Mexikó- Az árulók országa. Mégsem adják el a hazát, ellenben minden mást.

Na igen, két élesen szembetűnő dolog fogadott minket Mexikóban: 1. mindenki, mindenhol, mindent árul, de tényleg, nincs amit ne vehetnél meg egy kávéházban ücsörögve, az utcai árusokat fogadva.

2. Chili, amit Chilének mondanak. Na hát ha ezt nem látom, nem hiszem el, mindent chilivel esznek, azon csodálkozom, hogy kell nekik közlekedési eszköz, és nem az alfelükből előtörő tűzcsóván kelnek útra. Csak hogy érzékeltessem: alapból minden kaja, plusz chilis sör, chilis limonádé az utcán, chilibe forgatott alma – pálcikára tűzve, szerintem itt még az anyatej is chilis. De valahogy meg lehet szokni, 2 nap után már kedveltem is, Dóri még mindig kerüli, ha teheti. További részletek az ételekről majd a kajarovatban.

Szóval első pontunk az árulók – hát igen, mindent kapni az utcán, tic-tac árus a metrón, lepedőre tertett Kingston pendriveok, táskák, miniatűr bicklik, amit ki tudja honnan szereztek be, virágot, mézet, süteményt, kalapot, és egyfolytában, mindenhol az óvárosban ott vannak. Na de nem kell megijedni, ez nem valami túrista lehuzó gazdasági lépés, maguknak árulják, vagyis hogy spányolul beszélőknek, nem az idegeneknek. (alig láttunk túristát a 10 nap alatt) A jelenség maga is impozáns, mármint a látvány (remélem a videó is felkerülhet hamarosan) viszont amit helyi barátunktól Rodolfotól megtudtunk, a hátteréről, az még érdekesebb. (Rodolfó egy igazi mágus, meg is mutattuk magyar kollégáját neki, elismerően tekintett rá) Szóval a dolgok hátterében az van, hogy a kormány hagyja az embereket, hogy mindenki a maga tudásával, portékájával, mutatványával keresse meg a kenyerét (a főbb utcák minden sarkán egy bűvész, kigyómutatványos, zsonglőr a kocsik közt a pirosnál, cipőpuculók külön uniformizált mozgóbodegával- na igen, itt aki úr, az még pucoltatja a cipőjét) ezzel az általános éhezés és munkanélküliség nagy mértékben csökkent Mexikóban.

Az tuti, hogy a magyar vámosok befonnák a bajszukat, ha látnák, hogy mi megy itt. Akkor mégis miért olyan nagy a korrupció, és miért tág a szakadék a szegények és a kiemelten gazdagok közt? Na igen, mert ezek az emberek árujukból, mutatványukból nem fizetnek adót (csak egy két állami piac van, ahol amúgy klasszisokkal jobb a színvonal és a tisztaság) viszont tejelnek mindenkinek. A sütis néni leadózik a metrókapusnak,hogy felmehessen a szerelvényre, a zenészek az étteremnek, ami előtt megállnak, a buszra felszált üdítős a sofőrnek, a cipőpucoló a parkőrnek, és persze mindenki, a felettesének is. Így bizonyos helyeken, pl a metró vezérigazgatója mértéktelenül meggazdagszik.. No de most a viccet félretéve… Nem fizetnénk inkább a feletteseinknek, minthogy adózzunk az államnak, ahol bohóckodásra fecsérlik el a pénzünk, a parlamentben kaszinózva, horkolva, játszadozva?
És akkor milyenek ezek az „árulók”, az itteni emberek? Hát egyrészről kereskedők, ügyeskedők, tehát mindig megpróbálnaak eladni valaamit (venni még nem akartak) másrészről mediteránok, de nagyon. Mérhetetlen nyugalom, ráérősség, kedélyesség (kivéve az autó dudájával, azt egyfolyytába nyomkodják), erre a mentalitásra a példa: ha egymexikói azt mondja, I’ll do it now, ami egy európainak azt jelentenék, hogy rögttön megcsinálom,az itt azt jelenti, hogy egy órán belül lehet, hogy hozzáfog az adott dologhoz. Ez a hozzáállás kiütközik a felújtásokban is, pl ahol laktunk, ott éppen le volt zárva az utca fele, amit 1 év múlva adnának át, de vendéglátónk szerintt lesz az 3 év is. Szóval ők sem gyorsabbak, mint nálunk. A másik a szzervezetlenség ami kicsit talán mediterán. Példa: Egyik este esett az eső, velünk szemben éppen friss beton volt, és hát ugye az nem ázhat meg. Ezért kb 8 mukás tartott egy hatalmas ponyvát, hogy ne ázzzon meg. De valahogy nem jutottak dűlőre, hogy mi is legyen a továbbiakban, egy negyed óráig tartották, amikor is elkezdett gyűlni a víz a ponyva közepén… de sajnos a munkások állóképessége nem vetekszik a prágai várőrök mozdulatlansággával, ezért az egyre növekvő pocsolya el kezdett hol jobbra, hol balra vándorolni… Szerencsére egy 20 perc eltetlével megérkezett a munkavezető és felszabadította a 8 pár túlterhelt kezet, mi szerint: Tegyük le Béláim, jó lesz az… Másnap aztán fel is marták azt a betonszakaszt. 🙂
A másik kedvencem, a szelektív hulladékgyűjtési system…. Nézzük meg ezt a képet alaposan,

