Vallásrúl II. – szép az ami érdek nélkül születik

Visszatérve Chiang Maiba ellátogattunk a közeli hegytetőn található buddhista központba, a Doi Suthep-Pui Nemzeti Parkba.

Vasárnap reggel volt és a helyiek karavánokban vonultak fel a hegyre. És amellett, hogy valóban lenyűgöző pompa tárult elénk, valahogyan mégis besokaltunk és maró kérdések zaklattak minket.

Amerre járunk a világban azt látjuk, hogy a vallási építészet és művészet igyekszik minél nagyratörőbb, lenyűgözőbb, pompásabb lenni. Valahol az eredete ennek az lehet, hogy a vallási tér, szent tér létrehozását valami különleges és értékes manifesztum révén akarták megragadni. Ez mára oda fajult, hogy a puszta materialitásban ragadják meg ezt. Csupán abban látják a lehetőséget. Miért? Ezt nem a spiritualitásnak, a szellemnek kéne inkább megtölteni, az arany az ezüst, a földi javak helyett? . „nem fábol és kőböl épült házakban” Az egész egy baromi nagy üzlet mindenhol, árusokkal, kajás standokkal, hivatalos fényképészekkel, akik a szent szobrokkal fényképezik az idelátó helyit, maskarába bújtatott gyerekekkel, aki alig látnak az álmosságtól, és szépen levámolják a turistákat, egy egy fotó erejéig a betanított angol mondatokkal….a szüleik pedig rájuk szólnak a lépcső korlátja mögül megbújva, ha egy kicsit elbóbiskolnak.

Nagyon kíváncsian várjuk már Indiát, hogy ott miben más a szellem, mert eddig azt látjuk, hogy csupán a külsőségekről szól a vallás. Része a mindennapjuknak, de csak formalitásában, összerakják az áldozati kupacot, füstölő, virág, kaja, stb, vagy felkelnek és elmormolják a Korán aznapi penzumát, de attól egyáltalán nem viselkednek jobban, nem erköcsösebbek, nem alázatosabbak. Talán békésebbek, de lehet, hogy ezt a békességet a meleg és kábultság okozza, meg Laci kedvenc tétele: az embereket az erőszakos tettektől a macera tartja vissza, túl sok erőfeszítésbe kerül…Fura ez az egész. Meglátjuk majd Indiában, de eddig nem éreztünk mást, csak a rítusok kiüresedését, a külsővé vált belsőt, az eltávolodott lelket, a csak az anyagban mozgó tudatot. Persze ezek a megfigyelések valahol felszínesek, de mégis ez az ami először az arcunkba tolul, miután visszatért a látásunk a nagy ragyogásból.