2014 08 07

Take a look, akarom mondani cook – avagy kultúra kondér

Talpalatnyi történetek Cook szigetek, Elmélkedések 0

A kultúra kondér bejegyzésekben szeretnénk kicsit elemzősebb, kicsit messzebbremenő kapcsolatokat, esetleges kölcsönhatásokat feltáró bejegyzéseket írni. Most már összegyült egy csokor gondolat itt a szigeten, amit szeretnénk megosztani veletek.

Az egyik ilyen tapasztalat az ételek kapcsán alakult ki. Messziről indul ki, talán az értelmiség és a pénzarisztokrácia szétválásával. Az emberek elvesztették a kíváncsiságukat. Vagyis inkább csak pénzzel elégítik ki azt, és mivel a pénzszerzés már nem csak az arisztokrácia, vagy a nobilitas kiváltsága, ezért szekularizálódott az irányítás és olyan emberek jutnak vagyonhoz, akik nem kíváncsiak, akik csak az anyagi felől eszmélnek a világra, de a szellemit nem nézik, vagy nem nagyon. És ez a meggazdagodott réteg irányít mindent. Nem teljesen akarattal, de annál inkább kívánságaival és testi vágyaival.

Hogy miben nyilvánul ez meg? Például abbban, hogy mindenhol fish and chips és hamburger az első kínálat az éttermekben, és komoly kutatómunkát igényel, ha valami más ízvilágot akar megismerni az ember. Ami siralmas itt a szigeten, mivel ennek itt nincs hagyománya, sem forrása, ezért hatalmas összegekbe kerül ezen dolgok import beszerzése. És szépen lassan a helyiek is rászoknak és teljesen elhízott az itteni középkorosztály. Gyümölcsöt és helyi ételeket szinte alig kapni, mindenki eszi a hamburgert meg a konzerv makarónit, mert az a „királynőtől” van…Új-Zélandról.

A másik pedig egy kicsit rossz szájjízzel, de mégis pozitív. Akik idejönnek, azok a fűszoknyás táncosokat akarják látni, Mexikóban meg a sombrerós gitárost, ezért fizetnek is, hogy lássák az ilyen eseményeket, és egész komoly biznisz alakult ki a népi-hagyományőrző tevékenységek köré. Hál’ isten ilyenkor, ezen esményeken azért előkerülnek a helyi ételek és italok is. Ez jó, mert így bevonódnak a fiatalabb generációk is, az anyagi érdekeltség okán.

A másik ami egy elég erős állítás, de mégis ez a gondolat motoszkál már bennem hetek óta. Európa a világ lépfenéje, minden viszontagság és kapzsiság onnan burjánzott széjjel a világba. Vasárnap voltunk Rarotonga egyik templomában a misén. Protestáns volt.

Ahogy hallgattam az éneküket, ami maori nyelven volt, és már már kiabálásba csapott át, arra gondoltam, hogy mit adott ezeknek az embereknek James Cook? Civilizációt, technológiát, esetleg perspektívát? Ahogy ott kiabálták gyönyörű törzsi nyelvükön Isten dícséretét az idősek a templomban, azt gondoltam, hogy nem is akarnák ezt a nagyszerű európaias életet, csak hallatni a hangjukat, hogy ők is vannak, nekik is van valamijük, valami fajta évezredes kincs, ami lehet, hogy nem váltható be egyik bankban sem, de mégis hatalmas drágaság nekik, és nem akarják elveszíteni, valahol a szívük mélyén nagyon szeretnék megtartani. Persze el fogják veszíteni, mert a tradíció útja mindig nehezebb és vesződségesebb, mint az európai út, a kényelem és az anyagelvűség útja, ahol persze a szellem az anyagba fúl lassanként, de legalább elégedetten röfög, és örömtelien szinkronizálja egy gombnyomással minden kütyüjét.

Persze nem mondhatjuk azt, hogy ezeknek az embereknek itt a Csendes-óceán szigetein nem kellett volna felajánlani az európai civilizációt, a kereszténységet, nem akarjuk ezt mondani. Vagy ha mégis, akkor csak annak reményében mondjuk ezt, azzal a hittel, hogy az európai civilizáció nem jelent mást mint az anyagelvűség életvitelszerű kiterjesztését az egész társadalomra, radikálisan szembehelyezkedve a helyi szokásokkal és tradícióval.