Anya,lánya kirándulás és Servas Ausztriában
Ez volt az első külföldi utazásunk kettesben Majával.
Szerettem volna idén a tengerhez elvinni, de ez végül nem jött össze.
A csillagok állása úgy hozta, hogy Alsó-Ausztriába mentünk. Ahogy az már minden utazásunkat kíséri az utóbbi években, most is esővel indítottunk, és végig lógott is az eső lába. A jó szerencse viszont mellénk szegődött: egy kis szemerkéléstől eltekintve nagyon kellemes, igazi túrázós időnk volt.
Többen írtátok a Facbook oldalunkon, hogy érdekel titeket, hogyan szálltunk meg a Servas rendszerrel, „ingyen”.
Az idézőjel annak szól, hogy sem a Couchsurfing, a Hospitality Club, a Warmshowers stb. célja nem az, hogy ingyenes szállást adjanak egymásnak az emberek. Persze már ez a szemlélet is szembe megy a pénzen alapuló rendszerünkkel, de a lényeg nem az, hogy nincs pénzforgalom.
Én 17 évvel ezelőtt csatlakoztam a Couchsurfinghez, majd 11 évvel ezelőtt szinte csak ezzel jártuk be a világot. Ez lehetővé tette számunkra, hogy különbözőbbnél különbözőbb emberek életébe kapjunk betekintést. „Lakva ismeri meg az ember a másikat”… El is gondolkodtunk rajta az úton, hogy vajon hány barátunk otthonába költöztünk be eddig. Van valami nagyon őszinte, intim és igazi jószándék abban, ha kvázi idegeneket fogadunk be – vagy fogad be valaki minket.
Ez a világba, az életbe és az emberekbe vetett bizalom egyik megtapasztalása.
A Servashoz csak 6–7 éve csatlakoztunk, pedig még jócskán a Couchsurfing előtt jött létre. Nem ingyenszállás, hanem emberi kapcsolatok építését és fenntartását szolgáló önkéntes társulás. A célja, hogy segítséget nyújtson abban, hogy az emberek megismerjék egymást és közvetlen kapcsolatba kerüljenek. Alapítói az 1940-es évek végén elindították a Békeépítők nevű mozgalmat. A csoport tagjait mélyen megérintette a második világháború okozta pusztítás, és hozzá akartak járulni egy békésebb világ építéséhez.
Majával hármasban már couchsurfingeltünk, mert szerettük volna már kicsi korától megmutatni neki, milyen jó, amikor úgy érkezünk valahova, hogy ott várnak. Bár még fogalma sincs róla, mi a különbség a szállások között, nekem fontos, hogy ő is részese legyen az utazás ilyen formájának.
Így kerültünk a képen látható kedves úriember 100 éves házába. Ő adott nekünk szállást, együtt főztünk, és Maja annyira szeretett a fűben hempergőzni nála, hogy azt kérte, nálunk is legyen ilyen. (Sajnos a homok és a nyári forróság, eső nélkül elég kis esélyt ad erre, de azért majd próbálkozunk.)
Csodálatos ez az osztrák régió, és Magyarországról elég gyorsan és könnyen elérhető, még akkor is, ha nem megyünk autópályán.
Általában igyekszünk kerülni az ismertebb, felkapottabb kirándulóhelyeket, mert elég nehéz sok másik emberrel együtt azt érezni, hogy a természetben vagyunk. Most viszont így kettesben biztonsági játékos voltam. A Myrafall-vízeséshez, a Schneebergre lifttel, a Fadenre mentünk, illetve a Steinwandklamm szurdokban jártunk.
Mindhárom nagyon jó döntés volt, és fogalmam sincs, hova tűntek az emberek. Gondoltam, nyáron, iskolaszünetben azért hétköznap is jó páran lesznek. Mindenhova reggel indultunk, de a Myrafall-vízesésnél rajtunk kívül három emberrel, a Steinwandklammnál pedig másnap egy teremtett lélekkel sem találkoztunk.
Myrafall
A Myrafall-vízesést szívből ajánlom első kisgyerekes kirándulásnak is, főleg ha csak a vízesésen mentek fel és le, és fent megálltok a pataknál. Mivel Maja azért 7–8 km-t már tud gyalogolni, mi felmentünk a piros túraútvonalon, és a teljes kört bejártuk. Eső után egy kicsit azért csúszósabb volt, és voltak nehezebb részek, de mivel felfelé mentünk, nem volt vészes. Mire 11 körül visszaértünk, már jöttek velünk szembe jócskán, úgyhogy az örök szabály mindenhol és mindig érvényes: érkezzetek minél korábban.
Schneeberg-Faden
A Schneeberg másik részén már túráztunk Edvárddal, de itt még én sem jártam. Mivel ma már túl voltunk egy nagyobb gyalogláson, ráadásul Maja imádja a felvonókat, ezért sífelvonóval mentünk fel. Csodálatos a kilátás, azt hiszem ez idáig a legszebb kilátással rendelkező csúszda, amit valaha láttunk. Számos túra vezet innen a gerincen tovább. Mi végül nagyon messze nem mentünk és visszafele is felvonóztunk, mert megint elkezdett nagyon hideg szél fújni és igencsak lógott az eső lába.
Steinwandklamm
Másnap reggel verőfényes napsütésre ébredtünk, de ahogy közeledtünk a Steinwandklamm szurdok felé, befelhősödött az ég, és kicsit szemerkélni kezdett az eső.
Szerencsére volt nálunk esőnaci, esőkabát, így elindultunk a sárga úton lefelé, hogy a szurdokban felfelé másszunk (mégiscsak sok eső esett az éjszaka, nem akartam kockáztatni). Itt a parkolóban találkoztunk egy családdal, akik nagyon csodálkoztak, hogy milyen bátrak vagyunk, hogy nekiindulunk. Gondoltam, ha mégsem járható a szurdok, majd szólnak a jegypénztárnál, és akkor visszajövünk a sárga úton.
A jegyárus bácsi kedvesen odaadta a jegyeket, és jó utat kívánt. Innentől senkivel nem találkoztunk, egészen a túra legvégéig. Csodálatos volt így ott lenni. Sokszor megálltunk, leültünk, Maja főzőcskézett levelekkel. Fantasztikus volt a vízesések hangja.
A túra egy sötét barlangon való átmászással végződik. Itt találkoztunk újra a reggel megismert családdal. Azt mondták, hogy bátorságot adtunk nekik. Ha mi el mertünk indulni „ilyen időben”, akkor nekiindulnak ők is. Nem éreztem magamat különösen bátornak – persze Maját igen, mert először kicsit félt a sötét barlangtól.
Csodálatos időt töltöttünk itt kettesben, szívből ajánlom nektek ezt a régiót. Biztosan visszatérünk még jó párszor.
