Végre strandolunk

A mai napot a tengerben való fürdőzésnek és városnézésnek szenteltük. Reggel elkészítettük a szendvicseinket a tegnapi Zi Carminéből elhozott sajttal és ricottával, amit nem tudtunk megenni, vettünk a sarki zöldségesnél gyümölcsöket és felkerekedtünk a tengerpartra.

Újabb egy órás buszozás következett a kanyargós utakon, gyönyörű kilátással.  Körülbelül fél 10 körül értünk le a partra, egy darabig még volt árnyékos helyünk…és helyünk.

Aztán, ahogy érkeztek a helyiek úgy vettek bennünket körbe. Mellénk telepedett egy 10 fős olasz család, de úgy, hogy a törölközőnkön pihentették a kezeiket, a gyerekek pedig bennünket is locsoltak a vízipisztollyal. Gyakorlatilag a család részesei ehettünk. Egyébként meg szuper, hogy itt ekkora családok vannak és minden generáció együtt van és a strandolásnál is meg van mindenkinek a maga feladata. Először a nagymama érkezett meg az egyik kis unokájával, leszúrta a napernyőt, alá pakolta a hűtőládát. Majd folyamatosan érkeztek a gyerekek, unokák, férjek, feleségek és szépen körberakták a napernyőt, ami igazából nem nekik, hanem a játékoknak és a hűtőládának adott árnyékot. Én egy kicsit nehezebben bírtam a napon való sütkérezést, így délben feladtuk a jó kis strandhelyünket és elindultunk a turista forgatagba Amalfi belvárosába.

Délre, már annyian lettek a parton, hogy szinte elviselhetetlenné vált a tömeg. Hihetetlen, hogy bírják délben a napon!

Amalfi főterén áll a Szent András katedrális.Lépcsői körül számtalan kávézó, étterem, fagyalaltozó és természetesen szuvenír bolt található. A főutcán kézzel készített cipőt lehet vásárolni, amit itt helyben elkészítenek a vásárlóknak és természetesen rengetek gyönyörű kerámia tárgyat.

A vízparti főúton óriási dugó alakul ki mindig:

Nem csak a főutcán jártunk, hanem elindultunk felfedezni a kis utcácskákat, ahol az városlakók élnek.

 

Található itt egy elég érdekes falikút, aminek természetesen iható a vize. Egy régi hagyományhoz kapcsolódik miszerint a szamarak, akik a zöldséget, gyümölcsöt szállították hegyekből a partra érve ebből a kútból ittak. Egy művész család pedig elkezdett a kövekre vidéki életképeket megjelenítő apró figurákat faragni.

Ha egy kicsit tovább megy az ember a család egy másik munkájára bukkan az egyik sarkon.

Amalfiban anyu megkóstolta az utcán árult, sült tintahalat a legfinomabb csokifagyit, amit az utazás alatt ettünk.

Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy Ravello nevű kisvárosba a hegyekbe, ami csak 25 perc buszútra található (na ezeknek a csak 25 perc buszozásoknak itt az amalfi parton ne nagyon higgyetek). Még volt egy kis időnk a busz tervezett indulásáig és egy kicsit elsétáltunk a part másik felére.

Újra felférünk a buszra:-), ami viszonylag időben érkezett és 30 perc múlva valóban Ravello, hűs, hegyi utcáit jártuk. Persze itt már kicsit fáradtabbak voltunk a reggeli fürdőzéstől és a nagy meleg teljesen kiszívta az energiánkat,de nagyon örültünk,hogy mégis úgy döntöttünk ellátogatunk ide. Ha valaha a félszigetre jövünk még életünkben akkor biztosan Ravello lesz az a kisváros, ahol megszállunk. Egyszerűen mesés a hangulata, rengeteg túraútvonal indul innen és egy csomó nyugodt, tiszta kis utcácskája van. Nem hiába az UNESCO Világörökség része. Itt rendezik meg minden évben a Wagner fesztivált és számos zenei eseménynek is otthon Ravello, ezért a zene városa jelzővel illetik és számos írót, költőt, filmrendező ihletett meg a hely szelleme. Wagneren kívól számos „híresség” választotta egy időre lakhelyéül Ravellot pl.: Verdi, Viginia Wolf, Greata Garbo, Humphrey Bogart, Churchill, Ingrid Bergman. Boccaccio még említést is tesz róla a Dekameronban:

