Delhi – Első pofon

A repülőből még egyszer megcsodálhattuk a Himalája hegyvonulatát.

Megérkezvén Indiába a nemzetközi reptéren az fogadott minket, hogy nem fogad senki. Ami persze nem újdonság, de az, hogy fél órába került megtalálni azt a lyukat, amit turista információnak neveznek: nevetséges. A világ egyik legnagyobb városa, fővárosa a világ egyik legnépesebb országának, s az egyik legősibb civilizáció szülőhelye ez az ország. És az emberek bunkók, de irgalmatlanul. Az egyik mobilszolgáltatónál gondoltuk megkérdezzük mi hogy van. Itt kell, hogy legyen az embernek címe hogy vehessen egy nyomoronc simkártyát. Vagy egy helyi barát, aki engedi,hogy használjuk a címét. Szépen meghallgattunk mindent, a tarifákat, csomagokat, stb. mire a végén felháborodva mondta az eladó, hogy miért nem mondtuk az elején, hogy nincs címünk, mert így csak vesztegettük az idejét. (mielőtt odamentünk épp a szomszédos ablakban trécselt a taxissal.)
Miután sokkolódtunk a taxi áraktól, arrébb vánszorogtunk az információhoz, ahol szintén taxit akart a nyakunkba varrni a bácsi, és tagadta, hogy a metró működne. Mert hogy valami választás van, vagy mi. Azért mi megpróbáltuk, és persze működött. Kb 500 méterre volt a bejárat a turista információs irodától a metróba
A metró egészen szuper, zsír új minden.
Eljuttunk egy csomópontig, ahonnan tuk-tukkal ( itt autó riksának hívják) mentünk tovább.

Sajnos a sok negatívum és félelem elárasztott minket és ezért nagyon kényelmetlenül éreztük magunkat – kellett pár nap, amíg megláttuk India fényes arcát. Azóta csak gyönyörködünk benne. De Delhi nem öleli a vándort a keblére, az emberek nem kedvesek, nem segítőkészek, csak addig beszélnek veled, amíg érdekük van rá, aztán szó nélkül továbbállnak.
Még egy csodás 4,5 órás várakozás várt ránk a vasútállomáson itt a fővárosban, aztán felszálltunk a síneken mozgó sötét félelembe..:D

Nem keltettünk nagy feltűnést a padon alvásunkkal, mert több fős családok jól felkészülve paplanokkal és pokrócokkal felszerelkezve aludtak a peronon.

Most már mondhatjuk: az indiai vasút nem is olyan veszélyes. Kibírhaató 3. osztályon is, ha van AC. Ahogy a vonatunk kigurult az állomásról kilométereken keresztül nézhettük hogy élnek itt a városokban a sínek mellett, a valószínűleg falvakból jobb élet reményében idevándorolt népek. A kecskéket a sínek között ‘legeltetik’ vagyis inkább  az állatok próbálnak valami ehetőt kihalászni a szemétkupacból. Este pedig kis tüzeket gyújtanak a sínek mellett. Készítettünk pár képet,de sajnos az ablak annyira koszos volt, hogy nem magyon lehet látni…a videót majd otthon megmutatjuk. Nepálban a tehenek és kutyák ugyan így eszegettek a szemétből, mint itt, íme a képek.