Nazca, vonalak a homokban

Következő úticélunk Nazca városa volt, ahol egy kedves úriember, Edgar fogadott be minket. Éjszaka érkeztünk, mert természetesen megint két órát késett a buszunk. Azért is mentünk ide, mert egy útitársunk, akivel még Quosqo – ban ismerkedtünk meg, majd Atacamában is összefutottunk, javasolta Edgar otthonát. Ez a férfi egy csodálatos példa arra, hogy milyen jó dolog is befogadni utazókat az otthonunkba. 50 körüli, egyedül él, épített egy házat amiben van 4 vendégszoba, és 2 fürdő, meg hatalmas konyha, és több közösségi tér is. De mit csinálna itt egyedül…? Kergetőzne a saját hangjával? Az bizony nem lenne túl jó… Inkább utazókat fogad be otthonába, megosztja velük hajlékát, és ételét. Most épp rajtunk kívül egy brazil-kolumbiai párt és egy szerb lányt. Együtt reggelitzünk, főztük az ebédet mint egy kis család. Edgár elkalauzolt minket a városban, a piacon, és meghívott minket az előadására a város egyik kultikus hoteljában, ahol egy planetárium falain belül mutatja meg, hogy milyen tudományos teóriák születtek a Nazca vonalakról.

Mert ez a város a Nazca vonalakról lett híres és tényleg mindenhol megjelennek a városban. A buszmegálló oldalán, a járdán, a parkban, kerítéseken..

Senki sem tudja pontosan mi a szerepük, és miért készítették őket, lehet csillagászati funkciója, kultikus fohász az istenekhez vízért, valamint rituális útvonalak, vagy a legmerészebbek szerint akár földönkívüliek is készíthették. Ami biztos, hogy több mint 2000 évesek és 500 km2-es területen találhatóak, több száz méter hosszú geometriailag tökéletes és szabályos vonalak és alakzatok. Hogy miért maradtak fenn ilyen sokáig? Mert egy olyan sivatagban találhatóak, ahol évente csak 5-10 percet esik csapadék, de van úgy, hogy évekig egyáltalán nem, vagy csak szemerkél. Nincsen nagyon erős szél, ezért tiszta marad a terület, de a talaj nem vándorol. Modern kori felfedezésük után egy német tudós, Maria Reiche az egész életét annak szentelte, hogy feltárja, tanulmányozza és megőrizze a vonalakat. Áldozatos munkájának köszönhetően most már a teljes terület szigorú védelem alatt áll, és csak repülőről lehet megtekinteni. A városka meg is hálálta a világhírnevet a tudós asszonynak: iskolát, utcát neveztek el róla, és a születésnapja helyi munkaszüneti és ünnepnap, amikor is pazar megemlékezést tartanak róla.

A hotelban, ahol élete vége felé kapott egy szobát ingyen a tualjdonostól (addig egy egészen picike házikóban lakott a sivatagban) féltve őrzik szobáját, képeit. Szinte egyáltalán nem vette magát körül tárgyakkal ez az asszony, aki szerelmet, anyasàgot áldozott fel a tudományért. Elszorult a torkunk, ahogy a szobájában Edgár beszélt róla.
Repülőre nem szàlltunk, csak elbuszoztunk a kilátóhoz, ahol azokat a vonalakat lehet látni melyeket ketté szel a pánamerikai országút. Visszafele lestoppoltunk egy kedves kaminos csapatot.

Maga a kisváros nagyon kedves és megkapó, érdemes volt itt eltölteni pár napot. Szerencsénkre nem volt olyan meleg, mint szokott, mert minden nap felhős volt az ég és esett is.. 5 napon át. Katasztrófák sorozatát okozva a környéken, földcsuszamlások és áradások miatt, több száz ember vesztette el az otthonát.. Sajnos nem jó jelek ezek. Lehet hogy eltűnnek a vonalak is a klímaváltozás miatt…? 🙁 reméljük nem! Edgár mesélte nekünk, hogy két évvel ezelőtt is esett egyszer 5 percre, képzeljetitek milyen ritkasàg itt az eső, ha erre emlékszik..ő maga pedig pár évvel ezelőtt tapaasztalta meg először az esőt.