A turistákról-A vadon szelídebb, mint a társadalom
Már többször említettük azokat a tendenciákat, amiket a turizmus okoz, gerjeszt és amit, most mégis fel kell ezt újra emlegetnünk. Eddig sokszor inkább pozitívabban akartuk értelmezni.
Mi az amit tapasztalunk?
Egy furcsa kettősség.
Egyrészt azt látjuk, hogy a turizmus, mint gazdasági tényező elevenen tartja a tradícionális kultúrákat, ősi szokásokat.
Másrészről, ezen gazdasági tényező szereplői, a turisták maguk nem tisztelik a helyi szokásokat, röhögve röfögve odamennek mindenhová, letapossák a virágokat, s összekenik undorító jelenlétváladékukkal, amit csak megközelítenek.
Na, de lépjünk ki a túlzó metaforákba. Mik is a konkrét esetek?
Én úgyis csak egyszer járok itt
Felmásznak a szoborra, amikor minden 10 méteren ki van írva, hogy ne mássz rá, mert öregebb, mint a családod összesen az elmúlt 10 generációban, mert leomlik, tönkremegy. Persze az okosan kalkuláló turista azt nézi, hogy kb. többször úgysem jár itt, szóval mégis felmászik a buddhaszobor mögé, és meglesz az f..za kép aFB-ra. Egy kicsit leomlik, de hát a képen az úgysem látszik. És csak ÉN teszem meg. Ebbe az énbe behelyettesíthető napi 1500 másik okos. Vagy pl. a kedvencünk, a kilátónál Edivel is csináltunk egy képet a kalapos törzs képviselőivel.
Előtte a Japán turista hölgyemény leszedte a kislány fejéről a díszt, a magáéra tette, és ráncigálta a szerencsétlen gyereket, hogy odaüljön az ölébe, még el is esett a lányka…talán egy huszast adott érte… (140 ft)
Állatokkal fotózkodás
A másik az állatos képek….A legrosszabb. Ma jártuk egy piacon ahol lehet tigrisekkel fényképezkedni. Ezért tartanak ott tigriseket. 6-szor 8 méreten, 6 állat…Szégyen.. a totális őrület tükröződött ezeken a csodás lényeken…ha túlságosan felbőszülnek, egy vasrúddal alaposan szétverik a fejüket… és pár nap múlva újra lehet képet csinálni. Egyértelműen tükröződik a letargia, a fásultság a tekintetükben.
Ezek az állatok magányosan élnek a természetben, és napi 100 km-eket tesznek meg.. itt van nekik 6 szor 8 méter…
Egyszerűen elképesztő. Várjuk a szerepcserét, amikor az emberi faj ezen szereplői kerülnek ebbe a helyzetbe.
Eddig azt mondtuk, szegény helyiek nem tehetnek róla, ebből élnek… és a turisták gerjesztik. Eddig a pontig. De ez már olyan mértéket ölt a szemünk előtt, hogy azt nem lehet csak a turizmusra kenni.
Hogy átérezzük a másik lény szenvedését, és fájdalmát, ahhoz nem kell tudás, vagy iskolázottság.
Ez egy emberi principium. Aki nem bír vele, az nem ember, hanem egy humanoid lény, aki az akarata, önzősége, és egyéni érdeke alá rendeli a többi lény érrdekét. Ami semmivel sem alacsonyabbrendű. Csak szelídebb..A vadon szelídebb mint a társadalom. Akik ebben részt vesznek, ebben az akarat diktatúrában. azoknak Dante poklát kívánjuk ez úton is.
Turista piac
Egy másik ele, ami nagyon elkeserítő, az a piac vagy market specializálódása a turizmusra. A probléma az, hogy a nyugati igények miatt legtöbbször a helyi termékek háttérbe szorulnak. És mindenféle egységgyártott szemetet adnak el.
Kezdetben ez nekünk sem tűnt fel eléggé. De 3 hónap Dél-Kelet Ázsia után már messziről kiszúrjuk, hogy ki az, aki valóban maga készíti a portékáját. Itt, ebben a kínálatban illetve az éttelek változásában egyértelműen a turizmus hatása tapasztalható. Másrészt ebből élnek azok a helyiek, akik valamilyen szinten mégis őrzik a kultúrát. A kérdés már csak az, ha nem akarnának nyugatosodni, illetve nem lenne turizmus, akkor mennyire maradna meg a kultúra. Lehet, hogy eltűnne.. ahogy nem sok magyart látni már viseletben. Szomorú.
ELEFÁNTOK
Vissza az állatokhoz. A legfájóbb pont.
