A luxushotel ára
UPDATE: lent! Eszünkbe sem jutott ma reggelig, hogy erről fog szólni az első karantén utáni bejegyzésünk. Régen írtunk már a blogra. Pedig adósok vagyunk még egy úti beszámolóval, számtalan gondolat és téma, konkrét címmel együtt várakozik a megírásra. Nemrég kérdeztek minket a Kossuth Rádióban (09:26:54-től) arról, hogy mit változtatott a hulladékmentes életmódra való törekvésünkben az elmúlt pár hónap. Egy szóval? Semmit. Vagy inkább megerősített, mert most jön csak igazán az egyszer használhatóság kora.
De minden téma közül leginkább, az a lassan két éve bennünk érlelődő gondolat foglalkoztatott minket, hogy egyáltalán etikus-e, helyes-e írni az utazásainkról? Hogy írhatunk-e bármit környezettudatosságról 30 repülőúttal és több tízezer kilométerrel a hátunk mögött? Hogy megváltozott-e a blog az utóbbi években? Nevezhetjük-e még utazó blognak? Hiszen, ha másért nem is merülne fel, akkor azért, mert évente „csak” egyszer, maximum kétszer kelünk útra. Persze a legfőbb kérdés, hogy MI szeretnénk-e még annak nevezni? Nem csak a blogunkat, hanem magunkat is. Ha benneteket is izgat mire jutottunk, akkor írjátok meg és következő bejegyzésben megosztjuk veletek.
A Tatai Öreg-tó, az orvosi ló
Viszont a ma reggel elénk került Újabb összefoglaló a Tatai Öreg-tó szomorú fejleményeiről aktuálissá tette egy szintén régóta, megírásra váró témánkat: a luxus szállásokét. Az ügyet, a hír felröppenése óta figyelemmel kísérjük, aláírtuk a petíciót, de valami általánosabb jelenséget is jól szimbolizál az Avalon Hotel esete.
Azt, hogy a helyieknek szinte egyáltalán nincs beleszólásuk abba, hogy mi történhet a saját környezetükben és azt, hogy mi a luxus valódi ára.
Kép forrása: turizmusonline.hu
Tudjátok rólunk, hogy 90%-ban couchsurfingen, servason, barátoknál, buszon, vonaton töltjük az éjszakákat. De ugyanilyen fontosnak tartjuk, hogy ahol tehetjük kis, helyi szállásokon is megszálljunk, ezzel is támogatva az ő fennmaradásukat. A nagy szállodaláncoknak ugyanis megvan a fizetőképes közönségük, ők nagy valószínűséggel megmaradnak. ezen felül növekednek, terjeszkednek is, nem kirívó eset, hogy felvásárolják a kis halakat.
Azt, hogy miért nem szállunk meg luxushotelekben persze elintézhetnénk annyival is, hogy azért, mert drága.
De ez nem lenne feltétlenül igaz. Vannak akciók, meg szezon utáni ajánlatok, felajánlhatjuk, hogy írunk a szállodáról, felturbózhatnánk a marketing tevékenységünket… szóval számtalan lehetőség adódnak, ha mégiscsak ilyen helyen szeretnénk megszállni.
Illetve vannak kivételek. Vannak gyönyörű jurta szállások, öko-hotelek és olyan szállások, amik azért drágábbak, mert a természet közeliség luxusát adják meg, esetleg mert megfizetik az alkalmazottaikat vagy olyan tevékenységet végeznek, amivel visszaadnak a helyieknek.
De sajnos a legtöbb esetben valamilyen, a Tatai Öreg-tó mellé épülő hotelhoz hasonló eset áll a luxus hátterében.
Mert mi a luxus valódi ára?
Lehetünk Indonéziában, apró Maláj szigeteken, Dél-Amerikában vagy itt Magyarországon, hasonló tendenciákat láthatunk. Sajnos nem kell messze mennünk a példákért. A miénk is egyike azoknak az országoknak, ahol egy védelem alatt álló terület, közkincs egyszerűen magántulajdonba adható, hogy majd, csak azok részesüljenek a szépségéből, akik azt meg tudják fizetni.
A szépségből való részesülés sajnos a legkevesebb!
Hogy mi történik közben az élővilággal, az ökoszisztémával, azzal, ami pénzzel nem vehető meg? Hogy a területrendezés kapásból azzal kezdődik, hogy „megtisztítják” az építési területet a több száz éves fáktól? Hogy a helyieknek beígért “infrastrukturális és turisztikai fejlődés” végül valóban hány lakosnak lesz “jó”? Arról nem szól a fáma.
De arról sem készül hatástanulmány, hogy milyen következményei lesznek egy ilyen „innovatív beruházásnak” a helyi közösség életére.
