Kultúra kondér – benzinfüst az áhítat füstölővel

Másnap Yassarral látogattuk el a sziget többi részére. Yassar az a férfi, akiről az első Indonéz bejegyzésben írtunk.

Magáról csak azt mondta, hogy ő egy sofőr, nem idegenvezető, éppen ezért rajta keresztül azt ismerhettük meg, hogy egy átlag balinéz hogy viszonyul a valláshoz, templomokhoz és a turista látványosságokhoz. Egy nappal az utazás előtt pedig adott nekünk egy füzetet, amiben minden tudnivaló benne volt azokról a helyekről amit meglátogatunk vele. Hogy miért őt választottuk? Balin, nincs tömegközlekedés. Vagy motorral vagy bérelt sofőrrel lehet eljutni a városon kívülre. Yassar egyszercsak mellénk csapódott és valamiért nagyon szimpatikus lett nekünk. Talán a mosolygós és igaz tekintete miatt. Nem akartunk ilyen túristás szervezett túrára menni, buszos iroda által szervezettre meg végképp nem (ki tudja nem-e egy ausztrál zsebében landol a kifizetett pénz) de valahogy úgy éreztük itt balin, hogy ezek a sofőrök valahogy mégis az igazi arcát tudják megmutatni a világ ezen pontjának. Azt hisszük nem tévedtünk. Yassar nagyon sokat mesélt az életéről a családjáról kissé nehézkesen az angoltudása miatt,de a tőle telhetően leginkább teljesen válaszolt minden kérdésünkre, hogy hogyan élnek itt az emberek. Az autó nem az övé volt és azért is folyamatosan fizet jutalékot a főnökének, egy szobát bérel Kutában a feleségével és a két kicsi fiával és most, hogy a kisebbik csak hét hóbapos és a felesége nem tud dolgozni bizony még a napi ennivalóhoz jutás is nehézkes számukra, de egyáltalán nem éreztük, hogy azért mesélné el, hogy megsajnáljuk és még az ebédet sem akarta elfogadni, amire meghívtuk. Azért költöztek a sziget másik feléről Kuta közelébe, mert szinte mindenki ezt csinálja – a munkalehetőség teljesen a turizmuson alapszik. Mindenki valami olyat készít, szolgáltat, amire a külföldieknek igénye van. Reméljük, hogy még sokáig lesznek kíváncsiak a turisták a balinéz táncokra, ételekre, templomokra és nem csak a diszkókra. Mert itt is azt látjuk, mint korábban Cook-szigeten, hogy valahol a turizmus tartja életben a hagyományos kultúrkincsek megőrzését. Bár szerencsére ide még nem tette be a lábát a a fish n chips, a márkás ruha és a nyugati kultúra kizárólagossága. A helyiek mindennap imádkoznak, közös fürdőkbe járnak és jobbára hagyományos ruhákat viselnek. Nagyon érdekes a szakadék a felsőbb rétegek és a periféria között, mikor az utak mentén azt látjuk, hogy néhány szem banán eladásából próbállnak egy kicsi pénzt szerezni. A másik oldalon, akár egy házhellyel arrébb pedig a nyugati stílusú, tiszta, ragyogó spa és masszázszalonba invitál minket egy fiatal lány. Vagy egy építkezést látunk, ahol nők szakadt papucsban a fejükön cipelik egy pléh edényben a cementet és köveket (erről egyszerűen nem bírtunk képet csinálni) a szomszédban pedig bőrcipőben,élére vasalt nadrágban heverésznek a férfiak és az arramenőknek taxi szolgálatot ajánlanak. Mindez egy kis utcában, 10 méteren belül. Másik nagy kultursokk az a közlekedés, amiről már írtunk. Valahogy első pillantásra nagyon félelmetesnek és veszélyesnek tűnik,de mégsem láttunk egy koccanást sem eddig és valahogy a káoszban mégis figyelnek egymásra az emberek. Mondhatjuk azt, hogy a váratlanul feltűnő motoros az egyik közlekedési tényező, bármely irányból, bármilyen szabályt áthágva, akár a járdán is (ahogy tettük mi is). Egy idő után rááll az ember arra, hogy hogyan kell együtt áramlani a tömeggel, akár motoron, akár gyalogosan és hogyan lehet abból ki-be-, illetve azon átjutni. Ami még félelmetes, hogy nem szükséges a gyerekeknek jogosítvány a motorra és volt olyan, hogy három 10 év alatti gyereket is látunk egy motoron a főúton száguldani.