A nagy –nagy sziget…

Három éjszakát töltöttünk itt, majd korán reggel elindultunk Márió és Anna által javasolt Rosario szigetcsoport és nemzeti park egyik szigetére, Isla Grandéra.

Sokan látogatnak el egynapos hajóút keretében a fehér strandra (Playa Blancára), ami egy csodás tengerpart, gyönyörű fehér homokkal és azúrkék vízzel…amit természetesen több száz turista élvez veled együtt…így néz ki…kicsit heringes. Ezt azért láttuk, mert lélekvesztő hajónk 5 utast itt tett ki, akik helyett még 8 másik szállt be, csak ez után indultunk a „mi” szigetünkre.

A kikötőben persze káosz, a jegy árusítók már a város központból követtek bennünket…hiába mondtuk, hogy megvan a táraság, akiktől vesszük a jegyet. (Ezt lebeszéltük az eco-hostellal akinél megszálltunk a szigeten).

Életünk legrosszabb hajóútja volt (és ekkor még nem tudtuk mi vár ránk visszafele)…a kormányosok annyira gyorsan mennek hajóikkal, hogy minden hullámon lehuppantunk és úgy éreztük a gerincoszlopunk a koponyánkat verdesi és ki fog esni a hátizsákunk az ölünkből….ráadásul mivel teljesen túlhúzatják a motort ezért egyszer csak meg is adta magát és leállt. Várnunk kellett a tenger közepén, amíg ki  hűlt és amíg találtak egy másik szíjat, amivel be tudták indítani a motort. No, de végre megérkeztünk a mólóhoz ahol várt ránk egy fekete úr és elvezetett a sziget közepén lévő szállásunkhoz. A szállás érdekessége, hogy 100%-ban megújuló energia forrásból üzemel, csak helyiek dolgoznak, normál fizetésért és az egészet a USAID segítségével építették fel. Nagyon csendes, tiszta hely, volt egy saját kis kunyhónk. Mivel napenergiával működik minden ezért egy helyen lehet tölteni az elektromos kütyüket délután 4-ig, nincs meleg víz, sem tusolás ill. a WC öblítés  egy vödörből történik egy kókuszhéj merítő segítségével. Nagyon élveztük!

A zöld tárolót kellett a WC öblítésre, a pirosat tusoláshoz használni.

Az ajtónk előtt volt egy saját függőágyunk…tényleg nagyon pihentető a hely.

Ez a sziget arról szól, hogy valahol fetrengenek az emberek, és esznek-isznak. Mivel mi nem vagyunk olyan igazi strandolós fajta, ezért az itt töltött két teljes nap során elég sokat mászkáltunk, és kirándultunk. Arról nem is beszélve, hogy a sziget mivoltából adódóan minden nagyon drága volt és a helyiek teljesen ráálltak a turizmusra, ezért semmit nem termelnek, semmi olyan nincs, ami kicsit is olcsóbb lenne.  (már nagyon érik egy olyan látogatás, valamely szigetre, ahol tényleg nincs turizmus – csak találják fel a teleportot, mert szörnyen nem bírjuk a hajózást..:D )

Egy éjszaka elsétáltunk a közeli lagúnához, ahol világító planktonokat kellett volna látnunk. Sajnos telihold volt, és már nappal felhívták rá a figyelmünket (egy kedves rancia pár, aki előző este több 1000 forinnak megfelelő solt fizettek, hogy kenuból láthassák planktonok által bevilágított tavat) , hogy ilyenkor nem nagyon láthatóak a holdfény miatt. Azért nagyon érdekes volt éjszaka a töksötét ösvényeken kóborolni, egyedül az erdőben..:) Kicsit be is voltunk gyulladva..:D

Lementünk a partra is, ahol elég viharosan fújt a szél, és felverte a hullámokat is. De tiszta volt az ég és a Hold fényével a tengerbe hullt. Olyan volt, mintha egy képregény lapjaira kerülve éltük volna az életünk abban a pár órában, valami noir hangulat, ami teljesen beszippantott minket abban a sejtelmes fényű, szeles éjben.

Ilyen kagyló hevert a parton:

A sziget nagyon kalandos volt ösvényeivel, egészen sokat bejártunk, de bizony voltak olyan pillanatok, amikor nem tudtuk, hogy merre is vagyunk. Mivel az egész sziget hossza nem lehetett több 5 km-nél ezért nagyon nem aggódtunk, hogy „elveszünk”. Azért eltelt egy kis idő, míg megjegyeztünk olyan támpontokat, amik segítettek. Elérkeztünk egy lagúnához és a stégen fotózkodtunk, mikor egyszer csak egy fiatal srác evezett be a tengerről. Szóba elegyedtünk vele, és végül kiderült, hogy elvisz minket némi pénzért egy „lagúna túrára”. Ez az egyik legjobb döntésünk volt. Majd látni fogjátok miért. Utunk első fele a nyílt tengeren haladt. Eléggé félelmetes volt, mivel a hullámok a csónak peremét nyaldosták, és nálunk volt minden cuccunk.. szóval ha borulunk, akkor minden ázik.. pénz, papírok, elektromos eszközök, fényképező.. ajajj…:-) Persze ez már csak akkor jutott eszünkbe mikor már a tengeren eveztünk. De hál ’sten nem lett semmi baj. A tenger amúgy elképesztően tiszta volt, nagyon szép látványt nyújtott a csónakból. Végül bekanyarodtunk egy lagúnába, ami nagyon tetszetős volt. A lagúna végében pedig az igazi csoda várt ránk. Egy mangrove erdő-alagút…:D olyan csend és olyan szépség vett körbe minket, és ahogy csordogált be a csónak.. Varázslat. Még egy hatalmas leguánt is láttunk.