a költségek minimalizálása, nem kell konténer, sem külön promóció, csak elszánt szorgos, környztvédő kezek, akik rendszereznek… Most is épp it mellettem a reptéren egy kukás bácsi ürítette a szemetest, és nem összehányva kotorta, hanem egyenként tette át a szemetet egyik vödörből a nagyobb kukába, rendszerezve azt, mint apró hímestojásokat. Meg kellene változtatni viszonyunkat a szeméthez, és akkor lehet jobban boldogulnánk vele – Taste the Waste mozgalom hajrá! Egy másik kedves élményem volt a Teotichuan szent helyén volt, ahol is turistaspecifikus áruló vett célba, és minden áron egy antik feket kőből készült tőrt akart rámsózni.. Ami nem lenne új, hanem bizony ő értet angolul és még beszélt is.. És hát csőrte csavarta, hogy olyan szép, meg olyan szép, stb… Mire mondtam neki, hogy bizony szép, de sajnos, nekem erre semmi szökségem nincs, mire felnevetett bajsza alatt, cinkosan ragyogó szemekkel s így felelt: I understand that you don’t need this, but I need money my friend… Tényleg kedves volt. Amúgy maga a hely, tényleg csodaszép, a Teotichuan, lenyűgözző széles látvány, csodálatosan megmunkált kövek, mint művészi szemölcsök fekszenek a föld hátán.

Érdekes volt az odautunk. Itt Mexikóban ugyanúgy átvizsgálják az embert, mint a reptéren, ha valamilyen jobb fajta távolsági busszal megy. De itt amikor beszáltunk meg géppisztolyos rendőrök is ellenőriztek néhány utast és mindenkit felvettek egy kamerával közelről. Na igen, ha már szóba jött a biztonság. Itt Mexicóban nagyobb biztonságban éreztük magunkat, mint ottthon, vagy az USA-ban. Minden sarkon egy rendőr, néha géppisztollyal, (ami amúgy sugall valamit..de mitis?) és hát soha még csunyán sem néztek ránk. Bár azt mondják zsebtolvaj azért akad, szerencsére velünk nem találkozott..Bűnözés szintjén nem találkoztunk semmilyen problémával. Viszont a közlekedés… úúú na az aztán káosz, sehol egy zebra, gyalogos lámpáról nemis beszélve, kocsik vagy megállnak, vagy nem, kész adrenalin bomba útrakelni.. Valahogy a volán mögött nem kedvesek a mexikóiak.. de hát 20 milió ember keresi ebben a városban a boldogságát,nem csoda, ha megnő a feszültség és a torlódás.

(Ebbe az újrahasznosított ívheggesztő palackba kellett dobálni a pénzt.)

Mexicocityben, coyoacan körzetben voltunk, amelyik az egyik legelőkelőbb körzetnek mondható. Dóri egyik kedves barátjának a bátyja fogadott be minket: Rodolfo.

Hihetelen mennyire nagylelkű ragyogószvű embert ismerhettünk meg benne. Annyival másabb, ha van egy hekyi ember aki körbekalauzzol minket. És ő nem csak helyeket mutatott meg nekünk, hanem az életébe is bevont egy kicsit. Részt vehettünk a születésnapján, ahol ott volt a családjá, megkóstolhattuk az igazi házi, mexikói ízeket és a közös imádság ízét melyben hálát adtunk az ételért, és hogy együtt tölthetjük időnk, ünnepelve Rodolfot.

 

Az ételek különlegesek voltak és finomak (lsd. kaja rovat) és végre nem volt mindennek az az elnyomó kukorica íze, komolyan itt még a malacok is elunnák magukat.. ezért kell nekik a sok chili, hogy elnyomják a kukorica ízét. Na de a tequilla.. még citrom sem kell hozzá, annyira zamatos.

Rodolfo révén regisztáltuk magunkat egy nemzteközi szervezetbe, melynek zászlajára tűzött célja, hogy a szakembereket (expert) és helyieket (local) egy tető alá hozza. Én (E) a magam kis angol tudásával és tapasztalataimmal oda keveredtem, mint expert.Ez volt eddigi első fiús estém,mert Dóri otthon maradt. Vicces volt a kétnapos pólomban a sok kikent, díszbe öltözött úriember és úrinő között.

