A napfény folyó völgye és a tündeösvény kanyon

Monument Valley és Bryce Canyon Nemzeti park. Megérkeztünk Utahba:

A mostani utazásunk tényleg szinte csak a természetről, parkokról, kirándulásokról szól. Bár nagyra becsüljük a kormány és parkőrök erőfeszítéseit, hogy ilyen jól bekocsikázhatóvá tették a parkokat, de azért a legjobban akkor érezzük magunkat, ha egy-két órát legalább porban koszoljuk bakancsunkat. Így volt ez a Monument Valley-ben is.

Itt mindössze két túraútvonalat lehet egyedül bejárni, a többire csak túravezetővel lehet menni, leginkább lóháton. Lehet, hogy ha előbb tájékozódunk erről és arról, hogy milyen hihetetlenül gyönyörű ez a hely, akkor lehet, hogy ez lett volna az az állomás, ahol egy éjszakát szállodában töltünk. Csodás lehet a Monument Valley látványával elaludni és arra ébredni.

Földúton lehet körbe járni a völgyet autóval, majd a parkolóból két kb. 5 km hosszú túra érhető el.

A Monument Valleybe vezető út, már önmagában is lenyűgöző, hát még mikor beértünk a völgybe:

Nehéz megragadni szavakkal ezt a helyet, ezeket a színeket, ezt a mozdulatlan tanúságot. A képek sem segítenek igazán. A vörös, narancs és sárga árnyalatai, mint egy hatalmas áradása egy olyan folyónak, ami napfényből van, s percről percre váltakozik alkony és pirkadat. Mesés játék ez.

Megváruk a naplementét:

Következő állomásunk pedig a Bryce Canyon volt. Mikor elindultunk Page-ből reggel, mert megint ide vackoltuk be magunkat, a benzinkúton odaszólt egy oregoni pasas, és beszélgetni kezdtünk. Azt mesélte, hogy nem rég jártak a Canyon-ban, ahova mi is tartottunk aznap, és még soha nem látott ilyen lenyűgöző helyet. Nos igen. Hihetetlen formák jöttek itt létre valami holdbéli táj, amit vörösre színeztek és elvarázsoltak.

Nem volt könnyű a járás, mert az ösvényeken hó volt és letaposták a túrázók, nekünk meg nem volt jégsarok a bakancsunkon. (Egyébként 20 dollárért lehet venni a láogató központban.) A kitaposott rész eléggé csúszott, ha melléléptél, akkor pedig térdig a hóba süppedtél. Olyan volt mint egy varázsösvény, egy tündeösvény. Iszonyatosan élveztük, két napot is kirándultunk itt, minden lehetséges túrűt bejártunk és csodaszép volt a fény, a nap, a szurdokok, falak, égre törő oszlopokkal, peremeken baktatva.

Lent a völgyben pedig már alig volt jég:

A Nemzeti Park 1/3-a volt nyitva, mert majd’egy hónapig nem tudták takarítani az utakat a sokat emlegetett ‘goverment shutdown‘ miatt és óriási hó volt, illetve a téli időszakban egy-két túrát le is zárnak a jég és sziklaomlás veszélye miatt.

Így viszont olyan volt, mintha az egész terület csak a miénk lett volna. Bele tudtunk hallgatni a csöndbe, a lábunk alatt ropogó hó hangjába és csak a kilátókban találkoztunk a csivitelő kínai turisták tömegével. De ők hamar odébb áltak ;-).

Elmentünk egészen a Tower Bridge-ig:

A Nemzeti Park területén kívül van egy nagyon jó kis kirándulás, ami egy hihetetlenül csodálatos barlanghoz vezet. El sem akartuk hinni, hogy ilyen létezik, ezért csináltunk róla egy videót is:

A Nemzeti Parkokban általában vizet is lehet tölteni a kulacsunkba (nem mintha ne töltenénk meg bárhol a saját kulacsunkat :-)),de nagyon jó figyelem felhívás szerintünk, ha külön ilyen automaták is vannak. Ráadásul számolják, hogy azok, akik itt töltötték fel a kulcsukat, hány darab PET palacktól mentették meg a földet.

Két napot töltöttünk itt és a közeli Panguich városkában laktunk egy kis családi motelben.

Az egész városnak három utcája van és egy főutcája, ahol történelmi nevezetességű házakat lehet megnézni. Minden ház előtt ki van írva, régen milyen üzlet volt itt, ki alakította át és egészen szürreális boltocskák is vannak itt.

Dóri az adományboltban vett is egy könyvet 75 forintért, ahol megkérdezték tőle, hogy ő ugye nem helyi, honnan jött és ott Magyarországon mennyire veszélyes élni, van-e háború. Szóval tényleg egy nyugis kisváros volt.

Nyugodtan gyertek ide télen is! Sőt!