Új év, új sivatag – Atacama

San Pedro de Atacama. A szilveszter estéjét, és az új év első napját itt töltöttük. Kicsit besokalltunk már a dzsippen üldögéléstől, a szervezett túráktól, ahol nem mászkálhatunk annyit és akkor, amikor szeretnénk ezért úgy döntöttünk,ott ahol van rá lehetőség végre, inkább magunk próbáljuk meg felfedezni a környéket. Mivel a kisvárosi hangulat nagyon megtetszett, ezért nem kapkodtunk. Ilyen varázslatos volt ez a San Pedro:

Mivel a környéken tömegközlekedés nincs, ezért ezek a módok maradnak: gyalog, biciklivel,stoppal, taxival, vagy szervezett túrával… A taxit leszámítva mindegyik formát kipróbáltuk. Legelőször elsétáltunk a még dél után is rettenetesen égető napfényben a kb. 8 km távolságra fekvő Valle de la Muerte kanyonhoz.

Nagyon élveztük a szabadságot, hogy lépésről-lépésre közeledünk úticélunkhoz, hogy keresgélünk merre kell menni, hogy megállnak mellettünk az autók, hogy miért és hova gyaloglunk ebben a melegben, útbaigazítanak:-). A kanyon maga olyan mintha csak tegnap este száradt volna fel egy nagy zivatar nyoma, holott már nagyon sok éve nem volt eső ezen a vidéken… Vízcseppek nyoma a falakon és a földön, közben valami olyan szárazság, ami „dermesztő”. Folyamatosan kapar a torkunk a portól és a kiszáradástól, az orrunk sebes és szinte nem is szelel…a homok valóban éget és tényleg megkarcolja a bőrt… Mégis valami mágia kerít hatalmába bennünket és visz előre… Lépést, lépés követ.. szél csap arcunkba.. de csak haladunk….

Végül óriási dűnéket látunk, amik szinte eltakarják előlünk a napot.. felérünk a kilátó tetejére, ahova igyekeztünk.. Szemünk fogódzót keres, de a tekintet messzire szalad ezen a vidéken.. itt született az Idő s tán az emberi képzelet…. ?

Hazafelé sikeresen lestoppolunk egy luxusbuszt.. Olyat milyet még sosem láttunk belülről…Chilében bármi lehet…. 🙂

Másnap reggel a san pedrói egyetlen fizetett csoportunk keretében ellátogatunk a színes hegyekhez Valle de Arcoiris (szivárványvölgy).

Nagyon különleges képződmények ezek is.. A heves tektonikus mozgás következtében különböző vegyületek csapódtak ki, különböző színeket eredményezve, és a mozgás következtében felgyűrődtek és ezek a rétegek egymás mellékerültek a földfelszín felett. Ezen a helyen egy nagyon vicces, fiatal, brazil srác volt a vezetőnk, aki elmondása szerint gyűlöli a turizmust, ezért vállalta ezt a munkát és lett túravezető, hogy megismerje belülről ezt a világot, hogy jobbá tehesse…
Út közben láttunk még lámákat és egy kis folyót…

Ez a vidék egyetlen vízforrása, a hegyekből lecsorgó folyócskák, patakok. A száraz föld azonnal felszippantja őket, és hihetetlenül buja növényzet alakul ki körötte…pedig alig 50 km-re vagyunk atacamától.

Kora délután visszaértünk San Pedroba, és úgy döntöttünk, kölcsönzünk egy biciklit, amivel elmegyünk a kb 12 km- re fekvő Valle de la Luna, vagyis a hold völgye nevű helyre. Hm, hát hogy is fogalmazzuk meg ezt átérezhetően… Biciklizni a sivatagban, kora délután, nem jó, mert tudnillik a sivatagban rohadtul süt a nap.. Néha felfele is kell menni, s olyankor az ember liheg.. sivatagban lihegni gyors dehidratálással jár, mert ugye fölfele is kellett tekerni, és akkor liheg az ember….Na és most jön a legpikánsabb… Nyílt terepen jobban fúj a szél. a sivatag általában nyílt.. rohadtul fújt a szél, de tényleg, olyannyira, hogy többször meg kellett állnunk. És ehhez még hozzájön az oxigénhiány is, bár 3000 méter alatt voltunk valamivel. Végül úgy döntöttük, ott hagyjuk egy táblához kötve a biciklit és stoppolunk..Kiderült, hogy az út 3/4-ét már megtettük. De azért jobb volt kocsiban ülni, főként azért,mert néha nem lehetett kinyitni az ajtót, olyan szélvihar volt. Mindenesetre a völgy gyönyörű volt, abszolút megérte elmenni oda, de nem biciklivel! Szóval a tanulság: SIVATAGBA NEM BICIKLIZÜNK!!! (legalábbis mi biztos, hogy többet nem!)

A völgyben sóbarlangokban másztunk és gyönyörű holdbéli tájakon jártunk megint…óriási szélben és végig azzal a Kanadában élő, chilei családdal akik felvettek:-) így készült 1-2 kép amin mindketten rajta vagyunk:-)

Másnap újra a magunk útját jártuk és úgy döntöttünk, hogy elstopplunk, a kb 30 km-re fekvő Puritama thermál medencékhez, hogy pihenjünk, és lazuljuk, egy kicsit, mielőtt elhagyjuk az Atacama-sivatagot. Kisétáltunk a városon kívülre az oda vezető úthoz. Egész hamar kaptunk egy fuvart – 3 fiatal egy lakókocsiban, nagyon vidáman, körbekocsikázzá Chilét és éppen errre jártak, el is vittek kb az út feléig. Ott kiraktak minket, mert ők bementek egy sziklához, távolabb az úttól, és ott táboroztak a haverjaikkal pár napig.. Szóval ott hagytak minket a semmi közepén.

Ezen az úton nem sok kocsi járt, mint ahogy sejthető a képekből, ezért elindultunk gyalog, már csak 8 km várt ránk, de szerencsére egy fél óra után jött két kocsi és az egyik felvett minket. Egy nagyon kedves calama-i pár, és visszafele is elvitttek minket, megmutatták a titkos medencéjüket, és még magukhoz is meghívtak, ha akarunk egy éjszakát töltenni Calamában…

Nagyon jó fejek a chileiek..:) és nagyon jó zene ment a kocsijukban is. Egy kis ízelítő (majd tartunk

otthon Dél-amerikai bulit;-))

Maga a hely eszméletlen jó volt. Egy kristálytiszta hegyi patak, ami a föld mélyéből jön, ezért felmelegszik, és a zúgóknál kiszélesedik, így lehet lebegni a medencékben.. Nagyon jól éreztük magunkat! 🙂 Szép utolsó nap volt ez az Atacama-sivatagban. 🙂