Guatapé – a víz birodalma, egy különleges építmény(?)

Salento után Medellin városa felé vettük az irányt. Útközben a már megszokott, buszra fel-le szálló árusok hada…

Meglehetősen gyorsan ment velünk a sofőr ismételten. Ami viszont igazán félelmetes volt, hogy az út egy szakaszán elkezdte piszkálni a zenelejátszót, ami azt jelentette, hogy elindult egy szám (természetesen teljes hangerőn) és 10-20 másodperc múlva váltott egy másikra, föl le tekergetve a hangot is. Miközben szerpentineken vezetett, előzgetett a kettős záróvonalon stb. Ha egy 10 percig csinálja ezt, az még érthető lett volna, de már 40 percig ezzel „szórakoztatott” minket, amikor Edvárdnak elfogyott a türelme, és ráförmedt, hogy miért csinálja ezt, és fejezze be. Ami érdekes volt, hogy sokan túlzónak találták hangnemét, holott mindenki életét veszélyeztette a sofőr „szórakozásával”. No de hál ‘isten odaértünk épségben Medellinbe. Átbuszoztunk a másik pályaudvarra és már robogtunk is Guatapé felé. Estére megérkeztünk, kicsit zölden a sok utazástól. Picit azért körbesétáltunk, és még oly kótyagosan is, de éreztük, hogy nagyon kedvelni fogjuk ezt a helyet, mert picike, kedves emberekkel, és igazán különleges.

Dóri nagyon hamar szerelembe esett a színes házakkal, és különleges homlokzataikkal, amiket az utóbbi évtizedben kezdtek el megalkotni a helyiek.

Kifejezi az ott lakók életét, munkáját,társadalmi rangját, ízlését…Mint egy családi címer, cégér. Nagyon különlegesek. Lássunk néhányat.

Vannak díszítések, melyek csak dekorációul szolgálnak…

vannak, amelyek a város nevezetességeit, a városka vagy egy-egy család életéből emelnek ki eseményeket vagy vallási tartalmat hordoznak.

cégérként funkcionálnak

(a fenti képen félreértés ne essék nem lehet kutyát, „perro”-t venni, ez a hot dog rövidítése:-) a kolumbiaiak nem esznek kutyát )

vannak egészen modernek,

a lenti kép jobb alsó sarkában egy ház lábazatán a városi vízvezeték rendszer rajza található:

meglepőek,

és természetesen az igen tisztelt jepp, tuktuk (auto taxi, ahogy itt hívják) és a chiva (díszített, nyitott busz) megjelenítései,

és természetesen a parkoló fala, sem lehet más…,

de a kedvencünk a húsbolt lábazatán a stílusosan félbe vágott tehén és a billiárd terem díszítése.

E mellett pedig kis parkok, szökőkutak és a város közepén egy óriási focipálya, ahol minden nap van valamilyen meccs. Edvárd egy kis sör kíséretében ki is ült egyet megnézni a helyiekkel.

Ha pedig ez a sok szín még nem lenne elég…a városban ilyen csodásan dekorált auto taxik járkálnak:

A hely maga egy különleges építmény, mivel az itt található víz egy hatalmas víztározó, és elöntött ezt a dombos-hegyes vidéket, ezért lett ilyen. Leggyönyörűbb látvány a „Szikla”, az El Penol (Piedra del Penol) tetejéről érhető el, amit meg is kapunk, ha leküzdjük a 720 lépcsőfokot.

A sziklát 1954-ben hódította meg először egy kolumbiai sziklamászó és azóta is folyamatosan küzd a két város (El Penol és Guatapé) hogy kihez is tartozik a szikla, ami ma már nemzeti emlékmű, ám magántulajdonban van, mivel egy magánkézben lévő telken áll:-)

De tényleg eszméletlenül pazar. Alig tudtunk betelni vele. Korán reggel indultunk el, hogy elkerüljük az egynapos turisták csapatait és sikerült is. Az oda és vissza vezető séta gyönyörű, ráadásul senki nem volt még fent, mikor felértünk a kilátó tetejére, ahonnan 360′ panoráma tárult elénk.

Itt töltöttünk vagy egy órát, mert nem tudtunk betelni a látvánnyal és a folyamatosan változó színekkel.

Természetesen a kilátó kerítése is tele van domborművekkel:

Kb a 200. lépcső körül, ahol ez a szűzanya szobor állt megismerkedtünk egy kedves kolumbiai lánnyal, akivel majd visszasétáltunk a városkába.

Ő készítette rólunk ezt a (tudjuk, tudjuk nagyon nyálas:-) ) képet.-)

A városba bevezető út mellett a „külvárosi” lakók házai és utcácskái:

Úgy éreztünk itt a víz, a dombok és ez a különleges klíma, megpihennek itt idegszálaink. Ezért 4 estét is itt töltöttünk. Különösebb dolgot nem csináltunk és nem is történt velünk. Csak élveztük a látványt, a természetet, a csodálatos klímát. Egy nap kölcsönöztünk egy motorbiciklit, amivel egész nap csalinkáztunk és átmentünk a szomszédos városkákba is, többek között San Rafaelbe.

Útközben pedig megálltunk és a rajzolt térkép alapján megpróbáltuk megkeresni a vízeséseket és tavakat, jól el is tévedtünk. Azért egy-két patakra és vízesésre ráleltünk. Visszafele már San Rafaelben több információt kaptunk és tudtuk, hol kellett volna lefordulnunk,de ekkor már kezdett sötétedni és épp elég időt töltöttünk földúton, a köveket kerülgetve. Jól elszoktunk a motorozástól…régen volt már ez az India🙂 ezért inkább elmentünk és a naplementében különböző helyszínekről néztük meg „A követ”.

 

San Rafael kisváros igazán autentikus volt, csak helyiekkel, lovakkal, és zsizsgő élettel találkoztunk. A főtere nagyon szép volt és a kocsma előtt nem motorral, hanem lóval parkoltak:-).

Medellinben és Bogotában már csak party busznak használják az egykor oly népszerű chivákat,de itt még természetesen rendes közlekedési eszköz. Imádtuk:

Van egy pár függőhíd is városban, ami egy másik, még nyugodtabb városrészhez vezet:

Nem is nagyon tudjuk szavakba önteni az itteni érzéseinket, nagyon pihentető ez a hely, a képek magukért beszélnek. (Persze lehet itt mindenfélét csinálni, vannak víziparkok, amit a hétvégén idelátogató kolumbiai családok töltenek meg,  bungie jumping, kenuzás, hajótúra bulival a szigetekre, zipline, akár ejtőernyőzésre is elvisznek a közelbe, de el lehet látogatni hajóval Pablo Escobar egykori luxusvillájába is.) Mi most csak sétálgattunk, élveztük a városka és a környék hangulatát és részt vettünk a vasárnapi misén, ebben a csodálatos templomban.

Guatapé és környéke az egyik kedvencünk volt. Aki Kolumbiába utazik, annak mindenképpen érdemes ide ellátogatnia, mert egy csodálatos vidék és ha tehetitek ne csak egy napra gyertek Medellinből.