Úszó csarnok és a robógó vásár.
Ezen a napon két csodálatos helyre látogattunk el: az úszó piacra, és a Meklong vasúti vásárra.
Nagyjából ezt láttuk mi is (majd feltöltjük a videót, ha kitaláljuk,hogy kell összevágni és beilleszteni) azzal a különbséggel, hogy egy turista sem volt rajtunk kívül.:) érdemes volt magunk menni…és kalandosabb, mivel stoppal és busszal jutottunk el ide.
(Thaiföld, a végtelen piacok országa.)
De mielőtt rátérnénk ezekre a különleges helykre, érdemes az odautat is rögzíteni.
Az ázsiai közlekedésben kezdünk egyre bátrabbak lenni, olyan utaknak is nekivágunk, ahova jobbára csak szervezett buszokkal mennek az emberek, mármint a turisták, de Dóri elolvasott már vagy 50 blogot, meg hát tapasztalunk is, szóval egyre többször használjuk igazán lazán a helyi tömegközlekedést. Már korábban említettem, itt nincsenek buszmegállók, és menetrend, ha szerencséd van csak pár percet vársz, de néha fél órákat. A nagyon ügyesek ki tudják deríteni mikor indul a főállomásról és mire kéne megérkezni a végállomásra az adott busznak, de a köztes részeket balladai homály fedi. De mi úgy döntöttünk nem is fontolgatjuk, hogy nekivágunk-e a két piac megnézésének, ami kb. 1,5 órányira van Bangkoktól. Na szóval Hajnalban felugrottunk egy kisbuszra, ami úgy láttuk abba az irányba megy, amerre a Victory Emlékműnek kell lennie (azért a GPS alkalmazáson mindig ellenőrizzük, ez úton is köszönet érte Ádám.. vagy százszor mentett már ki minket…) Szóval odaértünk.
Ok..azt hittük, hogy amerikában láttuk a legtöbb egymást keresztező utat..de dallas ehhez képest kispályás. Ez egy olyan „körforgalom” ahol vonat, metró, busz, autó, tuk-tuk és a gyalogosok több szinten jönnek-mennek, mintha Bangok egész forgalma átmenne itt. A rendőrök egész nap irányítanak az öt sávos körforgalomban, amiből nem is tudjuk hogy jönnek ki-ben az autók. A helyi buszok mellett Thaiföld minden irányába indulnak innen távolsági minibuszok. Mindegyik egy másik felüljáró alól. Dóri este előre megnézte, hogy a mienk kb. honnan indul, így viszonylag gyorsan megtaláltuk a rögtönzött minibuszközpont, egy a forgalomtól elzárt területen a felüljáró alatt. Az egész olyan mint egy hatalmas Árpád-híd, csak semmi nincs kiírva..
A szerencsék az, hogy legalább az állomásneveket megértik angolul legtöbbször…valahogy megértettük, hogy a következő busz kb. Fél vagy egy óra múlva esedékes…a kedves jegyárus hölgy pedig mondta, hogy addig foglaljunk helyet a műanyag székeken.(és szívjunk egy kis benzingőzt) Amikor épp tárgyaltunk a hölggyel, a mondat közepén egyszer csak mindenki felállt..Az Edi mellett álló öreg mondja, a thai nemzetért.. először romatikusan azt hittük a kelő napot tisztelik így (beh szép is lenne) de csak egy kocsikaravánt tiszteltünk meg, amiben valamilyen fejesek utaztak.. Azért az elég meghökkentő, hogy ahol elhaladnak, ott az emberek már előre, (mintha smst kapnának róla) felállnak és várnak…majdhogynem megállt a forgalom.
Szóval valamikor 35 percnél megkaptuk a buszt és indultunk Bangokból kifelé.
A sofőr el is vitt a floating market, (úszó piac) felé, de egy olyan helyen tett le minket, ami turistákat hivatott lehúzni,pedig mi a városba szerettünk volna bemenni és onnan elsétálni. Ezt mondtuk a sofőrnek, mikor gyanús lett a hely ahol kirakott (we walk, walk…mire ő no walk,boat) és bezárta a kis busz ajtaját. Mi meg ott maradtunk egyedül a sok hiénával, kb. 3 km-re az úticéltól az autópálya mellett. (Rajtunk kívül nem volt egy turista sem.) Szóval elvittek volna csónakon, 1000 bhatért… ami kb 7000 ft, két órára… de hát ennyiből 5 napig eszünk és szállunk meg itt…mondtuk nekik,hogy mi el szeretnénk sétálni, erre szörnyülködtek, hogy hát az nagyon messze van nem lehet sétalni. Ekkor érkezett meg taxival négy oroszt turista, gondoltuk velük megosztjuk a költségeket, meg is egyeztünk, mire a „kapitány” azt mondja nem lehet, csak 4 ember és mutogat Edvárdra, hogy „too big” … na köszi ezé fogytam 22 kilót..:)-gondolta.
