Jaipur – slum – nyomor, törekvés, törődés, non-veg

Egyik nap kaptunk egy meghívást couchsurfingen egy kedves embertől, hogy látogassuk meg az iskoláját, a helyi slumban, (nyomornegyed). Ez a gazdag üzletember önköltségen egy iskolát üzemeltet. Saját házában találkoztunk vele, és bizony pazar szintre vitte az életét, a turizmusban töltött évek alatt. De mindig is az volt a vágya, hogy ha eljut egy bizonyos stabil szintre, akkor visszaadjon valamit a népének.

Szóval a külföldiektől beszedet pénzéből vásárolt egy kis helyet, ahol gyerekeket és felnőtt nőket tanít a tisztálkodás és a betűvetés alappilléreire. Délelőttönként az iskolában van. Reggel összeszedi a gyerekeket, amit a legnehezebb résznek nevezett, majd tanítgatja őket fogat mosni, és hogy hogyan tartsák tisztán a kezeiket. A közelben van egy kormányzati szoba, ahol a gyerekeknek beadnak bizonyos gyomorfertőtlenítő szereket is és van védőnő, aki hasznos információval látja el a várandós anyákat, akik nem tudnak elmenni orvoshoz.

A legnagyobb baj itt Indiában, hogy sokan az utcán a földön esznek, ahol bizony van minden: szemét, olaj, hulladék, emberi, kutya, és tehénürülék is. És a kézmosás nagy luxus itt.

Olvasni és írni is tanítja a gyerekeket.

Csodálatos érzés volt annak a 65 év körüli utcaseprő néninek, akinek bemutatott minket, mikor nemrég megtanulta leírni a saját nevét angolul és hindi nyelven. Nagyon nagy tiszteletnek örvend a környéken. Kikérik a tanácsát vitás kérdésekben, s elhívják ünnepeikre. Így látogattunk el a közeli esküvőre mi is egy kicsit. Itt Rajastanban az a szokás, hogy a vőlegény fehér lovon, hercegnek öltözve megy a menyasszonyáért. És zenével kíséri őket az egész közösség, természetesen a legszínesebb, legdíszesebb ruháikban. Utolsó esténken elmentünk az egyik erődbe a srácokkal. Azon a napon volt Beniwal (a szállásadónk) születésnapja is. Megittunk egy italt és sokat beszélgettünk, nevetgéltünk. Szeretettel gondolunk vissza rá, és hálásak vagyunk, hogy megismerhettük, hogy hazatérésünk után évekig tartottuk a kapcsolatot, ami sajnos Beni váratlan  távozásával ért véget.  Barátai  írtak  nekünk,  mikor tragikus, hirtelen jövő  betegsége elvitte.(ezt  természetesen  most,  évekkel később írtuk hozzá a beszámolóhoz, mert fontosnak tartottuk a megemlékezést.)Aztán este együtt vacsoráztunk a szállásunkon heten. A közeli kifőzdékben vettünk ételt, s ketten valamilyen húsos (non-veg) ételt vásároltak. Elkezdtünk eszegetni, s a többiek addig-addig piszkálták a két húsevőt, amíg külön kellett ülniük. Elképesztő élmény volt ez nekünk vegáknak. 😀 alapból itt az a szokás, hogy minden vegetáriánus, és feltüntetik, ha esetleg valami nem az. Fellegvár ez itten nekünk..:) Másnap hajnalban újra vonatra szálltunk és elindultunk Udaipur felé.