Scifik ihletője – Salar de Uyuni, és az Andok medencéjének tájai

December 28-án elhagytuk La Paz-t. A tömeggközlekedést választottuk és megint nem csalódtunk, útbaigazítottak bennünket és meg is találtuk a pályaudvart, ami meglepően szép volt. Útravalónak készítettünk jó pár szendvicset és kaptunk finom gyümölcskenyeret családunktól, amit Dóri, a nagymama és Gia reggel sütöttek:-).

Egy kimerítő buszozás várt ránk, ami egész éjszaka tartott..Tartott volna, de már reggel 5-re megérkeztünk. Hiába foglaltuk le a fekvős székeket, sajnos a belsőnket kikészítette a folyamatos rázkódás, dülöngélés, zötykölődés. Dóri amúgy sem jött még rendbe és az Uyuni túra násodik napját majdnem végigszenvedte:-(. . Szóval 5-re érkeztünk Uyuniba, fél 11-kor kezdődött a túra… ez azt jelentette, hogy még több mint 5 órát kellett várakozni egy olyan városban, ahol semmi nincs csak turista irodák meg drága kajáldák… mindezt úgy, hogy szinte nem aludtunk semmit, és a wc megnyugtató közelsége elengedhetetlen volt… lett volna, csak nem volt.

(Bal felső sarokban kéretik megfigyelni a két kisjézust…nem jöttünk rá miért..talán maradt az előző évről??)
Na de azért valahogyan eljött az indulás pillanata is. Egy terepjáróval mentünk,4 másik útitárssal és a sofőrrel. Azt kell tudni, hogy megint csak egy szervezett túrát kellett igénybe vennünk, szinte csak ez működik itt Dél-Amerikában. Erről majd részletesen egy másik bejegyzésben. Amúgy egy spanyol nyelvű csoporttal voltunk, mert az angol nyelvű 2-szer annyiba került volna,és így a nyelvet is gyakorolhattuk, meg így nagyobb valószínűséggel kerülhettünk dél-amerikaiakból álló csoportba (így is lett…szuper kis csapatunk volt és a sofőrünket is nagyából megértettük..kedvesen javítgatta a spanyolunkat.)
Elindultunk elhagyva Uyuni városát, a sivatag felé. Szerencsére nagyon jófej sofőrt és vezetőt kaptunk, tényleg biztonságban és lazán éreztük magunkat vele, pedig mindenféle rémtörténetet hallottunk a karácsony táján iszogató söfőrökről.
Első állomásunk a sóbányászat fénykorából megmaradt vonat temető. Itt nem készítettünk sok képett, mert rengeteg volt a turista.

és itt egy kicsit megint felmerült bennünk, hogy lehet, hogy nem kelett volna befizetni egy szervezett túrára hál’ istennek sofőrünk megnyugotatott, hogy azért vannak ilyen sokan,mert a legtöbben az egy napos túrára fizetnek be és gyorsan végigmennek az álllomásokon, de máshol nem lesznek ennyien.
Második állomásunk a maga a só síkság, a só sivatag volt. igazából só tó….


Itt található a világ legnagyobb tükör hatása, de sajnos ez csak akkor tapasztalható, ha esik az eső. Mi éppen ezért az esős évszakban érzkeztünk, de mégsem tapasztalhattuk ezt meg. Késik az eső, érezhető a globális felmelegedés hatása, novemberben már esnie kellett volna. Elképesztően kápráztató… nehéz szavakba önteni azokat a helyeket, ahol ez alatt a 3 nap alatt jártunk, ezért beszéljenek a képek, és az érzésvilág, ami megragadott minket.
Nagyon sok kép készült, nehéz válogatni. Az első nap leginkább a sósivatagról szólt, illetve ellátogattunk egy „szigetre” ami kiemelkedett a síkságból.

Régen, a tengerfenéken egy korallzátony volt. A magashegységi, száraz éghajlat miatt a mai napig felfedezhetők a korall formák, pedig már több ezer éve kiemelkedett. S új élet telepedett meg rajta: oszlopkaktuszok.


A sósivatag közepén emelkedő korallszigeten ma nagyon ritka oszlopkaktuszok vannak, amik hihetetlen tűrőképességűek. Elképesztő… No meg a szél is, ami ott volt…
Készítettünk 1-2 vicces képet

és sofőrünk által kitalát táncos videót…valószínű, hogy ez az egyetlen igazán mulatságos pillanat számára a túrán, hiszen 15 éve vezet csoportokat a sivatagban és lehet, hogy ezért nem indította el (véletlenül:-)) az első táncos felvételt…no itt a videó, amiben egész csapatunk hülyét csinált magából:-)

Ebéd a sivatagban:


Szállásunk felé még megálltunk hogy megnézzük a naplementét.

Az estét egy só szálláson töltöttük a sivatagban, ahol minden sóból készült: a falak, a padló, a székek, az ágy alapja is.

Fáradtak voltunk, az egész napos zötykölődéstől, és a sok élménytől. No meg ahogy a sivatag ránehezedett a lelkünkre. Nem sokat voltunk „szabadon”, mert ki-be szálltunk a terepjáróba. Annyira bennünk volt, hogy elsétálgatnánk 1-2 órát csak úgy a semmibe itt a sivatagban, megmásznánk a nekünk tetsző hegyet…no de ez a szervezett túra ára. Még így is éreztük, mikor az ég alatt álltunk, hogy itt nincs „okoskodás” itt kemény élet van, és a mi elpuhult testünknek csupán kevéske esély a túlélésre. A nap, a szárazság, az éles fények, a szél… kemény vésővel alakítják itt a formákat, az életet.
Másnap korán keltünk, és mentünk tovább az Andok hegyei és síkságai felé. Ez a nap a formákról, a fényekről, a színekről és a távlatokról szólt. No meg persze a lagúnákról és flamingókról.







Egészen közel engedtek magukhoz, de nem csoda, nagyon apró lényekkel festik meg a tollukat és táplálkoznak, ezért egész nap a vízet kell szürögetniük…
Sajnos egyre kevesebb van már a lagúnákból, eltűnik a flamingók élettere, s ezzel elltűnnek ezek a különleges és csodálatos lények is. A flamingók mellett nagyon sok hegyet láttunk, amikre nincsenek szavak…elképesztően gyönyörűek. Olyan színek, és fények, és formák láthatóak, amit sem leírni, sem megmutatni nem tudunk igazán…




Apró lábnyomok:

Az éjszakát egy kis szálláson töltöttük. Másnap kora hajnalban indultunk a gejzírekhez, mert ilyenkor a napfelkeltében még sokkal aktívabbak. Nem is csalatkoztunk, elképesztően szépek voltak. Kicsit olyan volt, mintha átléptünk volna a történelem előtti időkbe, vagy a történelem utániakba? A gejzírek után még néhány lagúna felé vettük az irányt, amik igazán szépek voltak…Színekkel és flamingókkal.












Végül elértük a határt.

Elköszöntünk Bolíviától. Salar de Uyuni és a környező hegyek, síkságok, varázslatosak voltak. Nem csoda, hogy ennnyi szürrealista művész születik itt Dél-Amerikában… ezek a vidékek, a látvány, ami körülvesz és a viszontagságok, amik próbára tesznek, elképesztőek, és túl vannak a mérsékelt gondolkodás határain.. A világ legfiatalabb vidékei vannak itt, ha a Föld történetét nézzük… folyamatos változásba áll itt minden, a hegyek és völgyek, élnek és mozognak… vele mozog tudatunk is… megkérdőjelezve az ismert világ határait, a valóságot magát…