Colca Canyon – Hephaisztosz orgonasípjai és azok környéke.

Úgy döntöttünk, hogy nem időzünk tovább a városban, és Arequipa közelében lévő Colca kanyon felé vesszük az irányt. Már sokat hallottuk róla, hogy mennyire szép, csak ugye most az esős évszak van, és ezért sok ösvényt elönthet a víz és földcsuszamlások gátolhatnak az odajutásban. Mindenféle évszaknak megfelelő időn keresztül mentünk:

Mégis nyakunkba vettük a lábunk és elindultunk egy helyi busszal. Majd 300 km-re fekszik a kanyon, és kb 5-6 óra az út. Na de nem azzal a busszal amire mi felkeveredtünk. Borzasztó állapotban volt ezért 9 óra alatt, este hétre ért oda…Úgy tűnik ez nem volt a mi napunk. A reggelünk úgy kezdődött, hogy a buszállomáson észrevettük, hogy otthon fejtettk az összes szendvicset, amit készítettünk ( a kenyérből, amiért negyed órát gyalogoltunk az esőben előző este). Aztán 1,5 órával később érkezett csak meg a busz (ami innen indult!) a lányka akitől a jegyet vettük eltűnt…csoda, hogy egyáltalán megérkezett. Végre elindultunk…majd egyszer csak megálltunk egy gumi szerelőnél, valamit csinált sofőrünk a kerékkel. Majd mentünk tovább 25km/órás sebességgel. Buszunk alig bírt felmenni a kanyargós utakon és minden létező busz lehagyott bennünket (az is ami 11-kor indult…a miénknek 9.30-kor kellett volna indulnia)…mint később megtudtuk a szervezett turista utakon 3 óra alatt teszik meg a távot a minibuszok.
Szóval végre fél úton voltunk, mikor megálltunk egy pályaudvarnon, ahol megláttuk a busz kerekét..

na innen 2,5 órás földút, szerpentin és halál félelem következett. Hálásak voltunk a busznak, hogy nem tud10-20 km/ óránál többel menni.

Egyszer olyan nagy volt a sár az úton, hogy nem tudtunk átmenni a busszal. Edvárd is beállt követ lapátolni, hogy azon át tudjon menni a busz.

Azt terveztük, hogy még délután lesétálunk a kanyonba az első kis településhez, ami kb 4 óra lett volna, de mivel ennyit késett a busz, ezért ott ragadtunk Cabanacondéban. Mire leszálltunk már be is sötétedett. Kis keresgélés után ráakadtunk egy nagyon különleges fogadóra, ami egy alpesi vadászházra hasonlított leginkább, egy bajor szakállas kalapos perui sámán vendéglőssel és óriás kutyájával, akivel együtt reggeliztünk másnap. Nagyon hideg éjszakánk volt, ezért összebújva aludtunk mint a verebek, és több helyen csöpögött be az eső, és nagyon hangos volt, ahogy verte a lemeztetőt..

Másnap kora reggel indultunk, mert egy nap alatt kellett megtennünk a 2 napra tervezett utat, így már reggel 7 után az ösvényen baktattunk.

Itt a legszebb az asszonyok népviselete és tényleg mindenki hordja az óriási szoknyákat és a különleges kézzel hímzett kalapokat. A kalapokat a fiatal lányok is, a farmerral és pulcsival.Megtudtuk, hogy minél díszesebb, minél több az alsószoknya egy asszonynál, annál módosabb. A kalapok 15.000Ftnak megfelelő solba kerülnek a szoknyák pedig egyenként kb. 12.000-be…valóban vagyonosnak kell lenni egy ilyen kézzel készített szoknya megvásárlásához. A felső réteget fel is hajtják az utcán való sétálás közben, hogy megóvják.

Az út első szakasza meglehetősen meredeken vitt lefelé, egészen a kanyon aljáig, ahol egy híd várt ránk. Csodálatos volt az odavezető út, elképesztő formákat és színeket dolgozott ki magából az Andok…néha felhőben is jártunk.

Emberekkel nem is, csak vadlovakkal találkoztunk.

Kb 3 óra baktatás után leértünk a hídhoz, majd egy kis emelkedő következett, s elértük az első települést, ahol aludnunk kellett volna..

Szomorúan nyugtáztuk, hogy már itt is olcsó anyagokat és tákolmányokat használnak a hagyományos építkezés helyett. Nagyon szomorú…

Utunk egy szakaszán újra kereszteztük a folyót, ahol is hídnak kellett volna várnia ránk. Hát nem várt, helyette az esőzések miatt megduzzadt, hömpölygő folyó. Kicsit feljebb találtunk egy cölöpökből készült tákolmányt. Oldalt ülve a seggünkön araszolgatva keltünk át…elég nehéz és félelmetes volt, főleg Edvárdnak, a nagy táskával. De csak átjutottunk.. 🙂

Elértünk egy újabb falucskához, majd kiérve onnan rátértünk a „sárga útra” csodaszép volt a hegyoldal ott.

Végül az eső is utolért minket, és lefele, az oázishoz már esőben sétáltunk. Az oázis gyakorlatilag egy szigetecske a folyó mellett, pontosbban a folyó ölelésében, ami hihetetlen zöldre váltott a sok víz miatt. Az éjszakát itt töltöttük.


Ugyan esett az eső és elég hideg volt a víz,de azért egy kicsit bementünk a medencébe.

Reggel a visszamászás várt ránk Cabanacondéba. És bizony kemény mászás volt… 1100 méter fölfele, egészen 3300 méter magasságig.

(Tegnap azon a cikcakkos úton másztunk le, amit a háttérben láttok.)

Nagyon kemény 4 óra volt, de túljutottunk rajta.

Útközben a legkülönösebb orgonasípokat láttuk, minden féle irányba, görbéket és egyeneseket, lefele szaladókat és fölfelemeredezőket…

Hepaisztosz fura zenéjét hallottuk közben, a föld mélyének kovácsa, a vulkánok istene itt hagyta e vidéken keze nyomát. Még ma is furcsa melódiákat varázsol ezen a vidéken Hephaisztosz orgonasípjain, ha erre jár a szélkirály…

Visszaafelé sajnos megint nem tudtuk tartani az 5-6 óra menetidőt és Cabanacondába érve először jegyet sem kaptunk arra a buszra, amire szerettünk volna, majd egy kis szervezkedés után mégis felfértünk…meg még kb kétszer annyi helyi, mint amennyi a busz kapacitása volt. Itt szervezkednek az asszonyok hogy pakolják fel kosaraikat a buszra:

Borzalmas a forgalom itt Arequipa környékén. A Colca canyon az egyik legszebb hely volt, amit eddig láttunk, különösen most az esős évszak derekán, amikor nem volt por, minden csupa zöld, és kellemesen hűvös az idő. Ha valaki errefele jár nyugodtan tervezzen ide 4-6 napot,mert annyi szép helyre lehet kirándulni, túrázni.