt látjuk legtöbbször, hogy ami épp rendelkezésükre áll/állt azt összehordják ezeken a helyeken… Rendezgetik is valahogy, de nincs mögötte egy végiggondolt kompozíció.
Ami még nagyon nagy élmény volt számunkra itt Melakában, hogy szállásadónk elvitt az úgynevezett Toastmaster estére, melynek ő az elnöke. Ez egy beszédgyakorlati önképzőkör angolul. Hihetetlen élmény volt. Reméljük otthon is eljutunk egy ilyen helyre. Nagyon érdekes emberekkel találkoztunk itt az élet minden területéről, akikkel beszélgetve megint megerősödtünk egy kicsist abban, hogy jó úton járunk. (Az utóbbi időben kétségeink voltak-e felől, amit egy levélben meg is írunk és nagyon szívesen elküldjük azoknak, akik megtisztelnek majdani válaszukkal, így távolról segítve bennünket.)

Ahogy haladunk előre utunkon, egyre fontosabbá válik, hogy jobban beleéljük magunkat szállásadóink életébe. Ezt úgy próbáljuk elérni, hogy több időt töltünk egy helyen és igyekszünk minél többet segíteni. Mostani szállásadónknál kutyát fürdettünk, gangott mostunk, megnéztük az új lakást, megvitattuk a bérbeadási teendőket, kipróbáltuk a medencét, és ellátogattunk a helyi klubba is vele.

Elképesztően csodálatos az, hogy világszerte ennyi nyitott, jóindulatú és kedves ember van…

Maláj nagymamánk, Szandra, aki igazi melakaiként indiai apa és kínai anyuka gyermeke.