Másnap pedig beültünk Rodolfo törzshelyére kávézni (teázni) és nézni az elhaladó embereket, a kávézókba be-betérő árusokat és Rodolfo egyik költő barátjának versét is meghallgathattuk, amit arról a helyről írt, ahol éppen ültünk:

Hol jártunk még?

Megérkezésünk napján pár órát tölöttünk Rodolfo lakása mellett parkban, ahol megcsodálhattunk egy biokertet, mókusokat és egy különleges napelemmel világított park-részt.

Mexikóváros – Centro Historico /Történelmi központ

Amikor a belvárosba tartottunk akkor szembesültünk először az itteni közlekedés csodájával, mert biza Mexikóba nem kell kaller, sem plasztik rámpa a megállóba, csak egy New Yorkias karlendítés és a busz megáll. A jegy árat (amit egyébként nem kapunk) sok apróból dobod be a vezető mellé egy nagy rakétába, amit nem számol senki. De úgy láttuk, hogy mindneki rendesen beledobta. A buszok nyitott ajtóval indulnak el és állnak meg és bárhova teszed a lábad utcai ételárusokba ütközöl. A cigit pedig szálanként lehet venni.

A belvárosban egy hatalmas fesztiválba csöppentünk, ahol minen Mexikóvárosban élő náció kapott egy standot. Nagy örümünkre a magyar standra is rátaláltunk, ami meg is lepett minket. Később megtudtuk a helyi magyaroktól, hogy bizony a Mexikót megcélzó táncoslány exportunk elég erős (sicc).

Guadelupe

Azért mentünk,mert minden dél-amerikai sorozatban a guadelupai szűzhöz imátkoznak. Én (E) erről a belső információról nem tudtam,de kíváncsi voltam, mert már én is hallotta valahol, valamilyen öregasszony szájából egy bizonyos filmben, aminek a címére, már nem emlékszem. Viccet félretéve ez az egyik leghíresebb zarándok hely és valóban turisták helyett csak helyiemberekkel találkoztunk, akik bizony ott matinéztak családostul,ételhorhordóstul, chilistül a káplnához vezető lépcsőn, ahonnan bizony még a mexikói budy guard sem tudta őket letessékelni,pedig fújta a sípját rendesen.

Na egy kis kitérő. A duda és a rendőri sziréna mellett a harmadik kedvelt eszköz itt a síp. Abban a megható és gyönyörteljes pillanatban volt részünk, amikor is az egyik rendőr épp megmutatta a másiknak az új sípját. Valmi ilyesmi párbeszéd zajlott le köztük:
– Fújd csak meg Bélám, hallod hogy trilláz?
(A párbeszéd második fele folyamatos síp szó.)
Viszzatérve a szent helyre tényleg nagyon magával ragadó volt a genus loci. Mindenki egy szál virággal járult az oltárhoz. Nagyon erős itt Mexikóban a Szűzanya kultusz, a baj csak az, hogy átvették a japán pokemon szűzanya ábrázolást, a tüskés hátú szűzanya (lásd a képen):

Máris kaktusszal körül ölelve

A Mária kultusz erősségét igazolja, hogy egy szimpla mexikóvárosi piac közepén egy Máris szobor állt

A szent család Mekxikóban élt, Betlehem egy mexikói város (?) Ok, ezt már a turita paradicsomban találtuk a Yucatánon

Egyébként nagyon sok volt a kifejezetten gyerekeknek készített igazán aranyos rózsafüzér vagy a megfeszített kriszusos rugdalódzó (ez teljesen komoly). Kérdés azokhoz, akik eddig eljutottak az olvasásban és aktív szerepet akarnak vállalni: Te milyen keresztény motívumot felhasználó használati tárgyat készítenél? Edvárd lestoppolta a Keresztelő Szt Jánosos zuhanyzó függönyt.

Kérnék segítséget az akisjézus, akarom mondani, az egy szarvú megszületett c. Dalhoz… De kost komolyan… Mi ez?

(Ennél a bejegyzésnél meg kell emítenünk, hogy Cancúnban írjuk háromnapos kényszer pihenőnk után..nemsokára erre is fény derül…szóval lehet, hogy egy kicsit pihentre sikeredik a bejegyzés. Amúgy meg imádjuk Mexikót, ha eddig nem derült volna ki és nagyon szeretnénk vissza jönni.)
De lehetett fényképezkedni Szűz Mária szobor előtt, II.János Pál képe mellett, szamáron ülve, sombréróval az ember fején, amiből helyben lehetett tányér aláttet nyomtatni. Ez sem a turistáknak szólt..egyébként Mexikónak ez a része nem nagyonfoglalkozik a turistákkal. A metróban sem láttunk egyet sem.

