A Transzfogaras kanyarai és Nagyszeben utcácskái
Erdély utazásunknak különleges apropója és űtivélja van: a RIKA experience fesztivàl, ahova már annyira kedvesen hívtak a szervezők tavaly is előadást tartani, hogy idén sikerült úgy szerveznünk, hogy el tudjunk menni. Visszont nem akarunk annyira rohanni, lassan csorgunk le a Vargyas szorosig (a fesztivál helyszínéig).
Az útvonal az utolsó pillanatig elég spontán alakult és ez jó is volt így, mert legalább tudtunk útvonalat módosítani az indulás előtti este.
tek.
Ugyanis megtudtuk, hogy pár családtagunk épp Aradon jár és másnap este tudnánk találkozni Nagyszebenben. Így erre vettük az irányt és útba ejthettük a Fogarasi-havasokat átszelő Transzforagasi utat, amit rengetegen ajánlottak a Facebook oldaulunkon az indulásunk előtt.
Nagyszeben hangulata az utcácskákkal, épületekkel valami csodálatos, bár elég pezsgő. Első este Edvárd maradt Majával és én egy kicsit nyakamba vettem az esti utcákat és csodáltam a fényeket.
Természetesen nagyszebeni reggelünket mi mással, mint a helyi piac meglátogatásával nyitottuk.
Lehet itt bőven csomagolás nélkül vásárolni. Van „zero waste” bolt, ami persze egy teljesen hagyományos boltocska, amiben magvakat, meg hüvelyeseket, meg persze kekszet, csokit, miegymést lehet kimérve venni.
Jól bevásároltunk gyümölcsből (mindenhol kapott valamit ajándékba Maja az árusoktól:), friss kenyeret, házi sajtot és az itteni palacsintát, ami egy sajttal töltött lepény, firssen sütve, Isteni!
Úgyhogy a heti piacozás sem maradt ki:-)
Viszont a Transzfogarasi úttal kapcsolatban elég kettősek az érzéseink.
Egyrészt lenyűgöző a táj, valami csoda, ahogy a völgyben kanyarog a patak, ahogy hullámzik az út a tengerszemhez. Mi a Bilea-tóig mentünk fel, ahova, mint később észrevettük felvonóval is fel lehet menni. (Utóbbi esetben a parkolással legalább nem kell bajlódni.) Másrészt valami borzalmas, ahogy tönkreteszi a turizmus a tó környékét, igazi tömegturista élményben volt részünk.
Nagyon jól tettük, hogy megálltunk a völgyben párszor, mert itt nem voltak sokan. De a legjobb döntés az volt, hogy korán reggel indultunk.
Mire felértünk kocsival már volt némi torlódás a parkolóhelyért, viszont amit visszafele jövet láttunk az teljesen elképesztő volt. Legalább 300 autó várakozott, több kilóméteren keresztül a kanyargós úton.
Nem tudom mennyit várhattak, de pár órát biztosan.
Ami miatt kettős érzéseink voltak az az, hogy ebbe most mi is részt vettünk. Ugyan a táj tényleg elképesztő, de a vursli, ami a tó körül várt, az autók tömege borzasztóan elszomorító volt. Már megint belefutottunk valamibe. Mi is felmentünk kocsival, mi is parkoltunk, mi is lefotóztuk.
Vajon mi lenne a megoldás erre?
Legalább szemetet nem láttunk fent, a tóban sem és persze, ha pár száz méterrel a part mentén eltávolodtunk, ott már jelentősen kevesebben voltak.
Annyira éreztük a vágyat, hogy egyszer majd végig menjünk a gerincen, ott ahol pár túrázót láttunk a távolban, de elég kétes érzéseink támadtak.
Erdélyben tényleg vannak medvék. Ez az egyik (+2 kis bocs), akikkel találkoztunk. Csak ezért tudtuk lefotózni, mert előttünk megállt az autó fotózni:-(, amúgy meg meg ne álljatok, hogy lefotózzátok. A következő kanyarban két kis fülecske jelent meg az autó mellett, aztán később egy medve átfutott mögöttünk.
Innen Segesvár felé vettük az irányt, ami meglepően nyugodt volt. Az utcácskákban alig volt turista
De Maja számára mégiscsak a szállásunk volt a nap élménye. Egy családnál vettünk ki apartmant Fehéregyházán (itt esett el feltételezések szerint Petőfi Sándor), ahol a kertben voltak unokák 🙂 , kiskacsák, ugráló, homokozó, kis bicikli, zöldségek, szőlőlugas, szóval minden, ami kell.
Maja pedig csak úgy egyszerűen kérdezte hol van a nagypapa
? Minden idős bácsi valakinek a nagypapája az ő világában.
? Minden idős bácsi valakinek a nagypapája az ő világában.A nyelvi akadályok ellenére azért beszélgetni is tudtunk a házaspárral, a gyerekeknek meg nyilván mindegy. A játék nyelvén beszélgettek.