Kép forrása:unsplash.com/@athenakavis
Példák a világból
Számos példával találkoztunk az utazásaink során. Volt, ahol a helyiek büszkén mesélték, hogy álltak ki azért, hogy partszakaszok ne kerüljenek magán kézbe, hogy a szigeten élő gyerekek bármelyik hotel előtti part homokjában játszhassanak iskola után.
És szívszorító élettörténetekkel (sajnos ezekből volt több) olyanokról, akik meséltek nekünk arról az időről, amikor még nem volt a nyugati turizmus közkedvelt célpontja Bali. Amikor még mindenkinek volt egy darabka földje, volt hal a vízben, és mindenkinek volt rizs az asztalán.
Persze először minden jónak tűnik „egyszerűen megjelentek olyan foglalkozások, amelyek előtte nem léteztek. Például a tengerparti árusok, éttermek. Viszont mára a szállodáknak saját éttermük és medencéjük van. Egy asszony elmondása szerint a turisták már nem fekszenek kint a tengerparton, nem esznek a helyiek éttermeiben, mert minden all inclusive a szállodában.” – a Balinéz, asszonnyal történt teljes beszélgetésünket itt olvashatjátok el.
Harmincz Rita (alias A sárga ruhás lány) barátunktól is számtalan hasonló példát hallottunk a helyiek számára „csodás, prosperáló életet” elhozó, „innovatív” turisztikai „fejlesztésekről”, melyekről az évek alatt kiderül, hogy mindenkinek jó csak éppen a helyieknek és az élővilágnak nem.
Egyik szívszorító történet, amit Rita, Bali című könyvében olvastunk az a „Subak” rendszerről szól, ami egy, az Unesco világörökségét képező vízelvezető és öntöző rendszer.
„A subak egy közösség által kezelt és aktívan fenntartott rendszer. Farmerek közössége dolgozik aktívan együtt egymásért finoman összehangolva. […]Mindenkinek egyenlően joga van az öntözővízhez, amelyet gátak és ősi csatornarendszerek összehangolt működésén keresztül osztanak szét a rizsföldek között szigorúan rendben tartott időbeosztás alapján. […]A rizsföldek fogyóban vannak, hiszen Udud és Tabanan környékén egyre több medencés villa épül, amely nemcsak a rizsföldek csökkenéséhez vezet, hanem rengeteg vizet is elfogyaszt a közösből. A turizmus és ennek következtében a pénz beáramlásával a rizsföldek rendszere is veszélybe került. […]A hotelek, a villák rengeteg szobáikkal és úszómedencével mind a legjobb minőségű vizet szeretnék kinyerni, ha már fizetniük a felhasználás arányában úgysem kell, így képesek akár 100 méter mélyről is felszivattyúzni azt a felszínre. Például az egyik öt csillagos szállodában naponta 2000 liter vizet használnak el csak arra, hogy az úszómedencét visszatöltsék.” Mindezt a tengerpart mellett.
Mindezek ellenére senkiben nem akarunk bűntudatot kelteni, igyekszünk magunkban sem, és továbbra is hiszünk benne, hogy lehet utazni, lehet töltődni és ismerkedni más kultúrákkal. De sajnos be kell ismerni azt, hogy csak addig, amíg ez nincs a helyiek kárára. Minél kényelmesebb, minél több luxust ad valami egyéni szinten, annál többet vesz el másoktól és mástól. Kérdés, hogy ezzel mit kezdünk magunkban? Mi is belefutottunk pár zsákutcába és megfizettük a tanulópénzt. A luxusszállodák pedig, ha a mélyére nézünk, akkor inkább elvesznek a hely szellemétől (minden értelemben), mint hozzáadnak.
Míg a helyi, „szoba kiadó” a helybéli kezében van, akinek személyes és üzleti érdeke is az, hogy megmaradjanak a természeti értékek, addig a nagy luxusszállók többségében külföldi, de legalábbis nem helyi befektető kezében vannak, akiket egyáltalán nem, vagy csak kismértékben érdekel a hely sorsa.
Az odalátogató turista pedig pár napra megy, élvezi, aztán távozik.
Kép forrása: unsplash.com/@rumana_
A luxus szolgáltatások becsapóssága
Minél drágább valami, annál többet akarunk kapni a pénzünkért. Ez egyszerű pszichológia. Ezért olyan szolgáltatásokat is elvárunk, természetesnek veszünk, amire igazából nincs szükségünk a kikapcsolódáshoz. Ezzel szembe menni pedig még az igazán tudatos vendégektől is nagy energia befektetést igényel, amire legkevésbé akkor vágyunk, amikor végre pihenni megyünk és el akarjuk engedni magunkat. Ezért a saját dolgunkat is egyszerűsítjük, egy egyszerűbb szállással.