Apropó metró. Guadelupéba és Teotichuánba szerveznek buszos túrákat turitáknak,de mi inkább magunk szerettünk volna eljutni ezekre a helyekre, persze tized áron és milyen jól tettük. Egyik legjobb élményünk. Mindenképpen metrózzatok Mexikóvárosban. Árusok, zenészek, minden, amit akartok. Az egyik legjobb dzessz szakszofon szólót hallottuk itt.

Azt pedig, hogy mennyi szimbólumot, formát és színt használ ez a nép a metró megálló kiírásai is igazolják. Minden megállóhoz tarozik egy vizuális szimbólum. Azt nem tudtuk meg, hogy ez esetleg a gyerekek vagy az írástudatlanok kedvéért van-e minden esetre nagyon jó ötlet.

 Metró jegy Biciklitároló a metróban Egy kis metró törtenelem

Még egy jó ötlet, amit a budapesti metrón is be lehetne vezetni. Csúcsidőben, amit nekünk is volt „szerencsénk” kipróbálni két külön kocsi le van választva, amit csak a nők és a gyerekek használhatnak. Ugyan nincsenek rajta kevesebben, de legalább jóval alacsonyabbak így lehet levegőt kapni.A metrók meglepően ritkán járnak így mindneki megpróbálja magat feltuszkolni az iszonyatos melegben, levegő nélküli kocsikban.

Teotichuacan
Busszal jutottunk el ide, kb 1 óravolt az út. Itt szintén le-föl száltak a fagyi, cukorka, plüss maci árusok. Teoticuachanba szintén alig láttunk turistát, annél több árust. Tényleg szakrális hely és még angoul is ki volt írva egy-két információ a piramisokról és a vallási rítusokról.

Rodolfo szülapjára készülve elmentünk vele a Polanco-i szombati piacra, ahol rengeteg számunkra furcsa zöldséget és gyümölcsöt láttunk és kóstoltunk. Annyi kóstolót adnak,hogy reggeliznünk már nem is kellett.

Coyoacán és Frida Kahlo múzeum

Coyoacán egy önálló kis falu Mexikóvárosban, itt található az Casa Azul, vagyis a kék ház, amiben Frida és Diego Rivera laktak. Én (D) ezt a múzeumot vártam a legjobban,mert Frida a kedvenc festőim közé tartozik. Nagyon érdekes, hogy a műveit a saját házában lehet felfedezni,bele látni az életébe. Frida nem csak a festészetével, hanem ééletmódjával is metestesítette azt, amit képviselt. A ruhatárát, a konyháját végigjárva igazi ízig-vérig mexikói életérzés lengte körül a házat.

San Miguel del Alliende
2014-ben a világ legszebb városának választott település. Kis utcái megtestesítik azt a képet, amit mindenkinek eszébe jut Mexikóról. A képek magukért beszélnek.

 

Queretaro belvárosa

Miguelnek köszönhetően ellátogattunk egy helyi közösséghez (1 órára Queretáróból)ahol megnéztünk egy gyárat, ami egy alapítvány segítségével jött létre. Kb. 15-20 embert fogalkoztat az üzem, ahol egy menő,olasz masinával csempéjet vágnak. Lehetőségünk volt beszélgetni a gyár vezetőjével és az ott dolgozókkal, akik elmondták hogyan változott meg az életfük a gyár létrejöttének köszöhetően. A legtöbben közülük amerikában és mexikó egyéb részein próbáltak szerencsét, sokan az alkohohoz és droghoz nyúltak, távol a családjuktól. A gyár bevétele a dolgozók bére és a városkában (szintén közösségi munkával) létrehozott egyetem fenntartására oszlik el. A vársokában lassan 10 éve dolgoznak a közösségfejlesztők és mára már rengeteg különböző projektet tudnak maguk mögött. Miguel beszélt nekünk a sikerekről és a kudarcokról egyaránt. Az egyetemen mindössze egy osztály van, 15 fővel és közösség fejlesztést, vállakozás fejlesztést tanulnak kifejezetten a helyi viszonyoknak megfelelő oktatásban részesülnek, így minden diák helyben marad.
Készítenek itt töklámpást agyagból, téglát, mexikói babát, van közösségi színház és gazdálkodási program, ami kifejezetten a használton kívüli földek megmunkálásra jött létre.

Queretaróból busszal mentünk újra Mexikóvárosba. Ilyen buszokat még soha nem láttunk. Olyan széles ülések és olyan sok hely volt a lábunknak, hogy el sem hittük,létezik ilyen. Mielőtt pedig felszálltunk volna a buszra egy kedves hölgy vizet, szendvicset és kekszet adott nekünk (ez járt a jegyhez).

Végül éjfélre megérkeztünk Cancúnba és első nap rögtön a Karib tenger partjának vettük az irányt.

D&E