Búcsú Indiától

Hát nem hittük, hogy ezek a napok is eljönnek. Ez a búcsú nem csak Indiának szól. Elválunk most Zolitól is, akivel egy hónapig minden percben együtt voltunk, s nagyszerű dolgokat láttunk, éltünk meg közösen, Indiában, s egymásban is.

Ez a búcsú Ázsiának is szól, mert 6 hónap után most elhagyjuk. S ez a búcsú utunknak is szól, mert bizony véget ér az a 11 hónap, s utunk utolsó, levezető szakaszába lépünk Skóciában majd.

Na de ne szaladjunk előre ennyire. 🙂 

Eljutottunk Kalkába,

s ott egy kedves meglepetés várt ránk. Már jó egy hónappal korábban lefoglaltuk ezt a vonatjegyet, másodosztályra, légkondival, csak hogy egyszer ezt is megtapasztaljuk Indiában. Úgy tűnik a „flancolás” nekünk nem megy, mert mikor odaértünk a vonatunkhoz, akkor realizáltuk, hogy az a vonatkocsi, amibe a jegyünk szól, az nem létezik, nincs ott, és nem is csatolják már a vonathoz. Valószínűleg nem kelt el elég jegy.

Csak, hogy mennyire lazák voltunk már és mennyi nyugalmat, megértést és elfogadást tanított nekünk India és úgy általában ez a fél év Ázsiában. Zoli barátunk teljesen kiakadt, hogy nem létezik a kocsi, amire jegyet vettünk, hajthatatlanul kérdezősködött. Talán pár hónapja mi is pontosna így reagáltunk volna. Ehelyett most még magunkat is meglepő nyugalomban elfogadtuk a helyzetet, felszálltunk a sima másod osztályra, mert végülis volt jegyünk. Ráadásul mint kiderül elkülönítettek egy kocsit, ami azoké lett volna, akiknek olyan jegyük volt mint nekünk és egy egész hatos kis ülés állt rendelkezésünkre, szinte végig….ami elég nagy luxus. 

Megérkeztünk Delhibe

Még egy estét a srácoknál töltöttünk, Beniwal (első indiai CS szállásadónk) is eljött látogatóba Jaipurból Sandyhez. Úgy beszéltük meg, hogy a vonatállomásról majd eltaxizunk a megadott címre. Persze az applikáció épp most nem működött a telefonunkon, azonnal megrohamoztak minket a riksások, taxisok. Megpróbáltuk felölteni a telefont, szaladgáltunk az állomáson hömpölygő tömegben, mint a mérgezett egerek. Kiderült, hogy itt nem tudják felölteni a Jaipurban vásárolt sim kártyánkat. Akárhányszor próbálunk egy kicsit engedni a kényelemnek, úgy tűnik valamibe mindig beleütközünk. Végül csak elértünk Beniékhez, akik este 8-kor megkérdezték, hogy kérünk-e valamit enni. Mondtuk, hogy igen, igazából éhesek vagyunk. Két óra múlva még semmi, mi a 12 óra utazás és kalandok után lég fáradtak voltunk, így megágyaztak nekünk maguk mellett a földön, a konyhában. 

Hajnali háromkor kedvesen ébresztgettek minket, hogy elkészült a snack leves :). Na ez az indiai tempó és lazaság:-). Azért akkor már nem keltünk fel enni. De persze a dolgok ilyetén folyására volt már példa a srácokkal, mikor Edvárd rájött, hogy elengedte Dórit első indiai napunkon öt vadidegen indiai sráccal.  Igen, addigra az emberekbe vetett bizalmunk természetes lett :-). 

Végső búcsú Indiától

Másnap könnyes búcsút vettünk, és már nagyon a levegőben volt, hogy bizony ez a nap sok mindennek a vége. Elmentünk egy hotelba a reptér közelébe. Zoli kiment a terminálba hajnali egykor, mert reggel 6-kor indult a gépe. Mi pedig másnap még egy jó kis riksás történettel búcsúztunk Indiától. De hát ez Delhi, egy egészen más világ.

300 lett volna a taxi a reptére, ezért úgy döntöttünk kisétálunk a metróhoz. Természetesen riksások hada rohamozott meg bennünket és végül akadályozott meg abban, hogy eljussunk a metróhoz.

Szóval végül mi megegyeztünk egy riksással 120-ban. Még mondtuk is, hogy ő lesz az utolsó emlékünk a delhi érzésből, világból.. riksával a reptérre. Sofőrünk 800 méter után kitett minket egy buszmegállóban, hogy innen ingyen busz megy a reptérre, és várta a pénzét. Nagyon nagyvonalúak voltunk és adtunk neki 50-et. Vicces volt. 

Na, de csak kiértünk. S megkezdődött 28 órás utazásunk Skócia felé. 

Viszlát India! Nagyon megszerettünk a végére..:)