A sziget méretéből és fejlettségéből adódóan nem igényel aszfaltozott utakat, ezért gyalogos ösvények hálózzák be, amin a helyiek biciklivel mennek. A másik különlegessége a szigetnek, az a lagúnarendszer és a hozzá kapcsolódó mangrove élővilág, amiről a videót láthattátok. Egy nap meglátogattuk a községet, a legszebb tengerpart után kutatva, és természetesen a kíváncsiságunktól hajtva. Sajnos nagyon lelombozó látvány várt ránk. Minden csupa szemét és kosz és rendezetlenség, és unalom… még a legyek is elalszanak reptükben. Azon tanakodtunk a látottak után, hogy mennyire negatív ezen a helyen a turizmus nyoma. Mert idehozták a sok pénzt, a helyieknek gyakorlatilag nem kell termelni, csak szolgáltatni, és legtöbbjük beéri ezt egy minimális szolgáltatással. Halászniuk már nem nagyon kell, mert nincs elég hal, de főként azért, mert meg tudják venni a szolgáltatásukból szerzett pénzen a más által kihalászott halat is. Nyomai látszanak annak, hogy valaha törekedtek itt szépreményű, de ostoba emberek arra, hogy modernizálják, nyugati sztenderdekre emeljék a sziget lakóinak életkörülményeit. Ez – minden jóindulatát és ráfordított idejét tisztelve és elismerve-, azért ostoba próbálkozás, mert az itteni embereknek nincs, és nem is lehet igénye arra, hogy olyan házaik legyenek, amit a fehér ember háznak nevez. Itt elég egy nád, pálmatető az eső ellen és esetleg egy oldalfal a szél ellen, ha a parthoz közel laknak. Minden más felesleges, ezért az enyészeté, nincs kényszer és motiváció, ami miatt megőriznék, karban tartanák..Ennek okán pedig sokkal rosszabb látványt fest az omladozó, természetidegen épület, mintha meghagyták volna őket a „civilizálatlan” körülményeikben. A segítség nem mindig segít, főként akkor nem, ha nem veszi figyelembe a helyi normákat.

A szigetet végül két nap után elhagytuk. Hajnalban, a napfelkelte előtt mentünk ki a stégre, hogy várjuk a „helyi” járatot, amin ugye csak helyiek utaztak. Csupán 2,5 órát kellett várnunk. De megérte…:-)mármint a várakozás a napfelkeltében.. Csudaszép volt a napfelkelte a színek, a tenger ringatózása a lábunk alatt.

Beachelés:

Visszafele a vártnál sokkal rosszabb volt a hajóút. Ahogy lezuhantunk a hullámvölgyekbe, az az érzésünk volt, hogy bármikor kettéroppanhat a hajótest. Arról nem is beszélve, hogy olyan erővel vágódott le mindig, hogy a farcsontunk és a csigolyáin folyton recsegtek. Megint egy olyan „élményt”  kaptunk amiről azt hittük ez lesz az utolsó.

Cartagena előtt kikötöttünk egy kis benzinért és áruért egy háznál. Sajnos ez a szemét mind a ház „kertjében” volt és a többi ház ugyan így nézett ki. A három luxus szigetről hazainduló utastársunk nagy meglepetésére hajónk (mivel ez egy helyi járat volt, ami fele annyiba került, mint a turista járatok) nem a városfalon belül, a hivatalos kikötőben tette ki utasait, hanem egy olyan igazi, helyi, kolumbiai piacon…próbálkoztak ők, hogy nekik nem ezt mondták a hotelben, de leleményes sofőrünk még a kikötőbe érkezés előtt beszedte a viteldíjat, így nem volt semmi motiváló erő. Természetesen azonnal ott termett pár taxi a piacnál, amibe ők gyorsan beugrottak:-). Nekünk igazából még jobb is volt ide érkezni, gyorsan megnéztük a térképen milyen irányba kell indulnunk a buszpályaudvar felé….már megtanultuk, hogy ha a közelben van egy sugárút azon  nagy valószínűséggel megy busz is, átsétáltunk pár „veszélyes” utcán, kértük a helyiek eligazítását és végül tényleg fogtunk egy buszt, ami elvitt miket a pályaudvarra. Megint megkönnyítette az életünket, megmentett a kétségbeeséstől és jó sokat spórolt nekünk a GPS:-).