Van egy régi teóriánk: mi lenne, ha egy szállásért úgy fizetnénk, hogy minden egyes dologért, amit használunk azért a használat arányában kellene fizetni? A vízért literenként, a légkondiért, a világításért, az ágynemű és törölköző cseréért, a reggelinél elfogyasztott ételért és még sorolhatnánk.
Mit gondoltok, többet használnánk, mint amire szükségünk van?
A karantén után fontos, hova tesszük a pénzünket
Eddig is fontos volt, eddig is ezzel szavaztunk csak igazán. Azok a szolgáltatások virágzanak, azok a termékek lesznek a piacon, amikre kiadjuk a pénzünket. Mivel most kevesebben kelnek útra (ami egyébként klímaváltozás szempontból nagyon szuper) még fontosabb, hogy az idegenforgalomnak legkiszolgáltatottabb helyeken szálljunk meg.
Paradoxonnak hangzik, de törekedhetünk ökolokalizmusra utazás közben is. Itthon meg aztán főleg.
Mi nagyon reméljük, hogy a sok minden közül, ami nem tér vissza a régi kerékvágásba (és szándékosan nem „normálisat” írtunk) az a turizmus lesz.
A fordulat szomorú következményei
Igen, ennek lesznek az egyéni történetekben szomorú következményei. De ne feledjük, ezek eddig is voltak, csak nem kaptak hangot! Az infrastrukturális „fejlesztések”, a szállodaláncok állítólagos munkahely teremtő és életszínvonal emelő tevékenysége miatt is mentek tönkre helyi vállalkozások, éheztek családok és estek a turizmus áldozatául.
Persze nagyon nehéz egy szállásfoglalás előtt felkutatni, milyen áron épült oda a szálloda, mit támogatsz a hotelnek fizetett pénzzel, de azért van 1-2 dolog, amit az áron kívül érdemes megfontolni szállás választásnál.
Mi lesz Tata ’subakja’?
Azt még nem látjuk mi lesz a Tatai Öreg-tó vagy a Balaton part ’subakja’, de ha még csak beszélni sem beszélünk róla, akkor hamarosan kiderül. Talán nem sok, amit tenni tudunk, de minden eszközünket, ami a rendelkezésünkre áll használjuk fel.
Ha pedig tudtok etikus luxusszállás létezéséről, írjátok meg nekünk!
!!!!!
UPDATE (2020.szeptember): Szeretjük időről időre és a veletek történt beszélgetéseink hatására revizonálni a gondolatainkat. Igen sok érzelmet váltott ki ez az írásunk és egy valamit kihagytunk. Szűcs Péterrel a Peter’s Planet utazási magazin szerkesztőjével beszélgettünk egy tanulmány kapcsán, aminek az írásába Dóri is részt vett és kiderült, hogy valamit nem tisztáztunk. Luxus szállás alatt egész gondolatmenetünkben a tömeges, többcsillagos, pazarló szolgáltatásokkal teli szállodát jelenti.
Továbbra is alapvetően azt gondoljuk, hogy a kicsi, egyszerű szállások a couchsurfing sokkal fenntarthatóbban tudnak működni, mint a több száz szobás hotelek. De van a fenntarthatósági skála másik végén is hotel. Ami az igazi luxust adja, és aminek értelmében a couchsurfing is luxus szállás lehet. Ehhez a luxus egészen más értelmezésére van szükség.
Luxus=Valami megfizethetetlent, egyedit szolgáltat és igen, ez lehet drága is. A high end szállásoknál a magas minőség már együtt jár a környezettudatossággal, társadalmi felelősségvállalással. Pl.: ökologikus ház, eldugottan a természet közelében, igazi személyes kapcsolat a tulajdonosokkal, odafigyelés, egyedi berendezés (a nagy szállodaláncok egyen szobáival szemben), helyi munkaerő alkalmazása és tisztességes bér fizetése, almaszedés, mint program, helyi különlegességek megkóstolása. Ez az, ami kevesek számára elérhető, drága, de fenntarthatóan tud működni.
Röviden összefoglalva a „nem luxus-luxus” vagy amit fenntartható turizmusnak szoktunk nevezni, szerintünk a tömegturizmus leépítését, közelebbi desztinációk előnyben részesítését, helyi munkaerő és szolgáltatások igénybevételét, idegenforgalom helyett vendéglátást, vendég- és környezetbarát szemléletet, közösségi szolgáltatások használatát és értékteremtést, kulturális értékcserét jelent. A fenntartható turizmus tisztelettel bánik azzal a környezettel és kultúrával, amit meglátogat. Nem elvenni akar, hanem része lenni valami megismételhetetlennek….ez pedig manapság, igazi luxus!
