A por művészete és szabadsága Új-Mexikóban

Santa Fe, Termelői piac, Earthship, Taos.

Utunk Santa Fe fele vezetett. Igazából nem terveztük erre menni, már jártunk ebben a városban 5 évvel ezelőtt, és nem mintha ne szeretnénk visszamenni ugyan oda, de kicsit kiesett a mostani útitervünkből.

Viszont Taosban, amiért eredetileg Új-Mexikóba látogattunk, nem találtunk szállást és Santa Fe volt a legközelebbi nagyváros.  Ráadásul nem véltelnül „kellett” újra eljönnünk ide.

Egy olyan kedves idős, házaspárt találtunk, hogy nem tudtunk nemet mondani. Illetve ez volt az első alkalom, hogy kipróbálhattuk a Servas rendszerét, ami nagyon hasonlatos a couchsurfinghez, csak sokkal régebbi, sokkal szűrtebb közösség. Még a második világháborút követően indult el és minket már az is lenyűgözött, hogy már akkor is, az internet és szabad utazás előtt létezett olyan globális közösség, ahol befogadták egymást az utazók. A Servas azért jött létre, hogy a békét és megértést mozdítsa elő a különböző kultúrájú emberek között és ne történhessen meg újra egy világháború. Az elv az, hogy ha az emberek személyesen megismerik egymást, megértik egymás kultúráját, vallását, egyéni tapasztalatot szereznek más nemzetekről, akkor nem fognak általánosítani és gyűlölködni.

Na, de miért jöttünk ilyen messze? Közel 10 órás utazással jutottunk el Santa Febe, Pageből.

Valójában az Earthship nevezetű helyet és kezdeményezést szerettük volna megismerni Taos közelében. Arról, hogy miért nem találtunk ott szállást  és milyen is egy Earthship, hogy alakul a közösség, annak egy külön fejezetet szántunk.

Santa Fe felé Navajo vidékeken keltünk át. Illetve visszafelé szintén rezervátumokon ment az utunk keresztül és megnéztük a Hopi mesa-kat. Ha voltatok már nyomasztó helyeken….

 

Talán tudjátok, mennyire kedveljük az őslakosokat és az ősi kultúrákat. Hát, ezeken a helyeken nem azt láttuk. Valami iszonyatos nyomorúságot és letargiát sodort a szél az utcákon ezeken a településeken. Nagyon elszomorított bennünket ez a tapasztalat. Kifosztott, sorstalan embereket láttunk és otthonaikat.

 

Ilyen mesakra, faragott kövekből emelt magaslatokra építették falvaikat. Ezek az Egyesület Államok legrégebb óta lakott települései.

 

Egy kulturális centrumnál megálltunk, ahol egy hopi férfival találkoztunk és megkérdeztük mivel foglalkoznak most a helyiek, termesztenek-e valamit. Sajnos nem lepődtünk meg a válaszon. Óriási a munkanélküliség, akik dolgoznak, azok vagy a látogató központba dolgoznak, vagy kézművesek. Nagyon szép kosarakat és agyagedényeket lehet vásárolni tőlük. Illetve nyáron látogatnak ide turisták is, akik megnézhetik a hopik tradicionális táncait.

 

Mit termesztenek? Leginkább semmit, illetve 1-2 tök félét és kukuricát, de van egy érdekes, törékeny, egészen papírvékony kenyerük, amit egy helyi magból és vízből készítenek. Óriási probléma az alkohol és a rezervátum területén nagyon sok tábla, felirat figyelmeztet az ártalmasságára.

 

Nyoma sincs itt az amerikai gazdagságnak és itt inkább amerikai ‘álmatlanság’ van. Egy benszülött amerikainak (mert itt így mondják…nem indiánnak) jóval kevesebb lehetősége van, mint egy fehér amerikainak. Általában teljesen értéktelen területeket kaptak. Ha viszont, véletlenül olyan területen laknak, ahol van egy turista látványosság (amit még nem vettek el tőlük valamilyen indokkal) akkor túrákat tudnak vezetni és abból élhetnek. Nyilván több törzs továbbra sem enged turistákat a szent területekre és ez így nagyon jól van!! A másik népszerű megélhetés a kaszinók nyitása. Az indián törzsi szuveneritásnak ugyanis része, hogy amerika többi államával ellentétben, indián területeken engedélyezett a szerencsejáték, ezért több indián rezervátumban találunk kaszinó komplexumokat.  Ha az indiánok az utóbbi időben legnagyobb, sajnos sikertelen harcáról szeretnétek olvasni, akkor ajánljuk az alábbi történetet.

 

 

Ezen felhőket leszámítva viszont csodálatos időt töltöttünk Új-Mexikó államban. Szállásadóink nagyszerűvé tették napjainkat, és együtt elmentünk a helyi piacra is. Eddig ez volt az egyik legjobb piac, ahol járunk az USA-ban és igazán jó termékeket lehetett kapni, bár nekünk kicsit borsos áron, de az amerikai fizetésekhez képest elfogadhatóak voltak. Szállásadóink megjegyezték, hogy milyen élmény velünk piacozni, mintha ők is utaztak volna, mert mindenki milyen kedves volt, és milyen jókat beszélgettünk az árusokkal… Nos, szeretjük a piacokat és az árusokat… 🙂

 

Kicsit másról is szól itt a piacozás, mint a bevásárlásról. Talán azért is szeretnek nagyon ide járni az emberek. Nem a szupermarketek, személyeten polcai között mászkálnak elszigetelten, hanem beszélgetnek egymással, a farmok árusai fantázai neveket találnak ki a termékeiknek vagy akár a farmjuknak.

