Salento – kávé, dzsungel, zöld-ség, színek
Következő úticélunk Salento vidékére vezetett, ami leginkább a kávéültetvényeiről híres. Este 10-kor indult a buszunk Bogotából, és reggel 6-ra kellett volna megérkeznünk Armeniába. Úgy hisszük a sofőrt a szeretője várta, vagy egy nagy seb volt a seggén, hogy nem akart a buszban ülni,de úgy vezetett éjszaka a hegyi szerpentineken, hogy már 3:30-ra megérkeztünk. Az első busz 4 után indult Salentoba, kb még 50 perc buszozás várt ránk. Addig az állomáson szürkültünk, zöldültünk, mivel szinte mindenki tengeri beteg lett a busz-úttól. Most először kapcsoltuk be az öveinket a buszon.
6 körül megérkeztünk Salentoba és csodálatos trópusi vidék és növényzet fogadott minket – kellemes, 20 fok körüli hőmérséklettel.
Hajnalodott. Sétálgattunk a városban, hogy találjunk valami szállást, közben pedig ámultunk a csodaszép színes házakon, az üres utcákon.
Edvárd aludt egy kicsit reggel, mert ő sosem tud aludni a buszon, Dóri addig megvette a jegyeket a következő úthoz, ami nem volt egyszerű… erről majd a tippekben.
Mivel eléggé elfáradtunk, ezért úgy döntöttünk,hogy ezen a napon csak a közelben barangolunk és pihengettünk. Bejártuk a várost.. csupa szín, igazi kolumbiai feeling..:)
Ellátogattunk egy művésztelepre is, ahol csodaszép házak vannak egy kis völgyben.
Az egyik ház mögött pedig egy permakultúra kertre bukkantunk:
Végül úgy döntöttünk, hogy egy darabon még elsétálunk az ültetvények irányába.
Olyan szép volt ez az út és vidék, hogy egészen sokáig sétáltunk, kb. 2 órát.
Végül belebotlottunk egy fiatalemberbe, aki megszólított minket, és kiderült, hogy túrákat vezet az ületetvényeken, mára végzett már, de mondta, ha akarjuk, visszamegy velünk. Eredetileg nem volt szándékunk túrára menni, igazából nem is gondoltuk, hogy 3 órát fogunk gyalogolni, Dóri is csak szandálba jött, de ha már ennyit begyalogoltunk és olyan kedves volt a srác gondoltuk befizetjük azt a pár száz forintot…Szerencsénkre a legorganikusabb ültetvények egyikén dolgozik. Nagyon megérte.
Egy család és néhány idénymmunkás műveli a területet, ami csak néhány hektár, de így is évente kb 2000 kg kávét termelnek meg, aminek kilóját 4000 ft-nak megfelelő összegért adják el..!!!
Lássuk mitől ez a különleges érték!
Minden kávészemet kézzel szednek le, csak akkor, amikor már érett. Egész éven át szedegetik, illetve amikor a szüret van, akkor felvesznek néhány munkást. A kávét őrzik, a természet eszközeivel. Pálmafákat ültetnek a kávé cserjék közé,melyek árnyékot tartanak (nem hálóval vagy fóliával takarják le, mint ahogy más ültetvényeken láttuk.)
Természetes rovarcsapdát alkalmaznak, amely alkoholt és 8fél gyógynövényből készített illóolajokat tartalmaz, ez a folyadék odavonzza a kártékony rovarokat és az alkoholtól berugnak, a vízbe hullanak – megfulladnak…
A cserjék közé pedig még citromfát és egyéb természetes rovarűzőt ültetnek.
Több féle, természetes komposztban dolgozzák fel az organikus hulladékokat.
Természtes rovarriasztót is használnak, amiben gyömmbér, chili, fokhagyma, és citrusfélék vannak.
A 3 féle kávét kézi darálóval pucolják, majd szárítják, egyesével válogatják, pirítják, és őrlik meg, hogy ezt a különleges ízvilágot töltsék ki a csészénkbe. Köszönjük!
Másnap ellátogattunk a közöli Cocora völgybe kirándulni. Ez egy rövidke 16 kilóméteres karika, de nem annyira nehéz terepen, viszont annál izgalmasabb. Függőhíd tákolmányok, és rámpák sora várt ránk, a folyók felett. Gyönyörűségesen szép út volt ez a buja zöld természetben.
Le a völgybe 13 km-t mentünk egy jeep hátulján kapaszkodva. Izgi volt. Itt egy videó, amit készítettünk az útról.
Elmentünk az erdő közepén egy kolibri központba, ahol speciális itatókkal csalják oda a madarakat, hogy lencsevégre kaphassák a turisták.
Hihetetlenül csodás lények ezek, így annyira nem is bántuk, hogy ilyen mű-módon találkoztunk velük. Láttunk még lepkéket (bocsi,de ezen a nagy kakin volt a legegyszerűbb lekapni őket) és néhány rabruhás pajtit is, akiket nem igazán ismertünk fel.
…és nagyon sok szép, különleges levelet, virágot.
A kolibrik után még egy kaptató várt ránk, és felértünk egy csodaszép magaslatra, ahonnan csodaszép látványnak kellett volna vissza köszönnie. De köd volt. Nagyon nagy köd.
A köd nem csupán elvesz a látványból, hanem megmutat egy másik valóságot is. A csend és az elmosódó vonalak világát. Megmutatja az élet szunnyadó voltát, amikor nem színekben táncol, hanem meghúzódik minden, szendereg és figyel. És te, a szemlélő is elcsendesülsz és figyelsz.. egyre inkább figyelsz. Pillanatokra aztán felszakad a földre hullott felhő és a messzeség színes sóhaját halljuk.. Káprázat.
Visszafele aztán újra felkapaszkodtunk egy dzsipp hátuljára és repültünk a völgyben. Este pedig kölcsönkaptunk egy motort, hogy járassuk egy kicsit – jó volt megint szabadon keringeni.
Egyik reggel felmentünk az utcán végén lévő kilátóhoz:
Majd buszra pattantunk, az auópályán átszálltunk egy másikra (ahogy ez itt szokás) és ellátogattunk egy közeli kisvárosba is, amit Filandiának hívnak. Ami igazán élmény volt itt, Salentóhoz képest, hogy még nagyon nem fedezték fel, ezért minden helyi, és elérhető volt.
A főtéren helyiek kávéztak, helyi árakon, így mi is megengedhettük magunknak ezt a fajta úrias módot…:) Kedvesek és bájosak voltak az utcácskák. Csupa szín itt minden. De ami az egyik legizgalmasabb volt, az gyanúnk beigazolódása… 🙂 – már itt-ott feltűnt egy két helyi, aki lóháton baktatott, de csak itt láttuk igazán: a lovas közlekedés, Kolumbiában, vidéken teljesen természetes – sőt kultusza van, és a „lovasok” igazi keménylegények, menőn kigombolt ingben, görbe lábakkal, éleseket köpve… 🙂
A másik kultusz a vidéken az a terepjárók használata és egyedi kifestése óriási kultusza van ezeknek a járműveknek, itt ez a helyi tömegközlekedés egy módja,még egy külön jeep fesztivált is tartanak..
81 nap, 36 ágy-Dél-Amerika | Talpalatnyi történetek Edvárd és Dóri utazásaiból a világ körül
2017.04.19. @ 16:31
[…] Az egyik legborzalmasabb éjszakai buszút élményünk, még képet sem […]