Santa marta, Taganga – Búcsú az úttól.

A szigetről visszatérve a buszpályaudvar felé vettük az irányt. Felháborító volt, hogy csak kb. 400 forintnak megfelelő összegért lehetett vizet kapni, fél litert… Szóval a maradék vizünkkel és egy darab üres kenyérrel vágtunk neki utunknak, ami egy „kellemes” 6 órás buszút volt Santa Marta felé. Az itteni buszozásról külön fogunk írni,mert nagyon megérdemli:-).

Árusok útközben:

Ez az utolsó nagy állomásunk, aztán már csak pár nap Bogota, és irány haza. Fura érzések kavarogtak bennünk… Öröm, hogy látjuk az otthoniakat, kicsit üresség, hogy az idő így elszaladt, és valami mély fáradtság, talán annak a tudata, hogy most már nemsokára tényleg „könnyű” lesz. Mert amíg az ember úton van azért nem könnyű. Persze ez nem panaszkodás, csak nagyon sok feladat, kihívás, és megterhelő körülmény merül fel bennünk és velünk, amikor úton vagyunk. Ez a mély belső fáradtság vitt minket arra, hogy foglaljunk egy tiszta, kényelmes, mezítláb is használható szobát egy Hotelban…!!! Bizony 😀 2 estét egy hotelban töltöttünk.. Akik követtétek egy éves utazásunkat talán emlékeztek, hogy tettünk egy fogadalmat: Ha már nagyon fáradtak leszünk és már az élmények befogadását, a kapcsolatunkat veszélyezteti, hogy  besokallunk a körülményektől, a kosztól, a szagoktól, a kényelmetlenségektől, az alkalmazkodástól, akkor ki fogunk venni egy pár napra egy tiszta hotelszobát. Na ez egy év alatt nem történt meg egyszer sem…viszont most igen. Öregszünk..:) De amúgy fél áron volt aznap reggelivel együtt és a buszon izzadva, görnyedve foglaltuk le (úgyhogy lehet ez is hatással volt ránk…:-) ha spórolni akartok akkor ne foglaljatok ilyen állapotban szállást…felértékelődnek az igények:-)) ezért mentünk oda. A tetőteraszon pedig feszített tükrű medence várt minket, csodaszép kilátással a városka katedrálisára.

Santa Marta maga inkább Kolumbiának fontos, mint a turistáknak, kikötője kereskedelmi, partja helyi korzó. Azért van egy sajátos hangulata, egész sokat sétálgattunk, szép terekre és falfestményekre is leltünk utunkon.

2 nap után továbbálltunk Santa Martából és Taganga felé vettük az irányt, ami kb. fél óra busszal. Vicces történettel érkeztünk és indultunk el itteni szállásunkról, a hotelból. Kb. 6 órás izzasztó buszút után érkeztünk meg. Betoppanva a hotel recepciójára nagyon meglepődtek – bakancs, koszos izzadt póló, nem épp elegáns ruházat, hátizsákok. Szóval elkérték előre a 2 éjszaka árát…:-) Mi ahogy megkaptuk a szobát, meztelenre vetkőztünk, lezuhanyoztunk – végre meleg víz és szappan és tiszta törölköző, majd nekiláttunk kimosni a 4 csillagos szálló mosdójában, mert ott is volt meleg víz!!! Nem is emlékszünk mikor mostunk utoljára meleg vízben. Szóval mindenhol ruhák száradtak a szobában, kb. 30 perc alatt belaktuk a szobát, mint egy vándorcigány család..:DAmikor pedig távozni akartunk, nagyon kedvesen kérdezték Edvárdot, hogy hívjanak-e egy taxit, mire ő mondta, nem kell, busszal megyünk – mire kérdezték, akkor hívjanak egy taxit, ami a buszállomásra visz? – mire ő, nem, nem kell, a helyi busszal megyünk – mire Ő a helyivel? – igen – mire Ő az itt van a sarkon..:) Bizony, és jót kacagtunk.. Biztosak vagyunk benne, hogy mi voltunk az egyik legfurább vendégeik, magasan kilógva a megszokott standerdjeikből, lefelé…:-)

Taganga egy csodálatos halászfalu a Karib-tenger partján, amiről később kiderítettük, hogy bizony egy hatalmas hippi „telep” is.

Előszeretettel jönnek ide az utazó és IT nomádok. Egyébként tényleg nem egy turista paradicsom ez a kis zsákfalu, nincsenek csilli-villi utcák, házak, hotelek…talán éppen ezért tetszett nekünk annyira.

A házakból hangos zene hallatszik, kislányok állnak a tükör előtt és készülnek a közeledő karneválra. Jót kuncognak, mikor meglátjuk őket :-).

De persze van itt minden, ami kell. Kis közért, naplemente előtt halpiac a parton, nyaklánc árusok, fogorvosi rendelő és még kondi terem is :-).

Pont egy ilyen helyre volt szükségünk az utolsó napokra, nagyon szép, nagyon kedves, nagyon csendes. Sokat sétáltunk, Dóri még kiélvezte az utolsó árusok közelségét, Edvárd pedig a Corona sör örömét. Egy nagyon jó kis hostelban szálltunk meg, ahol igazán élveztük az esti fényeket a függőágyban és rájöttünk valahogy komfortosabban érezzük magunkat egy 2000 forintos helyen, jobban ízlik a házinéni és fia által készített reggeli is.
Csodaszép volt a part is, minden este ott ücsörögtünk a naplementekor.

Egyik nap átsétáltunk egy közeli Öbölhöz, ahova a legtöbb turista csónakkal megy. De mi végigmentünk a kaptatón, amit a meleg ellenére nagyon élveztünk, csodálatos látvány várt ránk.

De sajnos a gyönyörű tengerparthoz az iszonyatos mennyiségű szemét is hozzátartozik. Íme a képeslap képek és, ami nem kerül a képeslapra…nagyon szomorú látvány volt. Pedig itt még a kis öböl mellé települt kifőzdékben valóban helyben készült ételeket lehet enni, rendes elmosható tányéron, nem műanyag villával…nem lehet chipset kapni, sört is csak üvegeset és mégis tele van szeméttel az öböl és az ahhoz vezető út.

Szerencsére azért az őslakosoknak itt még van erejük, ugyanis éppen Kolumbiába való érkezésünkkor zárták le egy hónapra az ország legnagyobb turista látványosságát, a Tyrona Nemzeti Parkot. Hogy ez minket miért töltött el inkább örömmel? Arról külön olvashattok ebben a kultúra kondérban (még készül,de majd belinkeljük ide).

A tengerpart egy „rejtett” öböl volt. Nagyon kellemesen éreztük magunkat. Érdekessége a kis településnek, hogy inkább csak egy napra jönnek ide látogatóba a városlakók és a turisták Santa Martából, ezért estére tényleg csak a kemény mag maradt, akik az időtlenségben utaznak. Játszottak, zenéltek, tüzeket gyújtottak a parton és végtelenül sugárzott róluk a fesztelenség és a szabadság illúziója.

Várt minket a hazaút, szinte csak ez kattogott bennünk, nehéz volt már ott lenni, nehéz volt nem ott lenni.

Visszarepültünk Bogotába az egyik legszuperebb reptérről. Két helyi busszal jutottunk el ide. Ez a pici, Santa Martától 13 km-re lévő reptér közvetlenül a tengerparton található, de tényleg annyira, hogy a reggelinket a parton üldögélve fogyasztottuk el, az utas váróban pedig a halászokat néztük, ahogy kivetik hálójukat.