 

A piacnak pedig identitása van (pl.: van saját logója) és nagyon erősen összekapcsolódik az ökológiai tudatossággal.

 

 

Csak olyan boltok vannak a piac mellett, ahol helyi, főleg fa termékeket és textileket lehet kapni. Mutattuk is egy boltosnak itt, a mi kis függönyzsákunkat…hogy milyen jó lenne, ha nem csak textil bevásárló szatyrot árulnának, hanem ilyesmit is. Mert azért itt is nejlonba vagy papír zacskóba adják ám a termékeket.

 

 

De van itt zene, le lehet ülni és elfogyasztani a piacon vásárolt termékeket…de ami a legfontosabb, lehet beszélgetni!!!

 

Mi is beszereztünk végre egy igazi kenyeret és alapanyagot az esti krumplifőzelékhez és zeller fasírthoz:

Van itt egy nagyon szuper kezdeményezés. Ilyen kis fa és fém tallérokat láttunk az árusoknál:

Ez a piac kb. helyi pénze. A rászorulók kapnak az államtól (vagyis a ‘state’-től, hazai viszonylatra fordítva ,mintha a megye vagy akár a helyi önkormányzat hozna létre hasonlót) virtuàlis élelmiszersegély kupont.

Ezeket a kuponokat a termelői piacon kis, fa vagy fém pénzekre lehet váltani. Itt a piacon a segély kuponok 1 dollárjáért, 2 dollárt érő tallért kapnak. Így ösztönzik a rászorulókat arra, hogy ne a legolcsóbb, rossz minőségű termèkeket vásároljàk mondjuk a Walmartban, hanem segítenek abban, hogy ők is hozzájussanak a jóminőségű élelmiszerekhez. Szerintünk ez egy nagyon-nagyon szuper kezdeményezés, több államban is működik és azért fontos, mert itt, a nálun megszokottnál ellentétben a piacok luxusnak számítanak. Itt lehet, helyi, jó minőségű és organikus élelmiszerhez jutni. Képzeljétek el, ha otthon minden piac csak és kizárólag drága bio piac lenne és a teljes értékű táplálékhoz csak a nagyon gazdagok juthatnának. Itt valami ilyesmi van. Óriási szerencsénk van otthon a piacokkal!

 

Annyira jól éreztük magunkat Pattyvel és Dennissel, hogy végül négy éjszakát is maradtunk. Rengeteget beszélgettünk éjszakába nyúlóan az amerikai társadalomról, politikáról. Nagyon sokat tanultunk ettől az életörömmel teli, idős házaspártól. Egyszerűen lenyűgöztek a történeteik, ahogy rengetegszer tervezték újra az életüket, a könnyedségük és vidámságuk. Reményt és példát adtak számunkra, hogy milyen idősek szerenénk lenni. Olyan érzésünk volt nálunk, mintha otthonról több 1000km-re hazaértünk volna. Meleg levessel vártak minket, elmentünk a kedvenc új-mexikói éttermükbe, ami tényleg egy egészen különleges konyha, nem egyszerűen az amerikai és mexikói keveréke.

Persze van egy chili fajta, ami sehol máshol a világon terem 😉 és nem is lehet egész évben hozzájutni…és amire természetesen nagyon büszkék. Úgyhogy nem hagyhattuk ki, hogy megkóstoljuk:

 

Egyik este pedig mi mutattunk egy kis kóstolót a magyar konyhából. Krumpli főzeléket és zeller fasírtot készítettünk. Kicsit nehezen magyaráztuk el, hogy ez nem leves, de nem is vega pörkölt. Úgyhogy abba maradtunk, hogy ilyen finom krumpli levest még nem ettek.

 

Meghatározó élmény volt még Santa Fe belvárosának bejárása,

illetve az Earthshipből visszafelé Taos városka körbesétálása.

 

Nagyon szeretjük az Új-Mexikó állam beli építészetet, a plazák kialaktását, ami itt gyakorlatilag a főteret jelenti, és egy helyen szuper kenyeret is találtunk, ráadásul tudunk enni egy kis levest, kerámia tálkába és fa kanállal:-). Kiderült, hogy a tál és a kanál is egy-egy helyi művész alkotása.

Teljesen beleszerettünk ezekbe a művész városkákba. Megtudtuk, hogy New York után Santa Fe a legfontosabb kultúrális és művészeti központ az Egyesült Államokban.. és valóban gyönyörű ez a város. Egy sivatag szinte ez az állam és városok, mégis a porból szabadságot és művészetet kovácsoltak. Egy fajta teremtés ez..

 

Jártunk már Santa Feben, de most mintha egy teljesen új helyen jártunk volna. Ezért is érdemes és szeretünk visszatérni helyekre.

 

Tartottunk egy igazi lazulós vasárnapot is…egy kicsit kényszerűen, mivel a state park, ahova be szerettünk volna menni, még mindig le volt zárva.

 

Cserébe viszont megpihentünk egy közeli tónál és kicsit sétálgattunk Albuquerque-ben, Új-Mexikó fővárosában.

Az éjszakát újfent egy couchsurfernél töltöttük a rezervátumban, aki ugyan nem volt otthon,de ismeretlenül is nekünk adta a házát. Egyszerűen elképesztő milyen segítőkész emberek vannak. A rezervátum terülten egyébként nem lehet a boltokban alkololt vásárolni. Cserébe viszont a legsilányabb termékeket árusító family dollar, dollar tree és társai közértek vannak csak. Mi szó szerint semmit nem tudtunk itt venni.

 

 

Hogy mennyire rossz termékeket árusítanak itt? Nézzétek meg a leírást a boltban a polcok alatt:

 

Bővebben olvashattok a témáról, ebben a bejegyzésünkben.