Reggel a Gangeszen
Ezen a reggelen elindultunk a parton a Shiva templom felé. Már az úton több imádkozó csoportot láttunk.
Megálltunk egy templomnál, ahol éppen egy szertartás folyt, s szóba elegyedtünk egy idős bácsival. S olyan lótusz-kland nyitotta ki szirmait, amire egyáltalán nem számítottunk…
A bácsika két testvérével volt ott éppen. Mumbai-ból érkeztek, hogy leróják tiszteletüket a szent folyónál. Ők maguk is akkor jártak először itt a Ganga partján. Kiderült, hogy brahman családból valók, magasan képzettek és hihetetlenül értelmesek is. A bácsi így szól:
„Ma vendégek vagytok itt, az istenek vendégei itt – Indiában, s ezért kötelességem, hogy vendégül lássalak benneteket, s szavaimmal kalauzoljalak titeket kicsit az indiai kultúrában.”
Be is szálltunk a csónakba, amit béreltek, s elhajókáztunk az egyik
Ott lementek egy medencéhez, ahol csak a brahmanok mártózhatnak. Mi kihagytuk ezt az élvezetet, pedig serényen invitáltak minket.
Visszafele is elvittek bennünket a hajójukon. Innen a vízről egészen más látvány nyílik a városra. Sokat meséltek, de ami legjobban tetszett, azt az idős hölgy mondta. Meglepő módon úgy nyilatkozott, hogy az indiai társadalmi-, családi berendezkedés az nem egészséges a fiataloknak, és így az egész társadalomnak. Túlságosan beleszólnak a fiatalok döntéseibe, s később túlságosan nagy terhet jelentenek, hogy gondoskodni kell róluk. Valójában úgy kéne bánni velük mint madár a fiókával. Gondozni, míg gondoskodásra szorul, segíteni míg önállótlan, de aztán hagyni, hogy saját szárnyra kapjon, s magasabbra szálljon mint elődjei. Majd a visszafele úton megmutatták nekünk a hamut, amivel beszínezik magukat. Valamért arra kértek, hogy kóstoljuk meg. Jó volt ezekkel az emberekkel találkozni, jó volt, hogy bevontak minket tevékenységükbe, s lelki életükbe. Valami mindig történik itt a Ganga partján.
Másnap hajnalban újra vízre szálltunk. Látni akartuk a házakat a reggeli fényben, a reggeli fürdőzőket, az ége első fényeit a vízen. Csodálatosan szép volt.
Visszafelé az úton láttunk egy holttestet az egyik csónaknak verődni. Egész hosszú lista van azokról akiket csak elmerítenek, de nem hamvasztanak el. Nagyon örültünk, hogy végül magunk mostuk a ruháinkat, s nem adtuk be mosodába, mert valószínű, hogy itt kötött volna ki a folyó parton. Egész komoly mosodai ágazat van itt a halottégetésen kívül a folyóban. S reggelelnként a szivárvány s eme földkerekség minden színét felvonultatják a szári szárogatók…
Este még sétáltunk egy kicsit a sikátorok közt, és megpróbáltunk eljutni a Shiva, vagy aranytemplomhoz de végül a sok biztonsági buktató és nehézség miatt nem mentünk be. Több robbantás is volt, ezért ez a sok katonai erő. Viszont a főút és a folyó közti sikátorok varázslatosak voltak. Vettünk is egy-két ajándékot nektek…úgy igazi indiai, alkudozós, ‘boltba beülős’ módon.
Az esti vàsàrlàs eredmènyeképp pedig, ahova csak Zoli ès Dóri mentek el, Dóri gazdagabb lett egy szàrival, amit este a csalàd, akiknèl laktunk nagy izgalommal öltöttek Dòrira, aki próbàlta megtanulni a különböző viseleti technikákat.
Városi tehén istálló a házunk mellett, két másik ház közé ékelődve, aminek a falát tehénylepénnyel tapasztották össze.
Hindu templomjàrók:
Folyópart és bicajos riksázás:
Egy órával az indulásunk előtt pedig más izgalmak is értek bennünket. Német lakótársunk szaladt fel a teraszra, utánuk pedig az indiai vendéglátóink sikítva, hogy egy langúr majomfaj garázdálkodik a környéken, akik igen agresszív fajták. Hozzánk is ellátogattak és elkezdték eszegetni a német lány által nagy becsben tartott virágot és szemet vetettek a táskáinkra is…de Edi nagy hősiesen egy székkel elriasztotta őket, majd az indiaiak petárdákat dobáltak az útra, hogy végleg elijesszék őket.
Ezután elindultunk a vonatállomásra, újabb izgalmak kiséretében és először utaztunk a sima hálókocsis osztályon. (Negyedosztálynak megfelelő.)