„Mindenek vélekedése szerint a Reggiótól Gaetáig húzódó tengerpart Itáliának leggyönyörűségesebb vidéke; e tengerpartot, Salerno tőszomszédságában, a lakosok Costa d’Amalfinak nevezik: teli apró városkákkal, kertekkel és szökőkutakkal és gazdag emberekkel, kikhez fogható ügyes kereskedők sehol sincsenek. Eme fent mondott városok között van egy Ravello nevezetű, melyben, mint ahogy ma is sok a gazdag ember, annak idején volt egy bizonyos Landolfo Ruffolo nevezetű dúsgazdag úr; ez nem érte be gazdagságával, hanem kívánta azt megkettőzni, miközben majdnem megesett vele, hogy mindenével együtt szinte életét is elvesztette.”

Ez a kilátás várt bennünket a buszmegállóban:

A város tele van gyönyörűbbnél gyönyörűbb lugasos kis parkocskákkal, virágokkal, templomokkal, kertekkel, a legszebb hoteleket is itt láttuk az egész út során.

Szóval ide mindenképpen gyertek el és szánjatok rá 1-2 teljes napot nyugodtan,mert rengeteg a látnivaló,de a helynek van egy olyan varázsa, amit érdemes csak úgy, napokig élvezni.

Fél 6 körül gondoltuk, hogy visszaindulunk a buszmegállóba, volt a kezünkben menetrend és mivel idefele olyan zökkenőmentesen jött a busz, úgy gondoltuk hipp-hopp lent leszünk Amalfiba és legkésőbb a 7-órás busszal már indulunk is haza San Lazzaróba. De természetesen nem így alakultak a dolgok. Mikor a megállóba érkeztünk már ültek az út szélén a buszra várakozó turisták. A menetrend szerint egy 10-15 perccel elvileg lekéstük az előző buszt,de gyanúsan sokan várakoztak így is. Az egész történet dinamikája érdekes volt és vicces, bár 2 óra várakozás után rettentő idegesítő. Egy kedves idősebb, amerikai házaspár, akik valószínűleg nem ismerik az itteni buszozás rejtelmeit megkérdezték, hogy a patka melyik végén várakozzanak a buszra való felszálláshoz. Egy olasz nő az egyik irányba mutatott, ők odamentek,de egyértelmű volt, hogy ha ide egyszer bármilyen busz beérkezik nem lesz sem sor, sem udvariaskodás. Meglepő módon két olasz házaspár már nagyon felháborodva nézegették az órájukat 1.5 óra után. Mikor a menetrend szerint két busz is kimaradt és három olyan busz állt be a térre, amit a tömeg megrohamozott,de egyik sem Amalfiba ment, már az utasok többsége felállva várta a megváltó buszsofőrt.

Mikor a busz megérkezett, óriási tömeghisztéria lett úrrá, hiszen érthető módon senki nem akart várni a következő, majd valamikor megérkező buszra a naplementében. A buszsöfőr érezve  a nyomást, csak az első ajtót nyitotta ki a le és felszálló utasoknak. Nagyon szemfülesek voltunk és gyorsan megkerültük a buszt, az első ajtónál várakoztunk és még helyünk is lett:

Azt már láttuk, hogy sem a 6óra valahányas, de még a 7 órás buszt sem fogjuk elérni Amalfiban, ezért ettünk egy szelet pizzát a városba érkezve és még egyszer belemártottuk a lábunkat a tengerbe.

A legnagyobb nyugalomban vártuk meg a naplementét és 5 perccel a busz tervezett indulása előtt kimentünk a megállóba. Legnagyobb meglepetésünkre busz már bent állt, teljesen tele volt és futva szálltunk fel rá utolsóként. Persze azt is jelentette, hogy kb. 30 percig álltunk és próbáltuk megtartani magunkat a kanyargós utakon. Este azért elég rémisztő volt a buszozás. Ahogy szálltak le az utasok nekünk is lett helyünk…de azért ma is jól elfáradtunk. Összepakoltunk a holnapi indulásra és újra ellátogattunk Leonardo hoz egy citromlevélen sült mozzarellára és egy pizzára.