Kedves Barátaink! – Félúton.

Eltelt fél év utunkból. Ezt azzal koronáztuk meg, hogy 12 órát utaztunk buszon Khaolakból Bangkokba novembe 14-én. Ami sokkal kényelmesebb volt mint vártuk, pedig egy helyi olcsóbb busz volt, és nem egy turista VIP, amir rá akartak beszélni bennünket. Hajnali 5-kor érkeztünk meg a városba és kb. 40 percbe telt mire megtaláltuk a megfelelő buszt, amivel eljutottunk a szállásra.

A sok taxi és mindenféle ajánlat közt kicsit nehéz volt megtalálni a helyes ösvényt. Később még írunk az itteni busz és közlekedési rendszerről. Röviden annyit róla: NINCS. Na, de vissza a félévhez. Sokminden történt, sokat láttunk, sokat tanultunk, sokszor megdöbbentünk, néha nagyon elfáradtunk, néha veszekedtünk, néha csak átkarolva ültünk, és néha vágyakozva a múltba, otthonra tekintettünk.

Elfáradtunk az utazásban, az állandó szervezésben, az éghajlat változásokhoz való alkalmazkodásban, a cipekedésben, a különböző rendszerek adoptálásában, (itt olyan apróságokra gondolunk, hol hogyan veszünk vonat és busz jegyet, hogyan jutunk el a turisták által nem látogatott helyekre, hogyan találjuk eg az adott napi szállást). Valami mindig hajtott, hajt előre minket, de néha azért elbizonytalanodunk. Ezért most NAGY KÉRÉSSEL FORDULUNK HOZZÁTOK! Kicsit zátonyra futottunk utazásunk során a motivációkat illetően, ami az eddigi legszebb és legkényelmesebb helyen fogalmazódott meg bennünk először. Utazónak lenni, nem azt jelenti, hogy az ember megnézi a turista látványosságokat, hanem beleélni magunkat az ismeretlen kultúrákba, életformákba. Ennek része a mélyszegénységbe, és a luxus életmódba való betekintés is, a különböző társadalmi rétegekkel való érintkezés. De néha mégis felmerül bennünk a kétely, hogy helyes úton járunk-e, hogy amit vállaltunk az jó-e? Hogy így, ilyen szemmel kell-e tekinteni a világba, hogy valóban azt keressük és azt látjuk meg ami igazán fontos? Annyi minden ér minket, annyi féle emberrel találkozuk és élettörténettel, hogy néha levegőhöz sem jutunk, és néha az életünket SEKÉLYESNEK, néha pedig FANATASZTIKUSNAK érezzük.

Amikor elindultunk, két fő célünk volt: megismerni a helyi önkéntes és civil szervezeteteket, és szociális társadalmi rendszereket, a másik pedig, hogy több helyen is önkénteskedjünk. Ez utóbbiról hamar kiderült, hogy a legnagyobb LUXUS. Ahhoz, hogy önkénteskedj, súlyos összegeket kell fiezetni…És sokszor úgy reklámozzák mint egy felkapott turista szenzációt. Nem lehet csak odamenni egy állattmenhelyre „ketreccet takarítani” azért neked súlyos pénzeket kell fizetni. Ez is egy ága lett a turizmusnak, a karitatív lehúzás. Persze lehet biztosan találni olyan kisebb szervezeteket, ahova ingyen is elmehetnénk, de ahhoz heteket kell tölteni egy-egy helyen, és megkeresni ezen lehetőségeket. És mivel egy elég szigorú beosztásunk van az úrtra, ez sokszor lehetetlen. Ezért inkább úgy döntöttünk, hogy azokat a szervezeteket nézzük meg, amit utunkon a Jóisten elénk sodor, amit a Couchsurfingen keresztül megtalálunk. És hát ebből sincs kevés.

Másik kitételünk az elmúlt hetekben, hogy igyekszünk minél több apró dolgot segíteni szállásadóinknak, akik befogadnak minket. Kicsit így mi is jobban otthon érezzük magunkat tán..:)

Szóval miért érezzük sekélyesnek utunkat? Mert talán túlságosan is a saját felfogásunk szerint, és ezen felfogás szerinti dolgokra fókuszálunk. A szép és különleges dolgokat keressük, hogy hol tehetnénk valamit és tán ebben a nagy igyekezetben nem vesszük észre azt, amikor társadalmilag hasznosak lehetünk, amikor tehetünk valamit. Lehet, ez a társadalmi hasznosság rossz értelmezése, mert az nem csak több hetetes önkéntességben nyilvánulhatt meg. Edvárd mindig azt mondja, hogy ennek az útnak van egy belső tere is, ami ugyanúgy egy utazás, és lehet, hogy még fáradtságosabb, és nagyobb távlattokat jár be, mint amit km-ben megteszünk szeretett bolygónkon.

Ez a belső utazás arról szól, hogy mi valóban egy jó csapattá váljunk, hogy az élet minden helyzetében, bármilyen országban, kultúrában, bármilyen emberek közt is legyünk, mindig erős támaszként álljunk a másik mellett, mindig lássák és érezzék a körülöttünk levők, hogy köztünk a szeretet munkál és a megértés, hogy bármit amit teszünk azt egy kicsit egymásért és egymmás által tesszük. Ez az út egy kicsit arról is szól nekünk, hogy még nyitottabbá és még tapasztaltabb párrá váljunk, hogy hazatérve barátainknak, családunknak, a körülöttünk levőknek még „jobb” példával állhassunk elő és még inkább számíthassanak ránk, mert nem egymás ölésével leszünk elfoglalva…:) Hiszen ha ezen az úton nem fojtjuk meg egymást a sokszor totális kimerültségben, akkor tán az élet minden helyzetében képesek leszünk közös nevezőre jutni. Mindaz, amit itt teszünk és látunk, hisszük, hogy később az életünkben tudjuk majd a magunk és környezetünk javára fordítani. De lehet, ha valaki csak a képeket nézi és nem tekint belé a benne rejlő szemekbe, akkor csak azt látja, hogy nyaralunnk, hogy kóborlásaik öncélúak és SEKÉLYESEK.

És miért fanasztikus? Pont az egyik ilyen mélypontunk napján belefutottunk egy idős angol úriemberbe, akinek meséltünk egy kicsit utunkról, hogy mit keresünk, hogy mit láttunk eddig. És ő ragyogó szemekkel dícsért minket az egész csoport előtt (toastmaster esten volt) amikor felszólalt, hogy milyen nagyszerű pár vagyunk mi, és milyen csodás dologba vágtunk, hogy ő mindezt 70 év alatt járta be, és annyit tanulunk ezen egy év alatt, mint a kettőnk egyetemi évei alatt összesen.. És sokan ezt nem fogják megérteni, de olyan nézőpontokat kapunk ezáltal és olyan tapasztalatokat, amivel nagyon sokat tudunk tenni szeretteinkért,munkánkban, jövendő életünkbe. De a kétely, mely újra és újra szívünkbe mar, még ott van.

Ezért arra kérünk titeket, MONDJÁTOK EL: SZERINTED MIÉRT SEKÉLYES ÉS MIÉRT FANTASZTIKUS EGY ILYEN ÚT? TE MIT TŰZNÉL KI CÉLUL? MIT CSINÁLNÁL NAGYON MÁSHOGY? ÉS TI MIT ÉRTETEK TÁRSADALMI HASZNOSSÁG ALATT? Kérlek írjátok meg commentben, vagy pár sorban egy levélben… nagyon várjuk…:) Köszönjük, hogy eddig is követtétek a blogot! 🙂