Szóval a négy orosz be a csónakba, mi meg ott maradtunk a parton. Megnéztük a GPS-t (újra kezet csókoltunk gondolatban Ádámnak) és látjuk, hogy csak 3,5 km.. ok lesétáljuk.. Elindultunk sétálni az autópályán… egyszer csak megáll egy tuk-tuk mellettünk, inkább kíváncsiságból két mosolygós nőcivel, meg egy csomó dobozzal (a tuktuk ilyen 3 kerekű motorféle, amit a helyiek így hívnak igazából: tuktukcsipcsip…tuktukcsipcsip, mert ugye nem drága… amúgy igen..:) Bangkokban egy nagy lehúzás, de itt most elvitt minket 30 ért, ami ok volt..persze ő is háromszor megkérdezte, hogy lerakjon-e a csónakoknál..hiába itt ez a biznisz…
Szóval megérkeztünk a piacra, és hát tényleg gyönyörű szép és mivel nem szervezett úton jöttünk pont elkerültük a turisták hadát, persze így is voltak jó paran. Sokat sétáltunk itt a házak közt is, megnéztük hogy élnek itt az emberek. Varánuszt is láttunk, baromi nagyok, de szerencsére félénkek… ez egy kisebb volt,amit lekapott Dóri.
No itt még nem ért véget a kalandozásunk a Thai tömegközlekedésben. Rájöttünk, hogy az a legjobb, ha egy papírra felírjuk hova szeretnénk menni és így kérdezzük az embereket. Ez nagyon jó taktikának bizonyult. Fél 12-kor el indultunk a vasúti vásárba. Erről azt kell tudni, hogy közvetlen a síneken van, és minden négyzetcentit kihasználnak..olyan hightech felszerelésekkel, mint a gurulós asztal és a gyorsan felkapható kosár, instantul csukható ponyva, stb. pillanatok alatt utat varázsolnak a vonatnak… Aztán két perc múlva minden megy tovább.. Szerencsére csak napi 2-3 vonat megy itt..:) azt pedig sajnos nem lehet tudni előre, hogy pontosan mikor, mert elég gyakran változik a menetrend, úgyhogy próba-szerencse elindultunk..majd várunk gondoltuk.
Szóval elkezdtünk kérdezősködni hogyan juthatnánk el Maeklong-ba. Egy motoros elirányított bennünket, hogy abba az irányba kell menni és majd ott lesz egy piros busz, arra kell felszállni..na de ez nagyon messze van és fejenként 100 bathért elvisz minket addig a buszig. Mi szépen megköszöntük az infót és lesétáltuk azt a kb. 1,5 km-ert. Elég furán néztek ránk a motorokról, mert itt nem szokás sétálgatni (talán ezért nincs sehol járda) főleg nem déli 12-kor. Szóval kiértünk a főútra, ahonnan a piros busz indul valamikor. Mivel már nagyon bátrak voltunk megkérdeztünk (megmutattuk neki a cetlit) egy lányt a szupermarket előtt, aki valahogy elmagyarázta, hogy csak integessünk, mert kisbusz is megy oda. Na pár perc múlva megláttunk egy minibuszt, amit le is intettünk. Azt mondta arra megy. Egy fél óra után kirakott bennünket egy kereszteződésben…GPS újra elő és egy rövid séta után már a síneket szeltük:
Azért nagyon poén volt, viszont venni egy banánon és pad tai (thai sült tészta csírával) kívül nem vettünk semmit, förtemes szagok voltak, és hát a frissesség kérdéses volt.. de elképesztően nagy piac ez itten. Tessék a képeken csodálni…:)
Azért a szagokon kívül volt itt még gy két durva dolog és édekesség. Nagyon sajnáltuk az élve összekötözött, 40 fogkban tengődő kis rákocskákat. De hogy ilyen értékes az alma azt az is mutatja, hogy egyenként be van csomagolva egy polifoam hálóba.
a vrva vrt pillanat, amikor a vonat megérkezik és mindneki behúzza az áruját és esernyőjét:
Kb. 20 centire az orrunktól
A vonat elhalad és ujra kinyílnak az ernyők.
A hazaút már kicsit egyszerűbb volt, felszálltunk egy minibuszra, ami elvitt a Victory emlékműig.
Innen egy találkozóra mentünk az arany hegy nevű templomba egy couch surfer szerzeteshez. Nagy nehezen megtaláltuk a 83-as rózsaszín buszt..
És megérkeztünk:
Visszafele a taxisok kapzsiságával most is küzdeni kellett, mert a victory emlékműtöl miába integettünk a minibuszoknak nem álltak meg, a szállashelyünknél meg persze nem volt buszmegálló, ahol ki lett volna írva, hogy melyik busz megy ott, a taxisok pedig borzalmasan magas árakért akartak levinni, úgyhogy végül próba-szerencse felszálltunk egy buszra…már annyira elveszettnek tűntünk, hogy még a jegy árát sem kérték el tőlünk és mindenki segíteni akart…végül este 8-kor egy szép piros busszal értünk haza.