Egy kis Tátra tea

Hogyan nem hódítottunk csúcsot betegen, de láttuk az idei első havat a Tátrában….

Abban a szerencsében részesültünk, hogy iKalandos barátaink révén (akikről még lehet, hogy fogtok hallni tőlünk;-)) és támogatásával kiugorhattunk egy teára a Tátrába. Mert bizony most teára volt szükségünk, de a gyógynövényesre, nem az alkoholosra. Késő este érkeztünk, és egy 1,5 órás séta várt ránk a szállásig, sötétben, hóesésben, cuccokkal. Majdnem elvesztettük erőnket, mert erőst kellett felfelé menetelni jelenlegi fizikai állapotunkhoz képest. Végül 1 óra alatt sikeresen odaértünk a tó partjára és nagy szeretettel, meleg teával vártak minket. Nagyon szép a Poprádi tó partja, igazán kellemes ez a környék, és igazán nagyszerű, hogy ilyen közel volt a kiránduló utakhoz a szállásunk, bent a nemzeti park területén. Reggel igazi hóesésre ébredtünk. Napsütéses hóesésre. Varázslatos volt. Rá kellett döbbenünk, hogy mennyire szeretjük a havat, hóesést, és hogy mennyire hiányzott nekünk. Persze leginkább akkor igaz ez, amikor az ember ilyen festői tájban rója útját, mint ez itt a Tátrában.

Ugyan ott reggel és délután:

tátra2

tátra

PA071388 (2)

A bizonytalan idő, és a csúszós ösvények miatt, csak 2 csoport indult útnak az 5 helyett. Mi a Kapor csúcs felé vezető utat választottuk, ott is csak egy darabon mentünk végig, mert már erősen fújt a szél és nem tett jót megfázásunknak az izzadt hát, szél kombó.

PA071395

Mindenesetre csodaszép volt, nagyszerű élmény volt újra kint lenni a természetben. Egy kicsit azért bántott minket, hogy a Rysy ennyire menekül előlünk, mert eredetileg azt terveztük, hogy most végre megmásszuk! (pár éve nekifutottunk már, de akkor az utolsó egy órát már nem tettük meg, mert nagyon messziről indultunk, a jelenlegi kiindulóponthoz képest még plusz 2 órát gyalogoltunk). De nem múlik lelkesedésünk, és visszatérünk ide még minden bizonnyal és akkor mindkét csúcsot meghódítjuk.

Igazából eléggé büszkék vagyunk magunkra, hogy kezdjük felismerni és engedni saját és egymás határainak (ez főleg Dórinak nehezebb:-) és valóban az egészségünket és fizikai jólétünket helyezni a kíváncsiságunk és akartunk elé. Na, azért péntek reggel az ágyban köhögve, orrot fújva és reszketve nem gondoltuk volna, hogy lesz erőnk másnap akár két lépést is megtenni.

Ugye…A természet gyógyító ereje!

PA071405

PA071417

Visszatértünk szállásunkra, kis pihenés és némi szunyókálás után körbejártuk még a tavat.

PA071434

Lenyűgöző színek és reflexiók kíséretében. Annyira megváltozik az ember tudata és tekintete is, mikor elfordítjuk a monitortól és fényes látványba olvad megismerésünk! Menjetek ki, ha tehetitek a természetbe. Letisztulnak a kérdések, kiélesedik a tudat és megsokszorozódik a rajongás egymás-, az élet, és a világ felé…

A tótól pár percre található egy kápolna és emlékhely. A hegy „áldozatai”-nak emléktáblái, keresztek őrségében. De milyen keresztek!! Színpompás, különleges keresztek ezek!

PA071463 (2)

PA071470

PA071455

PA071474

PA071450

Kocsival 5 óra alatt oda lehet érni közúton Budapestről. A szállás nem olcsó, de a közeli településeken elég sokan szobáztatnak. A menedékházban az étel jófajta az árak egy kicsit magasabbak, mint egy átlagos kifőzdében. Nagy szerelmünk a Tátra. Menjetek el ha tehetitek, nem csalódtok majd!

PA071491 (2)

Természetesen a mostani utazásunk alkalmával is a hulladékemnetsségre törekedtünk. Két blokkal tértünk haza:-). Házi rakott krumpli dobozból, alma, újrahasználható textil szalvétába csomagolt szendvics (cibi) és Dóri mogyoróvajas energia keksze:

hulladékmentes kirándulás