Végül kalandosan, de elértük a Tordai-hasadékot
Ott fejeztük be, hogy a RIKA Fesztiválról, a gondviselésben bízva úgy indultunk el, hogy meglátjuk mi lesz az autóval. Reméljük tényleg csak a vizes benzin volt a ludas (és azt is reméltük, hogy ettől nem lett egyéb baja a kocsinknak).
20 perc múlva, Homoródalmáson egy kanyarban aztán megint elkezdtünk füstölni.
A ház előtt, ahol megálltunk állt egy úriember, ő mondta, hogy elkísér minket a szerelőhöz. Kijött, megnézte…sajnos nem a benzin volt a hibás.
Alkatrész csere kell, ami természetesen neki nincs, ráadásul szombat van, szerezni sem lehet. Vegyünk pár liter olajat és időnként öntögessük, ha elfolyik-szólt a tanács.
Felhívtunk egy Székelyudvarhelyi autó alkatrészes üzletet, hogy épp zárásra érnénk oda és van-e egyáltalán ilyen alkatrésze. Sajnos nem volt, és most már nem is tud szerezni. Közben elértük a tábor szervezőket, ők is minden követ megmozgatva próbáltak nekünk alkatrészt szerezni, de hiába.
Azt a tanácsot kaptuk, hogy nem menjünk meredek emelkedőn és kb. 80- max.100-al haladjunk.
No, így módosult is az útitervünk.
Egy valamit nem szerettünk volna kihagyni hazafele menet, a Tordai-hasadék meglátogatását.
Tordáig szép lassan eljutottunk estére, ahol a szálláson Edvárd írt egy posztot egy Facebook csoportba, hogy mi a gond az autóval, és kért javaslatokat az orvoslására.
Közben mi Majával besétáltunk Torda központjába, de sajnos akkora szélvihar támadt, elkezdett csöpörög az eső, hogy a parkig már nem jutottunk el.
Minden esetre, mivel az eső elől szaladásban elvétettük a visszafele utat és “kalandoztunk”:-), így belebotlottunk ebbe az építészeti remekműbe.
Hasonló épületekbe jellemzően Bánffyhunyadon lehet belebotlani, “cigány palotáknak” nevezik őket és már már turista látványosságok a Korozsvárt Nagyváraddal összekötő út mentén.
Egy kis india, egy kis kínai pagoda, keverve némi orosz stilóval.
No, de közben Edvárddal az autóval: a csoporttagoktól perceken belül érkezett a megoldás. Szállásadóinktól pedig kaptunk egy darab jó erős műanyag zacskót, meg egy kis drótot és íme, így már „biztonsággal” tudunk hazaindulni másnap.
Erről az egész esetről eszünkbe jutott egy régebbi beszélgetés Majával:
-Ez mi?
– Ez itt az orvosi rendelő.
– Ide mennek a betegek?
-Igen.
– Meggyógyítják őket?
– Igen.
Másnap:
– Gyere elvisszük a szerelőhöz a kocsit!
– Mit csinál vele?
– Megjavítja, ha valami elromlik.
– Akkor ő az autó orvos!
Hát ez a mostani kis nővérke csak egy ragtapaszt tett rá egyelőre, de reméltük bírja hazáig, míg elérünk az orvoshoz.
-Ez mi?
– Ez itt az orvosi rendelő.
– Ide mennek a betegek?
-Igen.
– Meggyógyítják őket?
– Igen.
Másnap:
– Gyere elvisszük a szerelőhöz a kocsit!
– Mit csinál vele?
– Megjavítja, ha valami elromlik.
– Akkor ő az autó orvos!
Hát ez a mostani kis nővérke csak egy ragtapaszt tett rá egyelőre, de reméltük bírja hazáig, míg elérünk az orvoshoz.
Minden esetre, mivel az eső elől szaladásban elvétettük a visszafele utat és “kalandoztunk”:-), így belebotlottunk ebbe az építészeti remekműbe.
Hasonló épületekbe jellemzően Bánffyhunyadon lehet belebotlani, “cigány palotáknak” nevezik őket és már már turista látványosságok a Korozsvárt Nagyváraddal összekötő út mentén.
Egy kis india, egy kis kínai pagoda, keverve némi orosz stilóval.
No, de közben Edvárddal az autóval: a csoporttagoktól perceken belül érkezett a megoldás. Szállásadóinktól pedig kaptunk egy darab jó erős műanyag zacskót, meg egy kis drótot és íme, így már „biztonsággal” tudunk hazaindulni másnap.
A ”megszerelt”, vagy inkább csak sebtapaszozott autónkkal korán reggel tovább indultunk a Tordai-hasadékhoz.
Az autót rögtön az első parkolóban hagytuk, hogy minél kevesebb emelkedőn kelljen felmennie. Gyönyörú út vezetett le a tisztáshoz, ahonnan a hasadékba lehet indulni. Még nem nyitottak ki a vurslik, nem szólt a zene, és alig pár kiránduló lézengett.
Most is nagyon jól tettük, hogy korán érkeztünk (még korábban kellett volna), mert visszafelé, mintha valami párhuzamos valóságba cseppentünk volna. A túra útvonalon rengetegen lettek, a tisztás megtelt, a vursli kinyitott, a gigantikus ugráló várat épp fújták fel.
Mi végül idő szűkében, és mivel 36 fok volt már délelőtt, a szorosban mentünk és jöttünk vissza felé is, de vezet egy kicsit meredekebb út a szoros tetején is, ahol vissza lehet menni, és fentről megnézni a hasadékot. A hasadék másik felén pedig még kempingeztek is pára.
VIA rétről visszafele a kocsihoz stoppoltunk egyet (Maja imádta) a kocsiig, mert már borzasztó hőség lett és innen indultunk hazafelé, abban a reményben, hogy a MacGyver megoldás működni fog a kocsin.
A szorosról pedig a képek magukért beszélnek, de mindenképp korán menjetek, ha egyáltalán egy ennyire turistás helyre mennétek nyáron, mert 10-11 körül már kezd élvezhetetlenné válni. Később, mikor már az ugráló várat is felfújják elképzelni sem tudjuk mi lehet.
Csodálatos volt ez az utazásunk a tájakkal, emberi talákozásokkal.
Erdélybe még 100%, hogy sokszor visszatérünk, de mégiscsak maradunk a tavaszi-őszi, szezonon kívül kirándulók, még akkor is, ha az esőruha marad az állandó társunk.
Nem maradhat el az sem, amit mindig megmutatunk nektek, mégpedig, hogy mivel készültünk az útra, hogy a lehető legkevesebb hulladékunk legyen. Mivel kocsival mentünk, ezért jóval több mindent tudtunk bepakolni, mint egy hátizsákos utazáshoz. Kempingeztünk és útközben is olyan szállásokat választottunk, ahol tudunk magunknak főzni vagy legalább nyugodtan megreggelizni.Ezek az eszközök mind segítik azt, hogy minél kevesebb felesleges hulladékunk legyen utazás közben is.