Ma megint belefutottunk egy elefántközponttba. Dóri kicsit elment még nézelődni a piacon, mert ő már rég óta nem bírja nézni, ami itt megy az állatokkal..ez a piac amúgy tényleg nagyon szép volt, főleg korán reggel turisták nélkül. Szóval addig Edi visszament az állatokhoz és leült az elefánt mellé. I
„Ahogy ott ültem közvetlen az állat mellet, átéreztem annak tömegét, kifinomult létezését. Először kicsit tartottam tőle, mégiscsak egy több tonnás élőlény. Aztán, ahogy tovább figyeltem, teljesen ráhangolódtam lényére. Hihetetlen értelmes és érzékeny lények ezek. És nagyon, nagyon tanulékonyak. Ez a nőstény ott ált végig, megkötés nélkül. Eszébe sem jutott, hogy elmenjen. Mellette volt egy asztal, ahonnan lehetett venni 20 bhattért uborkát, vagy banánt, amit oda lehetett adni neki. És elképesztő, hogy milyen óvatosan és gyengéden képes ormányával megragadni az apró zöldségeket. Nem tudtam megállni, többször is adtam neki. Nagyon fura volt, hogy ezeknek a „szelídített” állatoknak a szemében valamilyen tompa egykedvűség látszott. Először akkor láttam élénkséget a szemében, amikor kb 10 perc után elmentem. Akkor rámnézett. Aztán később visszamentem. És ottmaradtam egészen sokáig. Újra adtam neki a csemegéből. Aztán jöttek fényképeszkedni néhány vinnyogó, visítozó muszlim lány. Aztán újra csak én álltam ott. Valahányszor elment valaki, mutatta az ormányával a csemegés kosarakat, és hogy ő azt szeretné megenni. Aztán, ha nem volt senki, akkor visszaforrdult hozzám. Valahogy mintha érdeklődött volna, hogy mit téblábolok ott, miért vagyok még mindig ott, és talán hogy miért vagyok olyan csöndben és miért nem csinálok semmit. Aztán megjött Dóri. Odaléptem hozzá, természetesen megszaglászott, hogy van e valami ennivalóm, aztán hagyta, hogy megsimogassam a szeme alatt az ormányánál, s oda hajthattam a fejem a kobakjára. (Egy kicsit lejebb állt én egy terasz szerű részen, ezér kb. egy magasságban voltunk.)”
Ezek az állatok a teremtés egyik legnagyobb gyönyörűségei. Ahogy a többi állat is. De mivel rendelkeznek egy különleges képességgel emberi szempontból, ezért erőszakosan és ellentmondást nem tűrően kizsákmányolják őket, az emberri akarat és „boldogulás” áldozataivá lesznek. Rövid láncon tartják őket, gyakran a húsúkig mélyed a lánc. Kevés és silány táplálékot kapnak. Vas kampókkal irányítják őket, és mivel vastag a bőrük ezért ugyanazon a helyen vágják beléjük, hogy érzékeny maradjon az a rész…A hátukról eltűnik a szőr és keménnyé válik a bőr, ahol mindig rájuk teszik a kényelmes székeket a gazdag turistáknak.
A fülük érzéketlenné válik a folyamatos zaj miatt, és mert ordítanak velük. A szemükben homály fészkelte be magát. Csak a fájdalom húzza össze pupillájukat, amikor a kampót beléjük vágják. Nem tudnak társas életet élni, alig érinthetik meg egymást. Méteres láncon vannak kipányvázva. És jönnek és fizetnek a turristák, mert Thaiföldöt nem lehet elhagyni úgy, hogy az ember ne lovagoljon elefánton…
Azt hiszem ezeknek az embereknek nem tudunk semmi jót kívánni. Hiába a korlátolt ostobaságuk vezette ide őket, akkor is cinkosok az emberiség haláltáncában, ahol a Teremtő munkáján tipornak.
Szerintetek ilyen helyezetben hogyan lehet valaki felelős utazó?
Mi az amivel ezt, ezeket a tendenciákat támogatod, és mi az amivel kifejezed véleményedet, mely egy másik irányba mutat?…Mikor (és ezt most csak Dóri anyukája fogja éretni) mindenki a róka ellen van a bábszínházban.
Kocsis Erzsi
2014.12.04. @ 21:14
Élveztem a fejtegetésteket, hát igen , elgondolkodtató.Már itthon,lassan behozom a restanciákat-mármint az átgondolt elolvasásokat.Ölellek benneteket: Nagyi
2014. december 4. 15:06 „Edvárd és Dóri utazása / journey of our life”
Salamon Éva
2014.12.04. @ 21:37
Olyan büszke vagyok Rátok,hogy így gondolkoztok.
Kilenc tipp a zöld utazáshoz | Talpalatnyi történetek a világ körül
2016.08.05. @ 05:54
[…] delfineket és delfineket nézzünk. Na ha valamiről, akkor erről aztán tudjátok a véleményünket, mert egyszer mi is belekeveredtünk egy szörnyű delfinkalandba úgy is, hogy ennyire […]
Beköszöntött a vakáció! De, hogyan nyaraljunk (környezet) tudatosan? | Talpalatnyi történetek Edvárd és Dóri utazásaiból a világ körül
2019.06.05. @ 10:33
[…] nagyon kecsegtetőek (pl.: tigrissel fényképezkedés, állat selfie, delfinárium, aquaworld). Bővebben a […]